A beképzelt beteg sírkőfeliratával, a „Na, mit mondtam”-mal is kezdhetném a múlt héten ugyanitt megjelentek kapcsán, de nem teszem, mert komoly dologról volt és van is szó. Arról, hogy az aflatoxin valóban erősen mérgező és rákkeltő anyag-e, vagy sem. Az egész annyira komoly, hogy a vélemények, mint minden nagy dilemma esetében, igencsak eltérnek. A szakértők szerint igen, és ezért semmi helye az élelmiszerekben, míg a politikusok szerint – és az övéké az utolsó szó – igen, de nem annyira, hogy pánikolni kellene, hisz a törvényes keretek között van csak jelen.
A „törvényes keret” pedig Szerbiában egészen rugalmas fogalom. Eddig 0,05 mikrogramm volt a határérték, most, hogy mentsék a tejgazdaságot és a politikát, törvényes módon felemelték 0,5 mikrogrammra, tehát a tízszeresére, amiből adódik, hogy a mérgezett tej egyetlen tollvonással iható és egészséges lett. Lehet tehát mérgezni a polgárokat, de csak törvényes módon.
Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy a komoly kérdés – mert valóban nem mindegy, hogy mérgező-e, vagy sem – szokás szerint el lett politizálva. Hogy miért? Mert csak így működnek a dolgok, amikor a (mindenkori hatalmi) párt álláspontját egyeztetni kell a tényekkel. Ha a kettő nem egyezik, meg kell változtatni a tényeket.
Ily módon további „érdekes” törvényeket lehetne hozni. Mert ha törvénybe lenne foglalva, az iszákos gépkocsivezetők esetében a 3 ezrelék sem lenne túlzott, vagy pedig az ólom sem lenne mérgező, ha golyó alakjában jut a szervezetbe.
Kár, hogy a szerbiai sportolónak ebből semmi haszna. Kedvezne nekik, ha itt törvénnyel megszabnák, hogy magasugrásban 215 centiméter a világcsúcs, vagy pedig a képviselőház megszavazná, hogy a csoportban negyedik helyezett válogatott is kijut a labdarúgó-vb-re. Novak Đoković nem nyerheti meg így a tornákat, hogy csak az elődöntőbe jut, pedig ezt éppenséggel törvénybe is lehetne foglalni.
Persze, azért e téren is történnek biztató kísérletek. A C. zvezda például a felgyülemlett óriási adósság ellenére is verseny- és fizetőképes. Feltehetően erről is van valamilyen törvény. Ha nem lenne, hogyan utazhattak volna el hosszú téli külföldi előkészületekre? Az is meg van szabva, hogy egyes klubok kénytelenek a létminimum alatt élni, holott lenne pénz, de az esedékes szponzorokat megfelelő helyen elriasztják. Nem az a törvény, hogy a sportba, egészségügybe, művelődésbe stb. befektetők adókedvezményben részesülnek, hanem éppen a fordítottja. A szponzor nem kap kedvezményt, a klubot pedig – ha nem Partizan vagy C. zvezda – a kapott összegre még meg is adóztatják.
A politika miatt (mi más lehetne) a napokban így az sem kapott teret a hazai sajtóban, hogy a héten elhunyt Dobrivoje Trivić, a Vojvodina egykori válogatott labdarúgója. 1965-ben jött Szerémségből, 1966-ban már bajnok volt, 1968-ban pedig ezüstérmes az Eb-n. Nem maradt a fociban, egy cég újvidéki képviseletét vezette, itt lakott a Forum-házzal szemben, s Ilija Pantelić kapussal egyetemben az a Vojvodina-focista volt, akivel gyakran és szívesen elbeszélgettünk. Persze, nem a politikáról és a törvényekről.
