A hagyományok szerint a szeretet ünnepének a szimbólumát, a karácsonyfát, december 24-én kell felállítani. Manapság már egyre korábban beindul az ünnepi láz, így a város utcái, terei, parkjai és a boltok kirakatai már október végén, november elején ünnepi hangulatban pompáznak, ezzel azt sugallva, hogy mi is minél előbb díszítsük fel otthonunkat, fánkat. Kiváló marketingtrükk, hiszen a fényekkel, a zenével, az illatokkal az érzékszerveinkre hatnak, amelyek felett ha nem tudunk uralkodni, az eredmény szükségtelen vásárlás lesz.
A karácsonykor felállított örökzöld növény díszítése sem a régi már, e téren is a divat hódít. Minden évben más-más szín a módi, így a tavaly megvásárolt lila díszek az idén már nem menők, most fehéret kell venni. Bezzeg a nagymama fáján több mint tíz évig ugyanazok a szaloncukrok és üveggolyók lógtak. Manapság már nemcsak a díszekkel lehet variálni, hanem a fenyőfákkal is. Régen friss növényt vittek be a házba, amelynek illata nyugalmat, meghittséget, békességet keltett. Rengeteg emlékem fűződik ehhez az illathoz, a gyermekkorba repít vissza. Manapság inkább műfenyőt állítunk. Az ökológia szempontjából természetesen dicséretre méltó, hogy évről évre ugyanazt a műfenyőt állítjuk fel, és nem vágjuk ki az erdők fáit, de ha tudatosan vásárolunk élő fát, amelynek gyökere van, akkor azt az ünnepek után el is tudjuk ültetni. A műfenyők kínálata igen széles, nemcsak a zöld különböző árnyalataitól, kezdve a rikítós zöldtől, hanem a hóval, az arany-ezüst csillámporral meghintett, vagy a teljesen fehér, lila, piros stb. színű fák közül válogathatunk.
Valamikor a fát szaloncukor, mézeskalács, dió, toboz, fabábú, harang, üveggömb díszítette, ezeket ünnepek után figyelmesen elpakoltuk, hiszen a következő évben is használtuk őket. Mindegyik dísznek megvolt a maga kis története. A fabábúnak hiányzott az egyik lába, hiszen egy csínytevés alkalmával eltörtük, a vékony üvegből készült gömbök valamelyik külföldi adventi vásárról származtak, a diót a nagytata hozta a szőlőskertből, ha pedig a nagymama nem nézett oda, akkor egy szaloncukor vagy mézeskalács eltűnt a fáról. Manapság eszeveszetten vásároljuk a giccses tarka díszeket, amelyeket jövőre leváltunk még giccsesebbel, mert az lesz a divat. Minap épp egy díszeket árusító üzlet előtt elhaladva felfigyeltem arra, hogy már a hatalmas rózsaszín műrózsák, tollak, plüss egyszarvúak is a karácsonyi díszek között szerepelnek. Alig merem megemlíteni azt, hogy az egyik fenyőn pedig flamingók, ananászok, trópusi virágok „díszelegtek”. Természetesen ahány ember, annyi szokás, így a karácsonyfa-díszítés terén sem lehet vitatkozni.
Bevallom, én is már majdnem két hete feldíszítettem a fát, nem vártam meg a szentestét, de csak azért, mert nagyon szeretek reggelente mellette ülve kávézgatni és elmélkedni, hiszen engem a karácsonyfa a nyugalomra emlékeztet. Helyszűke miatt csak egy kis műfám van, amelyet főleg saját kezűleg készített díszekkel ékesítettem. Tobozt is tettem rá, meg mézeskalácsot, és a féltve őrzött üveggolyó is felkerült, csak egy dolog hiányzik… a karácsonyfa illata.
