A természet és az emberi kultúra találkozásánál megszületett Toszkána. Egy hely, ahol az ember nem tette rabjává a természetet, nem használja ki, hanem együtt él vele, együtt kel és együtt fekszik vele, együtt lélegzik vele, óvja és gondozza. Zöldek a dombok, a rétek, a mezők, a szőlőskertek. A zöld ötven és ezer árnyalata színezi a tájat. A természet sok száz formában ölt testet, pálmafák, olajfák, különféle cédrusok, babérmeggy, citrom, ugyanakkor az általunk jól ismert fajok, a bodza, az akác, a platán és a hárs is képviseli magát. Mediterrán és közép-európai növények találkoznak. A táj még nem tisztán mediterrán, de már nem tisztán kontinentális európai. Ölelkezik észak és dél, a napfény és a felhők.
Toszkána. A napfényes. A tejjel, mézzel, a gasztronómia csodáival folyó. Az életszeretet megannyi gyöngyszemével. Az élet élvezetének megannyi alkotóelemével. Borok garmadájával, sajtok, húsok, gyümölcsök. Mi szemnek ingere, mi szájnak ingere. A pizza, ami a maga titokzatos módján másféle élményt nyújt a testnek, mint vajdasági testvére. És a világ hivatalosan legfinomabb fagylaltjai a tornyok között.
A színek élettel töltődnek fel. Az egyszeri utazó folyton a fényképezőgépe után nyúl, telefonjával próbálja megörökíteni a megörökíthetetlent. Látod, ahogy a felhő átkúszik a dombon. Mint egy hatalmas szörny – végigtapogatja a fákat, a mezőket, az épületeket. Néhány röpke másodpercig tartó sötét foltokat rajzol a toszkánai zöldbe.
A szél fúj. Most éppen jázminillatot hoz feléd, de valahonnan a háttérből a bodza illata tör elő. Majd tíz méter után egy virágzó lilaakác bukkan fel. Harsány, édes illata minden mást elnyom. Erősebb a színeknél, erősebb a hangoknál.
٭
Firenzét látni és meghalni.
Pisát látni és meghalni.
Sienát látni és meghalni.
Luccát látni és meghalni.
San Gimignanót látni és meghalni.
Megannyi petit mort, megannyi ok az életre.
Az Ufizzi Képtár előtt hosszan kígyózó sorok. A Pitti-palota előtt hosszan kígyózó sorok. A Pitti téren emberek pihenik ki az út fáradalmait. Majd irány a Ponte Vecchio, és a nyüzsgő tömegben jobbra-balra kapkodod a fejed. Az Arno folyó valahol alattad hömpölyög, de ezt nem érzékeled, csak időnként mutatja meg magát.
٭
Itt látta meg a napvilágot Dante. A ház már nem áll, de az eredeti helyén ott magasodik a másolata. És ez az az erkély, ahonnan Beatrice üdvözölte az Isteni színjáték szerzőjét. Isteni színjátékot mondok, de itt senki sem illeti az isteni jelzővel. Itt nincs Divina Commedia. Csak Commedia van. Az egyetlen. Az eredeti. A színjáték. Minden más csak szemfényvesztés. Mint ahogy a megbocsátás is az. A száműzött örökre száműzött marad. Csontjai sem vágynak vissza a róla elnevezett szűk utcába.
San Gimignano (Fotó: Benedek Miklós)
Elhagylak, hogy megépíthessem a testvéredet. De mindig te leszel az első. Az első és a legszebb. Szólt a reneszánsz művész a Cattedrale di Santa Maria del Fiore kupolájához. S így történt. És megmaradt elsőnek és legszebbnek.
Itt élt és alkotott Leonardo da Vinci. Ott született abban a kis faluban, aminek az autóútról csak a nevét látod. Itt itta borát. Itt csókolta kedvesét. Itt csalta meg. Innen szökött el. És ide szökött. És innen szökött és szökött és szökött az örökkévalóságba.
Az épületek között szinte elveszel. Ablakokat látsz, falakat, emléktáblákat, utcanévtáblákat. Itt élt… Itt élt és alkotott… Itt született… Hallottátok-e hírét? Találkoztatok-e alkotásával? Ismeritek-e arcának vonásait? Szemében látjátok-e a reneszánsz tüzét?
A szobrok megelevenednek. Dávid szemérmesen maga elé hajtja kézfejét. A Medúza tekintetével még egyszer, utoljára öl. Judit kése nem áll meg. Vér fröccsen a macskakövekre. Herkules nem kegyelmez Cacusnak. Buzogánya lecsap a tehéntolvajra.
٭
A legenda szerint Firenze területét a múlt homályába vesző időkben íriszek borították. A település erről kapta a nevét, és állítólag a város címerében is ezért szerepel liliom, ami inkább tűnik írisznek. Ennek emlékét őrzi az Íriszek kertje. A Michelangelo tér melletti lejtőn több száz fajta írisz pompázik, némelyik teljes virágzásban, de némelyik még csak most bontogatja szirmait, de olyan is akad, aminek még bimbója is alig látszik. A kanyargós utakat bejárva, az olajfák árnyékában lévő padokra leülve felteszed magadban a kérdést, létezik-e ennél szebb a világon. Minden bizonnyal igen, de ebben a pillanatban nem tudsz másra gondolni, mint arra, hogy ha csak egy képet kellene megőrizned az emlékedben, akkor az a kert egyik szeglete legyen. Talán az, amelyben egy festő és tanítványa éppen most telepedett le.
٭
Változékony időben rohanunk egyik helyről a másikra. Mindent látni akarunk, semmiről sem akarunk lemaradni. Elered az eső. Majd kisüt a nap.
Vissza kell térni.
Újra és újra.
Toszkánát látni és meghalni.
Újra és újra.
