Amikor a triumvirátus kifejezés említődik, az ember általában a két rómaira gondol. Az első nem hivatalosat Caesar, Pompeius és Crassus alkották, a hivatalos másodikat pedig, amelynek Lepidus, Antonius és Octavianus voltak a tagjai, a szenátus is támogatta. Egyik sem járt különösebb sikerrel, hisz csak addig tartottak, amíg a közös érdek összefűzte őket, idővel pedig előbb Caesar, utóbb pedig Octavianus egyedül vette kezébe a hatalmat.
A triumvirátust sok más nép és a mitológia is ismerte. Utóbbira a hindu a példa, amelyben Brahma, Visnu, Siva istenek alkották a trimurtit. Ismert még többek között a kínai, Tamil, az Ottomán birodalom (a három basa), a francia (Robespierre, Saint-Just, Couthon), az izraeli (Olmert, Barak, Livni), a benini, a szovjet (Berija, Malyenkov, Molotov), az olasz, a venezuelai, a dominikai, és a mexikói is, de végtére, némi egyszerűsítéssel ugyan, az Európai Uniót is ide sorolhatjuk, hisz a lisszaboni szerződéssel három testület vezetője, Herman Van Rompuy, José Manuel Barroso és Catherine Ashton között oszlott meg a hatalom.
A művészetek világa is ismeri a fogalmat, hisz Toscanai triumvirátusnak nevezték Dante, Bocaccio és Petrarca olasz költőket.
Érdekes, hogy létezik a sportban is. Pontosabban, a különböző ellentétek esetében az egyes szövetségeken belül csak a teniszben jött létre, másutt, például karate, profi ökölvívás, kosárlabda stb. vagy maradt az ellentét, vagy egységesítettek, vagy pedig hallgatólagosan megtűrik egymást, de nincs egyenjogúság mint például a kosarazóknál a FIBA és az ULEB esetében.
Teniszben a múlt század hatvanas éveinek elején köszöntött be a profizmus ideje. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) kitartott az amatörizmus mellett, amiért 1963 és 1968 között a ténylegesen legjobbak zömmel nem szerepeltek a Grand Slam-tornákon sem. Így történhetett meg, hogy Rod Laver 1962-ben megnyerte a négy nagy tornát, hat évig egyen sem szerepelt, majd amikor végre megkezdődött a nyílt tenisz korszaka, vagyis eltörölték a határt a profik és amatőrök között, Laver visszatért, és újra egy esztendőben megnyerte mind a négyet.
A nyílt tenisz voltaképpen az ITF, az ATP (férfi profi szövetség) és a WTA (női profi szövetség) azóta is betartott egyezménye. Az ITF irányítja a Grand Slam-tornákat, a Davis-kupát, Fed-kupát, a férfi futureseket (10 és 15 ezer dolláros tornák), a női kis tornákat (10 ezres díjalaptól 100 ezerig) és a korosztályos versenyeket, az ATP fennhatósága alá tartoznak az 1000-es, 500-as és 250-es tornák, valamint az évzáró Mestertorna, a WTA pedig a férfi 1000-es hasonló Mandatory (Peking, Indiana Wells, Miami, Madrid) és a 125 ezres összdíjazású közötti kategóriába tartozó 54 tornát, és a két évzáró Mestertornát irányítja. Az ATP és a WTA felelő még a komputeres ranglistákért is. Világos, mindhárom szervezetnek külön vezetősége, adminisztrációja, kasszája és szponzori hada van, és mindez olyan jól működik, hogy a teniszt nem véletlenül tartják a legjobban szervezett és irányított sportágnak.
