A magyar néphagyomány rendkívül gazdag a karácsonyi ünnepkör köré fonódó népszokásokban. Tulajdonképpen az egész december hónap a sűrű történések időszaka. A termékenységre, a párválasztásra és az időjóslásra vonatkozó szokások Luca-napkor kelnek életre. Luca napján a kisült pogácsába pénzt rejt a háziasszony, s aki megtalálja, a néphit szerint gazdag lesz a jövő évben. Sok családban még él ez a szokás. Azt már csak a ludasi idős asszonyoktól hallottam, hogy Luca-napkor nem volt szabad varrni, mert úgy tartották, akkor bevarrják az asszonyok a tyúkok fenekét. Söprögetni sem volt szabad. A szemetet kézzel kellett összeszedni. S nem volt szabad semmit kiadni a házból, mert a néphit szerint, akinek kölcsön adtak, az elvitte a házból a szerencsét.
Ma, ha ebédfőzés közben hiányzik egy tojás, vagy éppen elfogyott a só, az embernek meg sem fordul a fejében, hogy átmenjen a szomszédba kölcsön kérni. Elugrik az első boltba és beszerzi. Régen természetes dolog volt, hogy kölcsön kértek egy csésze ecetet vagy két babérlevelet.
Luca-napi szokás volt Ludason, hogy a ház asszonya beült a meleg kemence kuckójába. Mivel semmit nem volt szabad dolgozni, ott üldögélt jó sokáig, mert úgy tartották, akkor majd jól ülnek a tyúkok. Luca-napkor vetették el a búzát is, s ha jól gondozták, az karácsonyig kizöldült. Az ünnepi asztalra meg a temetőbe is vittek belőle.
(Fotó: Kecskés István)
A búza az életet, a reménységet jelentette. Ehhez is kötődik termékenységi jóslás. Ezek szerint, ha a búza szép zöld és dús lett karácsonyra, akkor jó termés várt a családra a jövő évben. Háromkirályokkor a megcsúnyult búzát nem dobták ki a szemétbe, hanem kivitték az állatoknak. Ahány állat volt a házban, az mind kapott a karácsonyi búzából, hogy az megvédje őket a betegségektől.
Luca-napkor hordóabroncsból etették a baromfit, hogy a jövő évben is mind együtt maradjanak, szaporodjanak.
A párválasztáshoz és időjósláshoz köthető népszokások is Luca-napjához köthetők. Vannak vidékek, ahol fiatal, férjhez menendő lányok Luca-napján 12 cédulát készítettek, arra neveket írtak, a párnájuk alá tették és karácsony böjtjére amelyik megmaradt, a néphit szerint, úgy hívják majd a férjüket. Más vidékeken a cédulákat gombócokba rejtették és Luca-napkor megfőzték a gombócokat. Amelyik gombóc elsőnek jött fel a víz felszínére, az abban lévő cédulán szereplő nevű férje lesz az eladó sorban lévő lánynak, tartotta a jóslás.
Sok helyütt Luca-naptárt is készítettek: felírták, hogy Lucától karácsonyig melyik nap milyen idő volt, és abból tudták, hogy januártól melyik hónap lesz csapadékos, vagy száraz, borús vagy napsütéses. Egyes vidékeken hagymakalendáriumot is készítettek. A vöröshagymát 12 szeletre vágták, vagy lefejtették a hagymakarikákat, besózták és hideg helyre tették. Amelyik szelet a sorban nedves lett, a néphit szerint abban a hónapban csapadékos időre lehetett számítani.
A legismertebb népszokás a Luca-székének a készítése. Szentestéig el kellett készülnie a kisszéknek úgy, hogy naponta csak egyfajta műveletet végezhetett alkotója. Az éjféli misére levitték az elkészült széket, és ha felálltak rá, meglátták, ki a boszorkány a faluban.
Ludason karácsony böjtjén két almát dobtak a kútba. Csak háromkirályokkor vették ki, s ha a gyümölcs egészséges maradt, a család is bízhatott benne, hogy egészségesek lesznek az új esztendőben. A családfő az almát annyi felé vágta, ahány tagú volt a család, hogy mindenki hazataláljon az elkövetkező évben is.
