A tavaszi diákkirándulások máig az Aranysárkány fényével ragyogják be az életünket. Szinte az egész iskolaévnek ez volt a koronája. Tüneményes hajnali zsibongás, elmaszatolt álmosság a szemek sarkában, s a határtalan izgalom, a kaland ígéretének elfojthatatlan lármája. Poggyász a kézben és poggyász a szívekben; ismét nagyobb lesz a meghódított világ – ki lenne képes leplezni a felcsapó örömöt?
Menni, utazni bárhová, nekifeszülni hegynek, tengernek, beleszagolni ódon várak dohos levegőjébe, érezni a tenyerünkön évszázados kastélyok nyirkos falainak érintését, és a lejtőkön lefelé nekirugaszkodni a végtelennek – kit nem kerít hatalmába az egykori diákkirándulások megőrzött mámora? Egy tavaszi ébredés az Al-Dunán, vagy a fiumei naplemente bíborragyogása egy életre elhozta a nyújtózkodó kamaszkor minden csodáját.
A XIX. század végén, a XX. század elején, a polgári világunk fénykorában a vidékünk középiskoláiban sem fejeződhetett be a tanév anélkül, hogy a diákok ne látogatták volna meg hazánk történelmi tájait, nevezetes vidékeit, régi csaták színhelyeit. A sajtó rendre hírül adta az iskolák kirándulási előkészületeit, részletesen foglalkozott a tervezett útirány bemutatásával, és beszámolt az utazás során szerzett élményekről is.
A Torontál 1912. május 10-én megjelent Tanulmányi kirándulás című rövid tudósításában arról írt, hogy a nagybecskereki állami polgári fiúiskola 38 tanulója három tanár kíséretében másnap indul a gondosan megszervezett adriai kirándulásra. Pancsován át Belgrádba mennek, majd a Zimony–Zágráb között közlekedő vonattal Fiumébe utaznak. Az első napon Fiume város nevezetességeit tekintik meg, a második napon gyalogos kirándulást tesznek Buccariból Portorén át a Karsztba, megtekintik Cirkvenicát, a harmadik nap pedig az „osztrák fürdőket”, Abbáziát, Lovranát, Ikát és Voloscát hódítják meg maguknak. A kirándulás vezetője és felügyelő tanára Seres Adolf. „A Quarneró! A Quarneró! melynek vize magyar földhöz ér; az anyaföldhöz, melynek édes minden porczikája!” – kiálthatták a diákok, akik olvasták ifjabb Hegedűs Sándor néhány évvel korábban megjelent, a maga korában igen népszerű Déli fjordok című munkáját.
Az óbecsei községi polgári leányiskola növendékei 1909 tavaszán jártak Fiumében, élményeikről Brankovits Elvira IV. osztályos tanuló Iskolai kirándulásunk című, az intézet éves értesítőjében megjelent írásában számolt be. Történetét május 30-a eseményeivel kezdte, amikor a Zombor–Erdőd–Zágráb–Fiume között közlekedő vonat Gombosnál a gőzkoppal átkelt a Dunán. Zágrábig egyhangú tavaszi eső kísérte útjukat, a horvát főváros után, a hegyekben azonban izgalmas látvány fogadta őket, hangosan üdvözölték a völgyben alattuk bújósdit játszó kis patakokat. Fiumében az állomáson, az őket vendégül látó társiskola első embere, Schneider igazgató úr fogadta a lelkes küldöttséget.
Szállásfoglalásuk után az első útjuk a Szent Vitus- és a Szent Jeromos-templomokba vezetett, s megcsodálták, hogy „az olaszok sokat áldoznak a templomokra, az oltárok és az oszlopok tiszta márványból vannak” – olvasható a beszámolóban. „Aztán felmentünk a Terszatóra, megnéztük a régi zárdatemplomot a Frangepánok síremlékével. Ebben a templomban van Szűz Máriának csodatevő képe és tűzhelye, melyet a legenda szerint az angyalok hoztak ide Palesztinából. A templomból átmentünk a régi Frangepán-kastélyba.” A délutánt már a tengerparton töltötték, meglátogatták az aquariumot, ahol a tenger csodáiról hallhattak előadást, este a korzón elragadtatással hallgatták a katonazenekar produkcióját. Másnap Abbáziába kirándultak, útjuk maga volt a lelkes rácsodálkozás: „Abbázia gyönyörű hely. Végigsétáltunk a tengerparton […]. Most már sokkal jobban vonzott a tenger, melynek színe hol zöld, hol kék volt. Amint hajónk a hadihajók mellett elment, jókedvű tengerészek integettek felénk.” Útjukat folytatva a pompás Lovranába értek, ahol megcsodálták a fényes szállodasort, mi több, a Grand Hotel Adriában kávét is ihattak. Este tértek vissza Fiumébe, ahol az őket fogadó iskola osztályaiban elhelyezett szalmazsákokon töltött éjszaka után másnap reggel fájó szívvel mondtak búcsút a tengernek.
Ugyancsak az iskola két növendéke számolt be a pancsovai magyar királyi állami polgári leányiskola diákjainak 1910 tavaszi utazásáról. Hausel Anna és Kerekes Janka Fiumei kirándulás című írása szerint a leányok népes serege Pancsováról hajóval utazott Belgrádba, útjuk során megcsodálták Nándorfehérvár történelmi falait is. Zimonyban szálltak vonatra, s az Indjija–Bród–Zágráb–Károlyváros felé robogó vonat ablakából nagyot szippantottak a fűszeres erdei levegőből. „Folyton a Mrezina mellett haladtunk. A Mrezinát még bujdosó folyónak is mondják, mert hol előbukkan, hol megint eltűnik a föld alatt.” A lányok élvezték a hegyek közötti száguldást, mígnem a völgykatlanban fekvő Buccari mellett elhaladva egyre látható lett a „szép magyar tenger sima kék tükre”. Fiumébe érkezve a Hotel de la Ville szállodában várta őket a szállásuk. Másnap reggel 450 lépcsőn a Tersattóra, a Frangepánok ősi várkastélyába „lépdeltek” fel, ahol megnézték a Szent György-templomot is.
A kormányzói palota előtt vezető tanáruk Fiume jelentőségéről tartott előadást. Másnap Cirkvenicába látogattak, ahol a tengerparton ápolt fasor alatt sétáltak a fürdővendégek. „Odább törökök árultak ezüstből vert fegyvereket és türkizzel kirakott gyűrűket.” A kirándulás harmadik napján nyugat felé tekintettek: „Abbázia úgy tűnt fel előttünk messziről, mint egy babérliget, apró kis tündérpalotákkal. Valóságos gyönyörűséggel sétáltunk a parkban, a sok pálma-, ciprus- és babérfák alatt.” A Fiumében töltött utolsó nap délutánján búcsúsétára a város temetőjébe mentek, ahol kellő áhítattal csodálták meg a sírkertet. „A nálunk megszokott szürke keresztek helyett olasz művészek által készített magas szobrok díszítették a sírokat.” Naplemente előtt a bazárban jártak, hogy a néhány, még megmaradt garasaikon emléktárgyakat vegyenek, majd szomorú szívvel vonatra szálltak. „Vasárnap reggel Zimonyba értünk, ahol megnéztük a Millenniumi emléket. Egy-egy kődarabocskát hoztunk magunkkal a régi várfalból, Hunyadi János nagy emlékének tanújaként” – zárták lelkes beszámolójukat a pancsovai polgári leányiskola növendékei.
