Az illem szó hallatán az emberek többségének összeszorul a gyomra, hiszen akaratlanul is eszünkbe jutnak a gyerekként hallott feddések és tiltások, amelyekkel a felnőttek igyekeztek megtanítani velünk a legfontosabb társas viselkedési normákat és szabályokat. Ezek ismerete és betartása többek között segíti a társadalomba való beilleszkedést, tehát a felnőtt szemszögéből vitathatatlanul hasznosak, a gyereknek viszont unalmasnak és feleslegesnek tűnhetnek, ha csak szabályként és korlátként állítják vele szemben őket, és kudarcként élheti meg a folytonos figyelmeztetést, hogy igyekezzen megfelelően viselkedni, szem előtt tartva, hogy sok minden tilos, és legalább annyi minden illetlenség… Nem mindegy tehát, hogy a felnőttek mi módon, milyen szavakkal, gesztusokkal igazítják el a kicsiket a helyesnek tartott értékrend elsajátításában.
Ehhez szolgálhat hasznos segédeszközül Egri Mónika Állati illemtan című kötete, ami idén jelent meg a Naphegy Kiadó gondozásában. A pazar kivitelezésű képeskönyv Egri Mónika első olyan kötete, amelyet ő maga írt és rajzolt meg. A szerzőnő különböző állatfigurákat hív benne segítségül ahhoz, hogy a hétköznapi és abszurd élethelyzetek, valamint a találó illusztrációk és a hozzájuk tartozó feliratok révén segítsen a kisebb korosztálynak megismerni az alapvető illemszabályokat. Földi malac, szürke farkas, tengeri teknős, tarajos sül, egyiptomi ugróegér – csak néhány abból a negyven-egynéhány kisállat-hősből, akik felbukkannak a könyvben, és a maguk bájos esetlenségével lopják be magukat a lapozgatók szívébe, hiszen Egri Mónika olyképpen ábrázolja őket, hogy a legelőnytelenebb külsejű állatból is szimpatikus szereplő válik. Például a valóságban cseppet sem daliás cickány, sörényes hangyász vagy komodói sárkány is egészen szeretni valóra sikeredtek, a magas „cukiságfaktorral” rendelkező állatokról, például koalákról, kengurukról, pandákról, mosómedvékről nem is beszélve. E népes seregletben zömében olyan állatok láthatók, amelyek nem részei a mindennapjainknak, legfeljebb állatkertben vagy tévében bukkannak fel, sőt többségük különleges, veszélyeztetett faj. Mivel kevésbé ismertek, az újdonság erejével hatva talán megjegyezhetőbbé teszik az általuk hordozott üzenetet, nem mellékesen a gyerekek remélhetőleg kedvet kapnak hozzá, hogy megpróbáljanak minél többet megtudni róluk – jobban megismerve és megszeretve ezáltal az állatvilágot. Ki tudna ellenállni például a vombatnak, aki „vombaton” is fésülködik, a tagba szakadt komodóinak, aki dupla habos kakaóra vágyik és illedelmesen köszön a cukrászdába lépve, a cukorfalatot majszoló tupíros tapírnak, a tobzódó tobzoskáknak, vagy a dagi légynek, amelynek röppályája igencsak sajátosra sikeredik? És még sorolhatnánk a könyvbeli állatokat a vörös pandától a kaszáspókig, hiszen a maguk módján mindannyian egyénítettek, bájosak és tréfásak. A tréfa egyébként is fontos eleme a könyvnek, hisz mind a képi, mind a szövegvilágában hangsúlyos. Egri Mónika egyéb munkáit ismerve persze számíthattunk is erre, hiszen a Facebook oldalon óriási sikert arató világnapos bejegyzései, mókás meséi sejtetik, hogy szerzőjük írni és rajzolni is nagyon tud, ráadásul ezt vicces formában prezentálja. A humor jelen kötet esetében is kiváló eszköz a mondanivaló átadására, rögzítésére. Összekacsinthat általa szerző és olvasó, aki közben talán el is felejti, hogy a könyvet lapozgatva nemcsak szórakozik, hanem tanul is, és hogy a tudnivalók cseppet sem tűnnek unalmas elsajátítandó feladatoknak, hiszen jókat lehet kacarászni rajtuk.
Címe ellenére az Állati illemtan mégsem kifejezetten illemtankönyv, hiszen tartalmi sokféleség jellemzi. Találhatók benne egyrészt alapvető tiltások és szabályozások, mint például „Soha ne nyúlj a konnektorba!”, vagy „Mindig a zebrán menj át az úton!”, aztán helyet kaptak benne olyan íratlan szabályok, amelyeket az úgynevezett etikett is korlátoz, mint hogy „Ne túrd az orrod!”, „Ne hallgatózz!”, vagy „Ha belépsz valahová, illik köszönni!”. Emellett olyan jó tanácsok is megtalálhatók a könyvben, mint hogy „Ha vendégségbe mész, vigyél egy személyes ajándékot!”, „Használd bátran a lábtörlőt!”, vagy „Nem baj, ha különbözöl”. Ez utóbbi megjegyzés egyébként a kötet egyik kiemelt fontosságú üzenete, hiszen digitalizálódó-uniformizálódó környezetünkben a sokszínűség fontosságára hívja fel a figyelmet, arra, hogy nem mások utánzásával, hanem saját egyéniségünk alakításával válhatunk egészséges lelkületű emberekké. Ez pedig, ahogy a kötetbe foglalt „illemszabályok” közül is jó néhány, nemcsak a kicsiknek, hanem nekünk, régvolt-gyerekeknek is emlékeztetőül, okulásul szolgálhat, annál is inkább, mert magatartásunk az elsődleges példa az utánunk jövő generációk számára.
