Forradalom sosem törne ki, ha az elnyomottak, megalázottak nagy körültekintéssel fölmérnék, milyen esélyük van a győzelemre. A forradalom robban, amikor már elviselhetetlenek a körülmények, összegyűlnek az indulatok, a düh, a változás olyan igénye, ami nem teszi lehetővé a józan mérlegelést, de a kilátástalanságot sem viseli már el. Az emberek szabadulni szeretnének a rendszer terhétől, a hatalomtartók ereje, gépezete, fegyverei azonban „rendet tartanak”. Amíg össze nem gyűlik a kritikus tömeg a robbanáshoz.
Sokat megélt ismerősöm meséli, hogy két héttel az ötvenhatos forradalom kitörése előtt Budapesten járt, s akkor azt mondták az emberek, „valami történni fog”, bár még nem tudják, mi. S nem sokkal később kitört a forradalom. Nem fegyveres harc szándékával kezdődött, hanem egyetemisták követeléseinek megfogalmazásával Szegeden is, Debrecenben is, Budapesten is. Aztán a fiatalok békésen tüntetve elindultak „tizenhat pontjukkal”, hogy a sztálinista diktatúrát lerázva – miközben Sztálin már több mint három éve halott –, a rendszer megreformálásával változásokat eszközöljenek ki. Délután Debrecenben a gyűlölt államvédelmisek, „ávósok” (az ÁVH emberei) a tömegbe lőttek, ami arra utalt, hogy a kommunista diktatúra gépezete a nép ellen tűzzel-vassal védeni fogja a rendszerét. Persze október 23-án a diáktüntetőkhöz országszerte, így a fővárosban is csatlakoztak a polgárok, és néhány százezresre nőtt a tömeg. Budapesten a karhatalom félreértésen alapuló lövöldözése következtében alakult fegyveres felkeléssé a tüntetés: miután a tömegbe lőttek, a tüntetők is felfegyverkeztek.
És hat nap alatt győzött a forradalom Budapesten: a korábban leváltott, majd „visszakövetelt” miniszterelnök, Nagy Imre, aki jól látta a sztálinista diktatúra tarthatatlanságát, s reformokban kereste a megoldást, ismét kormányt alakíthatott. A szovjet tankok pedig – a gyakran a felkelőkkel barátkozó katonákkal együtt – visszavonultak a kaszárnyákba.
Csupán újabb három napra volt szükség ahhoz, hogy kiderüljön, vesznie kell a forradalomnak: Eisenhower amerikai elnök október utolsó napján ugyan csodálatát fejezte ki a magyar nemzet iránt szabadságharcáért, jelezte azonban, hogy katonai segítségre nem számíthat. Innentől „szabad kezet kapott” a szovjet vezetőség, hogy a tűzszünet és az ígéretek ellenére – hadüzenet nélkül – hatalmas katonai erővel lerohanja Magyarországot.
A nagyhatalmi érdekövezetek tehát maradtak, egy esetleges újabb háború helyett következhetett a hidegháború, miután november 11-én a szovjet csapatok leverték az ellenállást. A forradalmi követelések ellenére nem vonultak ki, hanem megerősítették hatalmukat.
Amellett, hogy kétezer-ötszáznál több magyar életet követelt a forradalom, negyedmillióan külföldre menekültek, s következtek a politikai leszámolások: több száz kivégzés, tízezrek bebörtönzése. Mert föllázadtak a nemzet függetlenségéért és egy embertelen rendszer ellen. És a segélykiáltások ellenére magukra maradtak, miközben a világ csodálta hősiességüket. Akkor is, azóta is.
