Az apja által lerakott alapkövekre országot épített Szent István. Előbb azonban kardot rántott ellene Koppány, hogy Géza fejedelem akarata ellenére ne István kapja meg az országot, hanem ő váljék uralkodóvá.
Német segítség által mégis István lett a nagyfejedelem, a rokon lázadót pedig fölnégyeltette. Ezután le kellett még győznie nagybátyját, Gyulát Erdélyben, majd a dél-erdélyi nagyurat, végül pedig Ajtony következett: Csanád vezér, miután a mai Törökkanizsánál átkelt a Tiszán, a nagyőszi síkon mért vereséget Ajtonyra, s ezáltal, a törzsi államok beolvasztásával nagy ország jött létre. Nyugati mintára keresztény ország.
Vannak azonban, akik azt állítják, hogy Koppány kimagasló hős volt, aki a magyarság (nyugatiakkal szembeni) szabadítójaként hirdetett szabadságharcot serege élén az idegen hódítók ellen. De vajon két birodalom közé ékelődve fönnmaradhatott volna-e a Magyar Királyság (ha a bizánci rítus szerint megkeresztelkedett Koppány győzelme esetén egyáltalán létrejön) torzsalkodó törzsi államokkal és Istvánhoz hasonló képességű uralkodó nélkül. Tény, hogy István sem a „keresztényi szeretet meggyőző erejére” építette az államalapítást, de népének megmaradása érdekében a legfontosabb célt elérte: erős országot szervezett, s nem lett a német császár hűbérese.
Koppány volt az, aki seregével István ellen indult, uralkodói babérokra törve. Hogy győzelme esetén miképp épült volna az ország, vagy egyáltalán megmaradt volna-e, sohasem tudjuk meg. A lázadók, ha veszítenek is, megmaradhatnak hősnek vagy mártírnak az emlékezetben. István érdemei azonban lehetetlenné tették, hogy az elbukott Koppányt – bizonytalan erényeiért – hősként tisztelje az utókor.