A fenti szokások nagy része már kiveszett. A Luca-napot nem tartjuk már ünnepnek, legfeljebb pogácsát sütünk, meg elvetjük a búzát. A szentestei vacsora szokásai azonban még sok családban élnek. Vajjal berántott bableves, a halászlé, a mákos guba és sok helyütt a gömölyés tészta kerül ilyenkor az asztalra. A mézbe mártott alma, dió és fokhagyma, amit a szentestei vacsora előtt fogyasztanak, tapasztalatom szerint sok családban még él, csakúgy, mint a mézespálinka fogyasztása.
Ludason úgy tartják, ha karácsony böjtjén férfi lép a házba, akkor bikaborjú születik, ha nő, akkor üsző. Sokkal jobban örültek a férfi vendégnek, mert az több pénzt jelentett. Ugyanez a szokás járta újévkor is.
A szentestei vacsora után az asztalról a morzsát összeszedték és kivitték a tyúkoknak, abban a reményben, hogy legyen a baromfinak is ugyanolyan bőséges eledele, mint amilyen a családnak volt. Egyes otthonokban, még csipetnyi gubát meg gömölyés tésztát is tettek mellé. Volt, ahol a szentestei vacsora után nem szedték fel a morzsát az asztalról, csak összehajtották az abroszt, és karácsony napján a morzsás asztalterítőn ebédeltek. A karácsonyi ebédet követően vitték ki aztán a tyúkoknak a két nap alatt összegyűlt morzsát. Olyan szokás is volt, hogy a karácsonyi morzsát eltették, egy zsebkendőbe kötve és amikor betegek voltak az állatok, annak füstjével gyógyították őket.
Szentestén, amikor a hívek jöttek hazafelé az éjféli miséről, a fiatal lányok megfigyelték, merről ugatnak a kutyák. Amelyik irányból az első kutyaugatást hallották, arrafelé mennek majd férjhez, tartotta a néphit. Ugyanilyen jellegű jóslás övezte a karácsonyi ebédet is. Az ebéd végeztével a hajadon vitte ki a kutyának a csontot és megfigyelte, melyik irányból ugatnak a kutyák. Ez egy jel volt, hogy merre fog férjhez menni.
Eltűnt szokás már a kóringyálás, meg a kántálás is, amikor a falusiak csoportokba verődve hangszerekkel vagy anélkül, szentestén járták a falut, s karácsonyi énekeket énekeltek az ablakok alatt. Akik meghallgatták az „angyali vígasságot”, a háziak megvendégelték, megajándékozták a kóringyálókat. Ma már művelődési egyesületek készítik fel az iskolásokat és tartják életben a betlehemezés szokását. Önszerveződő szomszédok, felnőttek és gyermekek nem keresik fel az ünneplőket.
Eltűnt ünnepeink egyike december 28-a, az Aprószentek napja is. Heródes király, amikor hírét vette, hogy megszületett a kis Jézus, elrendelte, hogy Betlehemben és környékén katonái öljenek meg minden két éven aluli kisgyermeket, abban bízván, hogy köztük lesz a Megváltó is. A gyermekgyilkosság emlékét őrzi Ludason a suplikálás szokása. Vagy a szomszéd, vagy maga a családfő egy vékony vesszővel megsuplikálta a gyermekeket és közben kérdezte: „Hányan vannak az aprószentek?” A helyes válasz: „144 ezren.” Ha nem ezt a választ kapta a suplikáló, folytatta a vesszőzést. Minden gyermeknek tudnia kellett, mi történt ezen a napon Betlehemben.
A szilveszteri vacsorának szigorú szabályai voltak: szárnyas nem lehetett főzni, mert az kikaparja a szerencsét a házból, csak disznót, mert az előre túr. A hal sok pikkelye, meg a lencse a gazdagságot jelképezte, ezért készítették. Újévre meg kötelezően rétest sütöttek. Ha a tésztája könnyen és hosszúra nyúlt, bízhatott a család benne, hogy ilyen élete lesz az új esztendőben. A tölteléket meg jó vastagon tették bele, hogy gazdag esztendő várjon a családra.
Ma már csak nyomokban fedezhetjük fel a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő naphagyományok tiszteletben tartását. Mintha az ünnep az otthonokból kiköltözött volna az utcákra, a főterekre. Már december elejétől fényárban úsznak a városok, sok helyütt karácsonyi vásárok vannak. A fényesség mintha elnyomná a misztikumot. A jóslások, a különböző hiedelmek megtöltötték egykor ezt az ünnepkört melegséggel, szeretettel és bizakodással. Helyette most fényár van.
