Elvileg három nap végeztek a francia hatóságok a Calais melletti migránstábor kiürítésével, amire François Hollande államfő döntésére és alkotmánybírósági jóváhagyással került sor. A hét első felében végrehajtott művelet nem volt könnyű, de mégiscsak sikerült. Igaz, nem egészen úgy, ahogy az illetékesek tervezték, de a nagyja munkát azért elvégezték.
A kikötővárosban létesített, és szinte mindenütt csak dzsungelként emlegetett táborból a tömeget elszállították. A migránsokat és a menekülteket Franciaország különböző térségébe vitték, ahol befogadó központokban helyezték el őket. Akik közülük menedéket kérnek, a francia kormány átmeneti szállást biztosít számukra (a kérelem elbírálásának idejére), a többieket kiutasítja az országból.
Sokan azonban nem szívesen költöztek, jóllehet buszokon utazhattak, kulturált körülmények között. Egy részük ellenállt, mások pedig felgyújtották a hátrahagyott sátrukat, viskójukat. Egyes források szerint a dzsungelben 6500 személy tartózkodott, de az is lehet, hogy tízezer.
A tábor hivatalos bezárása után azonban még több mint százan a romok között, vagy azok közelében, az út mentén éjszakáztak. Szinte mindannyian kiskorúak. Azért maradtak, mert nincs hová és kihez menniük, ráadásul nem is regisztrálták őket.
Valamivel jobb helyzetben van az a kísérő nélküli 1300 kiskorú, akiket ideiglenesen a tábor mellett elhelyezett konténerekben szállásoltak el. Szerencsés esetben ők Nagy-Britanniába kerülhetnek, ahová hozzátartozóik egy része állítólag már korábban eljutott. Most a szigetországi hatóságon a sor, hogy ezt kiderítsék, s eldöntsék, kiket vesznek át a Calais-ban rekedt gyerekek közül.
A brit települések egy része egyáltalán nem lelkesedik az új jövevényekért, ahogyan a francia településeken sem fogadták mindenütt kitörő örömmel a hozzájuk költöztetett idegeneket. A „vendégek” sem ujjonganak, hiszen többségük Nagy-Britanniába akar eljutni.
Eredetileg is azért táboroztak le Calais-ban, mert azt remélték, hogy a La Manche-csatorna partjáról könnyebben elérhetik a szigetországot. Hosszú ideig vártak arra, illetve próbálkoztak azzal, hogy kamionokra (esetleg hajókra) felkapaszkodva vagy a csatorna alatt vezető vasúti alagúton át illegálisan átsurranjanak a szigetországba.
Útlevéllel hiába próbálkoztak volna (ha egyáltalán rendelkeznek vele), hiszen a brit határőrök már francia területen feltartóztatták őket. Ottani munkájukat egy egyezmény teszi lehetővé, amelyet London és Párizs 2003-ban kötött. A kétoldalú megállapodás értelmében a britek a franciaországi határátkelőkön ellenőrizhetik a hozzájuk tartó utasforgalmat. Akinek a belépését megtagadják, Franciaországban kell maradnia.
Calais-ban rengeteg külföldi továbbutazását akadályozták meg. A visszautasítottak alakították ki illegálisan a dzsungelt, amely fokozatosan az európai menekült- és migránsválság egyik szimbólumává vált.
A tábor története 1999-ig nyúlik vissza, amikor egy közeli hangárba menekülteket költöztettek. A létesítmény lakói már akkor is azért maradtak ott, hogy alkalomadtán átszökjenek Nagy-Britanniába.
Bő tíz esztendeje már ezrek reménykedtek a sikeres átjutásban, de 2002 végén bezárták a tábort, ahonnan a britek mintegy 1300 afganisztánit és kurdot befogadtak. A probléma azonban ezzel nem oldódott meg. Idővel ugyanis újabb migránsok érkezek, és vertek tanyát Calais környékén.
A faviskókkal és (a kormány által biztosított) konténerekkel tarkított sátorváros lassan nyomornegyedre kezdett hasonlítani, ami sok helybelinek szúrta a szemét. A táborlakók jó részét ez elszomorította, hiszen ők – mint azt megannyiszor elmondták – semmi mást nem akartak, csak normális életet biztosítani maguknak, egy békés országban.
Párizs sem örült a kikötő környékén kialakult viszonyoknak, tűrhetetlen állapotoknak, amelyek miatt „katasztrofális kép” alakult ki Franciaországról. Ezenkívül a dzsungel gyakran került a figyelem középpontjába, főleg a hozzá kapcsolódó törvénytelen cselekmények miatt.
A hatóságok ezért idén februárban egy részét lerombolták, így csökkentve az ott élők számát. Akkori becslés szerint a táborlakók negyede Afganisztánból és Pakisztánból érkezett, húsz százaléka Eritreából, Etiópiából és Szudánból, tíz százaléka pedig a háború dúlta Szíriából.
Sokan úgy vélik, hogy a dzsungel végleges felszámolásának semmi köze a humanitárius megfontolásokhoz. Inkább politikai döntés motiválhatta a bontást, aminek az a célja, hogy Hollande a jövő tavaszi elnökválasztásra készülve igyekszik magának szavazatokat szerezni a nem éppen közkedvelt migránsok elleni akciójával.
Nem tudni, hogy ez jó ötlet volt-e a részéről. Az viszont egészen biztos, hogy a britek nem díjazzák Hollande döntését. London már meg is üzente, hogy nem akarja visszatelepíteni brit területre az ellenőrzést az óceán parti francia határátkelőkről.
Ebből egyébként még komoly vita kerekedhet a két ország között. Párizs ugyanis már korábban felvetette, hogy ha a szigetország kilép az EU-ból, nem maradhat fenn a Franciaországba kihelyezett brit határellenőrzés-rendszere.
A németek sem lelkesek, ahol jövőre szintén választanak, csak éppen szövetségi parlamentet. A migránsoknak már ott sem örül igazán a lakosság többsége, bár a kormány másként viszonyul a kérdéshez.
A franciák ezért alighanem több száz calais-i menedékkérő átvételét kérik majd a német bevándorlási és menekültügyi hivataltól, azzal az indokkal, hogy az érintetteket Németországban vették (először) nyilvántartásba. Ámde megtörténhet, hogy elutasító választ kapnak. Ha másért nem, azért biztosan, mert a franciák sem voltak hajlandóak befogadni menekülteket Németországból.
A valós ok azonban ennél sokkal prózaibb. Az utóbbi időben ugyanis Berlin sem hajlandó már minden migránst beengedni. Elhatározása összhangban áll azzal az egyre nyilvánvalóbb európai (uniós) állásponttal, amelynek lényege, hogy a kontinens országai erőteljesen (néhol radikálisan) korlátozzák a menekülők befogadását.
