Nehéz helyzetben vannak az iskolák a tanulmányi kirándulások megszervezésekor: a költségek emelkednek, a szülők, az utazni vágyó diákok elvárásai nagyok, az anyagi lehetőségek viszont évről évre csökkennek. Sok családban nem telik a hosszú utak finanszírozására, még a részletfizetés lehetősége mellett sem, a spórolás jegyében szerveződnek még az egynapos kirándulások is, és arra sem fizet be mindenki, ha tanulmányi jellege is van, a mezőgazdászok a mezőgazdasági vásárra, a jövendő grafikusok a fővárosban nyílt tárlatra utazhatnak el.
A napokban a méregdrága iskolai kirándulások, illetve a tanárok zsebébe kerülő napidíjak ügye váltott ki sokakból elégedetlenkedést. Bevallom, kicsit értetlenkedve olvastam a belgrádi napilapokat. Bizonyára voltak kilengések, de nem hinném, hogy általános jelenségről lenne szó. Belegondoltam a pedagógus helyzetébe, aki kicsi gyerekeket vezet életük első többnapos útjára szülők nélkül, köztük sok olyat, aki még nem volt távol szülőfalujától, szülővárosától sem, s azokéba, akik ötven kamaszt próbálnak egy héten át kordában tartani. Nem egyszerű feladat.
Egykori osztályfőnököm harmincnyolc éve szervez kirándulásokat középiskolásoknak, évente hetet-nyolcat. Gyors fejszámolást követően megállapítottuk, eddig kb. 7-8000 diákot kalauzolt az egykori Jugoszlávia területeire, Magyarországra, Romániába, Csehországba és Szlovákiába, vállalt felelősséget reggeltől reggelig a mindenkori kamasz utazókért, tartott élő történelemórát, oldotta meg a felmerülő legkülönbözőbb problémákat. Az elmúlt héten tért vissza egy egyhetes erdélyi útról, és amikor telefonon kerestem, hogy az iskolai kirándulások kapcsán kirobbant botrányról kérdezzem, éppen a Fruška Gora lankáit rótta egy autóbusznyi középiskolás diákkal.
Fontos lenne, hogy sokat utazzanak a fiatalok, tapasztalatot szerezzenek szakmai téren, műveltség terén, hogy megismerjék más népek kultúráját és a magukét is, szögeztük le mindjárt beszélgetésünk elején. Megtudtam, hogy iskolájukban különböző alapítványoknál pályáznak, az útiköltséget részben így fedezik, elszállásolásra relatív olcsó diákszállásokat, kollégiumokat választanak, hiszen legfontosabb a jutányos ár. Szerinte, a befektetett munkáért a tanári illeték minimális, a szülők tanácsa határozza meg. Lehet, hogy vannak visszaélések és soknak tűnik a diákonkénti 5 vagy egyhetes út esetén 10 eurónyi összeg, de tudni kell, hogy az összeget osztják a tanárok, a felelősség mellett előzetes szervezési munka is van bőven, a kirándulás realizációja is sok energiát, állandó összpontosítást követel. A tanár úr elmondta azt is, közbeszerzés útján nagyon bonyolult a kirándulás-szervezés, a minisztériumi kirándulásokról szóló szabályzat gyakran változik, nagyon sok a papírmunka, 22-23 dokumentumot kell elkészíteni, azután, mivel a szülők visszalépnek, nehéz a diáklétszámot biztosítani, ezért, talán jobb is lenne, ha az iskola helyett a szülők vállalnának felelősséget.
A családok romló anyagi helyzete miatt egyre több gyerek esik el attól, hogy utazzon, világot lásson, hogy osztálytársaival tanulmányi kirándulásra menjen. Vannak, akiknek ez az egyetlen alkalom, amikor elutazhatnának valahová.
Szép számban jelentkeznek a diákok, de a szülők egy része nem tudja vállalni a költségeket, az 1200 dináros egynapos kirándulást sem. Sokszor a szűkös körülmények között élők is támogatják a gyerekük utazását, de tapasztalható érdektelenség is. Sajnos, a családok sem utaznak, pontos felmérésem nincs, de a diákjaink felének nincs útlevele sem – visszhangzanak bennem megbecsült tanárom meglehetősen nagy hangzavarban elhangzó szavai, s csak bízom benne, hogy a tegnapi csoportot is épen, egészségesen hazahozta, s a diákok szép élményként őrzik majd a kora őszi kirándulás emlékét.
