Latinovits Szaniszló – Stanci (1870–1940), ahogyan a verseit aláírta, a Délvidék arisztokrata családjának egyik sarja, aki dacára a történelmi múlt patinás emlékei teremtette fegyelemnek, a politikai, a tudományos és az egyházi feladatvállalás helyett a költészetben „mutatta meg magát”. Borsódi Latinovits Szaniszló Latinovits Vincze királyi főügyész és országgyűlési képviselő fia 1870 decemberében született Borsodon. Kalocsai középiskolás évei alatt, a magyar nyelv és irodalom tanárának, Rosty Kálmánnak buzdítására kezdett verseket írni. Az érettségi után a kalocsai papnevelő intézetbe iratkozott, s az iskolai értesítő tanúsága szerint lelkes tagja volt az 1860-as években alakult egyházirodalmi iskolának, a Szent Ágoston-egyletnek és vallásos költeményeivel „Haynald bíbornok figyelmét is magára vonta”, verseit több alkalommal is díjazták. 1888-ban, tanulmányai végeztével azonban megvált a papi pályától, s Budapesten jogot hallgatott; majd a közjegyzői pályára lépett és Bácsmegye több községében előbb segéd-, majd helyettes jegyzőként működött. Később Zombor város tanácsnoka lett. Szorgalmas munkatársa volt a bácskai lapoknak, versei és cikkei a Bajai Közlönyben, a Zombor és Vidékében jelentek meg, 1894–1896 között különösen sokat publikált a Bácskában.
Latinovits Szaniszló – Stanci 1905 szeptemberében történt megalakulásától kezdve tagja volt a Bács-Bodrog Megyei Irodalmi Társaságnak. „Üdvözöljük az alakuló Bács-Bodrog megyei irodalmi társaságot, és isten áldását kérjük leendő tagjaira és működésükre!” – tudósított a Bácska című lap 1905. szeptember 12-i számának első oldalán, majd lelkes beszámolót közölt arról, hogy a Bácskában élő vagy innen elszármazott írók és hírlapírók közül Dömötör Pál, Vértesi Károly, Pataj Sándor, Rácz Soma, Trencsény Károly, Janda Matild, Kabos Márton, Türr Antal, Lemberger Ármin, Latinovits Szaniszló, Kohlmann Dezső, Novákovits Izidor, Dömötör Győző és Szilágyi Lajos jelentek meg az alakuló ülésen. Vértesi Károly, a szervezőbizottság elnöke emelkedett beszédben fejtette ki az egyesülés jelentőségét. Latinovits Szaniszlót a választmány zombori tagjainak sorába választották, s a lapok beszámolói szerint rendszeres felolvasója volt az irodalmi társaság megyeszerte megtartott irodalmi rendezvényeinek: 1907 karácsonyán Zomborban Kandalló mellett, 1909. január végén Szabadkán Örök tavasz című versét olvasta fel. A Bácska 1908. június 12. számának 1–2. oldalán közölt A fecskefészek című verse címe alatt olvasható: „Felolvastatott az Irodalmi Társaság Bácsban, 1908. június 8-án tartott vándorgyűlésén.” A költő lelkesen megcsodálja az otthona ereszaljában fészkét építő fecskepárt:
És szokatlan fürge szárnyon járva,
Ezerszer megy-jő mind a két madár,
A nap alig kél, s nyugszik le párszor,
A kis palota már készen áll…
Elnézem őket, szótlanul figyelve,
Ahogy mindkettő csicsereg, beszél:
A fészek szélén szépen összebújnak –
Kezdődik a bokrétaünnepély.
Vajh, ha gyarló emberi otthonába is hasonló öröm költözne, mint a fecskefészekbe, ott az eresz aljában! – mélázott a látottak fölött a költő, aki dalolni is úgy szeretne, mint a serényen munkálkodó fecskepár. 1895-ben Gödöllőn jelent meg Vadvirágok című verseskötete, melyet Podhorányi Zsolt Mesélő délvidéki kastélyok című kötetében olvasható méltatása szerint „a Vasárnapi Újság kritikusa óvatosan dicsért”.
A költővel szemben Latinovits Géza (1863–1914) a régészet, a történettudomány terén szerzett magának elévülhetetlen érdemeket. Bácsmegye tiszteletbeli főjegyzőjeként vállalt hivatalt, tagja, később alelnöke volt a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulatnak. 1897-ben Bács város országgyűlési képviselővé választotta. 1890-ben kezdte meg külföldi utazásainak sorát, s Haraszthy Ágoston, Jámbor Pál, Milkó Izidor, Scossa Dezső, Szentkláray Jenő, Boleszny Antal, Milleker Rezső, Tallián Emil és más korabeli világutazók társaságában úti beszámolóival szerzett magának országos nevet.
A zombori Bácska 1899 októberében arról tudósított, hogy Szabadkán az orvosok és természetvizsgálók XXX. vándorgyűlésén Latinovits Géza Tunisi élményeim címmel tartott beszámolót és felolvasást a nagyérdemű közönség előtt. A Bácska 1897 januárjában folytatásokban közölte „a bácskai nagybirtokos, a fővárosi lapok ismert nevű, jó tollú tárcaírójának” Vázlatok Indiáról című „érdekes tárcacikkét”, majd néhány hónappal később Hat hét Syria és Palesztinában című útirajzát. A lap 1898 áprilisában-májusában nyolc folytatásban jelentette meg A fehér cár birodalmából című élménybeszámolóját.
Kalapis Zoltán Régi bácskai és bánáti utazók (1987) című kötetének beköszönő tanulmányában Latinovits Gézát és társait a reformkor, az ipari forradalom embereinek tartja, akik a polgár derűjével indultak útnak a nagyvilágba. S hogy mi volt e derű lényege, az kitűnik a szerző 1897 áprilisában a Bácskában megjelent Vízi kirándulás a Ferenc-csatornán – Zombortól Ó-Becséig című élménybeszámolójából. „Ezúttal nem exotikus világrészekről óhajtok tárgyalni – írta Latinovits Géza, talán éppen Szenttamás környékén –, hanem kedves megyénk egy áldott részén tett kirándulásunkat ecsetelem, talán gyengébb tollal, mint ezen kedélyes út érdemelné.” A hajókirándulás tagjai földi kincsekben bővelkedő vidéken utaznak át, Bács-Szent-Tamás és Bács-Földvár között számos, gabonával megrakott hajó vesztegelt a partok mellett. Majdnem mind a kiváló üzleti szellemmel megáldott Dungyerszky Lázár tulajdona volt. „A szorgalmas ember nemcsak saját maga részére gyűjti a vagyont, hanem érzékkel bír arra nézve is, hogy emelje az ipart és kereskedelmet; sok-sok szegény családnak állandó kenyérkeresetet és foglalkozást biztosít. Kiterjedt birtokain számos gyárat és ipartelepet létesített.” A saját birtoka gazdasági fölvirágoztatásának szép példáját láthatták Földvárral átellenben, a Tisza Gyöngyszigetén is, melynek közepén Rohonczy Gida díszes, emeletes kastélya emelkedett. A Ferenc-csatornán tett kirándulás sokat elárul a szerző szülőföld iránti szeretetéről is. Latinovits Gézát a hazafiúi lelkesedés vezethette akkor is, amikor a Bácska 1895. november 12-i tudósítása szerint – bölcs előrelátással – a Latinovits-család levéltárát örök megőrzés végett az Országos Levéltárban helyezte el. Kimeríthetetlen forrása ez a gyűjtemény ma is a Délvidék történelmének.
