Hrutka!
Jó lövés…
Bedobás.
Van az a mondás, hogy a szurkoló tisztában van a tényekkel, de hajlamos eltekinteni tőle. És milyen jó, hogy így tesz. Legalább tud felhőtlenül örülni az ilyen-olyan sikereknek, és örülni a magyar foci napjának. Mindennek és mindenkinek van világnapja, nemzetközi napja. Miért a magyar foci legyen kivétel? És szurkoló az, aki felhőtlenül tud örülni ezen a napon. Tisztán és pusztán csak a foci kedvéért. Függetlenül a valóságtól, a fránya tényektől.
Az igazi drukker most visszaemlékezik az elmúlt időszakra és megpróbál csak a szép dolgokra fókuszálni. Igyekszik örömét lelni ebben az emlékezésben, ezért a gólokat, a jól sikerült cseleket, egy-egy mesteri szerelést, nagy védést idéz fel, és elégedetten bólint. Azé’ tudunk mi valamit. Mindennek tud örülni, a legkisebb siker is siker a számára. A legkisebb gól is gól, és ugyanannyit nyom a latban, mint a legnagyobb. Sorra veszi a történéseket. Visszaemlékezik a harmincnyolcban vébé-második csapatra, amelyről olykor hajlamosak vagyunk megfeledkezni, az aranycsapatra, Puskásékra, felidézi Albert Flóriánékat, Törőcsiket, Nyilasit, a Videoton 85-ös UEFA-kupa-menetelését, Détárit. A régi idők fociját. Azután egy kicsit elszomorodik. Maga elé bámul, és igyekszik fogódzót találni. Szerencsére később, és napjainkban is akadnak olyan játékosok, akikre fel lehet nézni. Nem egyszerű ilyet találni, de kijelenthetjük, hogy minden generáció kineveli a maga hőseit. Ha végigtekintünk az elmúlt tizenöt éven, láthatjuk, hogy egy-egy magyar focistára mindig érdemes volt odafigyelni. Ők azok, akik talán nem járták be a legfényesebb pályát, nem szerepeltek sztárcsapatokban, de ahol megjelentek, ott nyomot hagytak, és hősökké váltak, bármelyik ország bármelyik csapatáról is legyen szó. Ők azok, akik nem hajhászták a szenzációkat, nem szerepeltek rendszeresen a bulvársajtóban, nem vettek részt botrányokban, nem törtek szét milliókat érő autókat, nem sertepertéltek szupermodellek körül, és talán a hajuk sem állt mindig tökéletesen. Ők azok, akik a focira koncentráltak. Ha már megadatott nekik a lehetőség, hogy játszanak, akkor játszottak. Nem foglalkoztak mással, csak a csapattal, a győzelemmel, és ha fáradtak voltak, akkor is megindították a sprintet, és akkor is elindultak a labdára, amikor más már lemondóan legyintett volna.
Gera Zoltán még mindig aktív, bár egyre kevésbé. A különleges mozgásáról, különleges megmozdulásairól ismert játékos a talán még különlegesebb góljaival és az ezt követő szaltókkal lopta be magát a Ferencváros, majd az angliai West Bromwich Albion és a Fulham szurkolóinak szívébe. Ő az, akit a szigetországban csak Magic Magyarként ismertek, sőt egy alkalommal zebravadásznak is kinevezték. Ő az, akinek angliai búcsúmeccsén felnőtt férfiak hullattak könnyeket, és nem csak képletesen. Mindemellett a magyar válogatott teljes értékű tagjaként, és vezéregyéniségeként is emlékezni fogunk rá, és igazi példaképpé vált, hisz mélyről indulva, nem éppen zökkenőmentesen került a legnagyobbak sorába.
Dárdai Pál játékoskarrierje ugyan véget ért, de a mái napig aktív szereplője a labdarúgó-közéletnek. A nem különösebben technikás, de annál inkább harcias és küzdő játékos a berlini Herthában ért fel a csúcsra, és jelenleg ezen csapat kispadján ül. Mindannyian emlékezhetünk rá, hogy egy rövid ideig a válogatottat is irányította, és ezen időszak alatt sikerült visszahoznia a reményt és feltámasztania a küzdőszellemet, amely félő volt, végleg eltűnik a csapat háza tájáról. Ha másért nem is, utóbbi tettéért megérdemli, hogy felnézzünk rá.
Mindannyian tudjuk, hogy egyszerű játék a foci. Nem igényel bonyolult logisztikát. Szükség van egy üres területre és egy labdára, meg néhány tárgyra, amivel megjelölik a kapukat. Ennyi. Biztosak lehetünk abban, hogy azok, akikre most és a jövőben feltekintünk, nem is igényeltek mást, főleg nem gyerekkorukban. Napjainkban, amikor eurómilliókat költenek labdarúgó-akadémiákra, stadionokra, felszerelésekre, marketingre, félő, hogy hősök nélkül maradunk. Nem lesznek játékosok, akikre felnézünk, csak olyanok, akikre irigykedünk, akik mindent készen kaptak, akik „felépítésén” egész teamek dolgoznak. A hősök majd az orvosok és a tanárok közül kerülnek ki, akiknek munkakörülményei javítására nem jut elég pénz.
