1883. május 11-én a vármegye központjában, Zomborban végre megtartotta alakuló közgyűlését a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat. A hosszú előkészületre jellemző, hogy Iványi István Bács-Bodrogh vármegyénk történeti irodalma című, a Bácska 1881. szeptember 20-i számában megkezdett, négyrészes összefoglaló írásának bevezető soraiban még így fogalmazott: sajnálatos, hogy annyi igyekezet, felszólítás és buzdítás után sem sikerült létrehozni egy vármegyei történelmi társulatot, így a vármegyénk múltjával irodalmilag is foglalkozó néhány buzgó egyén magányosan végzi üdvös munkáját. „Vajon vesz-e majd kedvező fordulatot az ügy? Vármegyénk becsületére nézve kívánom és reménylem. Csak magasabb társadalmi polcon álló, tudományosan képzett és buzgó egyén volna képes a nagy közönyt örvendetes munkássággá változtatni és vármegyénkről e részbeni tétlenség vádját elhárítani.”
Május verőfényes hétvégéjén lelkes írók, tanárok és közéleti személyiségek jelenlétében végre megalakult a sokak által várva várt, és lelkesen üdvözölt Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat. A Bácska 1883. május 15-i számának első két oldalán részletesen beszámolt az eseményről, közölte a „tisztikar” névsorát is: elnöknek Schmausz Endre vármegyei alispánt, alelnöknek Iványi István történészt, titkárnak Margalits Edét, másodtitkárnak Városy Tivadart választották, a választmányi tagok sorában pedig ott találjuk a kor jelentős, munkájukkal kimagasló egyéniségeit: Radics Györgyöt, Dömötör Pált, Molnár István Lajost, Donoszlovits Vilmost, Czirfusz Ferencet, Sziebenburger Károlyt, Steltzer Frigyest, Rónay Istvánt és Dudás Ödönt is. A titkári jelentés szerint a Bács-Bodrogh vármegyei Történelmi Társulatnak megalakulásakor 176 tagja volt, akikhez a közgyűlés után további öt lelkes támogató csatlakozott. A Bácska 1883. június 15-i számában közölte a tagság teljes névsorát.
„Tehát megalakult a Bács-Bodrogh vmegyei történelmi társulat – írta lelkes méltatásában Iványi István, aki talán a legtöbb erőfeszítést tette a kezdeményezés megvalósulásáért –, amely már sok év óta annyiszor hangoztatott pium desiderium tárgyát képezte, amely régi mulasztásunkat van hivatva jóvá tenni, és vármegyénk reputatióját, mellyel más téren dicsekedhetik (vagy nem dicsekedhetik) a szellemi mozgalom és tudományos törekvés terén is helyreállítani.” A Történelmi Társulat tagjainak feladata, hogy szeretett anyamegyénk múltjának és jelenének minden ágára történő odafigyeléssel a történeti anyagot az enyészettől történő megmentés érdekében a tudomány számára összegyűjtsék, értelmezzék és történeti munkákba megjelentessék. Írásában Iványi István kiemelte: az alakuló közgyűlésen többen szóvá tették, a gyér és hiányos, a háborúk által kipusztított levéltárak anyagának feldolgozása csakhamar véget ér, ezzel kimerül a társulat működési lehetősége, ezért legjobb volna nem történelmi vagy régészeti társulatot, hanem a szó tágabb értelmében vármegyei írói kört alakítani, amely szépirodalmi munkákat is elfogad. Iványi ennek kapcsán kiemelte: igaz ugyan, hogy az alakuló társulat történelminek nevezi magát, de a történelemnek annyi mellékága és segédtudománya van, hogy aki részt akar venni a munkában, elegendő munkát talál magának. „Értékesítheti tudományát, ismereteit és tapasztalatait a tanár, a tanító, úgymint a pap, a bíró, ügyvéd, orvos, mérnök, még a földművelő is érdekes munkát végezhetne, eltekintve attól, hogy az adatok szerzésére és a tervezett múzeumba helyezendő tárgyak gyűjtésére éppen minden tag (még a napszámos sincsen kizárva) bőven közreműködhetik az alapszabályaink 10. §-a értelmében.”
A kialakult vitában felszólalt Steltzer Frigyes kiszácsi lelkész, „vármegyénk múltjának avatott kutatója”, aki Iványi István véleménye szerint eddig legtöbbet foglalkozott vármegyénk történetével, aki kutatásait legszélesebb körre terjesztette ki. Kimutatta, „mennyi teendő vár a társulat tagjaira a budapesti országos és a bécsi levéltárakban őrzött, valamint sokfelé elszórt, a vármegyénket legközelebbről érdeklő számtalan okmányok gyűjtésében, fordításában, másolásában és feldolgozásában, úgyhogy tízszer annyi tag is bőven találhat magának munkát”.
A vitában elhangzott: a legfontosabb, hogy minden tag a saját helységének és vidékének múltja körül tevékenykedjen. Városukban, falvaikban tanítók, jogászok, tisztviselők, orvosok és papok is találhatnak elég tárgyat, anélkül, hogy éppen régi okmányokat kellene fáradsággal betűzniük. „A tanügyi, egyházi, közerkölcsi állapotok, egyes helységek birtokjogi viszonyai, nemes földesuraikkal folytatott viszályai, a közegészségi viszonyok, egybevetve a lakosság morális életével, táplálkozásával, foglalkozásával, a népesség szaporodása és apadása és annak okai, telepedések, társadalmi viszonyok feltüntetése, néprajzok, népszokások – viseletek, népdalok és mondák, közmondások – gyűjtése, adóügyi statisztika, ipar kereskedelem s közlekedési viszonyok, egyes szükségletek és fogyasztások statisztikája” mind oly tárgyak, amelyekhez az adatokat nem távoli levéltárakban kell keresni, ott vannak mindenkinek keze ügyében. Hangsúlyozták: máig ismeretlenek az 1848/1849. évi szomorú nevezetességű harcok eseményei. Községek, falvak és városok szerint írjuk le ama napok eseményeit, amíg a résztvevő szemtanúk közvetlen emlékeiből meríthetünk.
Az alakuló közgyűlésen kiemelten foglalkoztak a történelmi levéltárak és könyvtárak, valamint a történeti múzeumok létrehozásának fontosságával, jelentőségével. Szó esett a kötelespéldányok begyűjtéséről is: a választmány kérje fel a vármegyei nyomdákat és lapszerkesztőket, hogy az általuk kiadott röpiratok, könyvek vagy újságoknak – amennyire még kaphatók – „egy-egy példányát beküldeni szíveskedjenek, jövőre pedig reánk már eleve gondoljanak”. Hasonlóan felkérik a vármegye íróit is, hogy műveikből egy-egy példányt juttassanak el a Történelmi Társulat könyvtárába. „Szóval gyűjtsünk bármily nyomtatványt és könyvet, mely némi világot vetít vármegyénkre, ide értve még a színlapokat és halotti jelentéseket, előbbieket a vármegye színügyét, az utóbbiak a családok elágazását mutatják. Ne vessünk meg semmit, idővel sok csekélységnek látszott dolog is hasznos adat lehet a történetíró előtt” – fejtette ki lelkes méltatásában Iványi István.
