Emlékszem, óvodás koromban megrajzoltatták velünk, hogy mi várható majd az ezredforduló után. A huszadik század végén számos misztikumot és nagy jelentőséget tulajdonítottak az ezredfordulónak. Ma már tudjuk, hogy könnyedén át lehetett azt is vészelni, és igazából csupán évszámokról van szó, semmilyen katasztrófa nem kísérte ezt a félve várt eseményt. Legalábbis nem olyan katasztrófa, amire akkor számítottunk, vagy amire egyesek számítottak...
Óvodás koromban, talán annak hatására, hogy éppen abban az időszakban vett lendületet a műszaki eszközök, az elektronikus gépek fejlődése, a robotot helyeztük az óvodás pajtásaim többségével a központba, akkor azt gondoltuk, hogy rohamosan, talán még húsz-harminc évet sem kell várni arra, hogy minden gépesített legyen és az embereknek szinte majd gondolatban kell megfogalmazniuk, mit szeretnének és máris kézhez kapják azt. Abban az időben, könyvek, filmek is születtek éppen a gépek uralmának témájára, több esetben is azt ábrázolták, ahogy a robotok, a gépek átveszik a hatalmat az emberek felett. Ma már jót nevetünk ezeken a tudományos fantasztikum kategóriába tartozó filmeken és könyveken, de ha jobban belegondolunk, nem is annyira naiv elképelések voltak azok, mert ha nem is olyan radikálisan és látványosan vették át életünk egy részét a műszaki berendezések, de jelentős mértékben belopták magukat a hétköznapjainkba és már nem tudnánk elképzelni az életünket nélkülük. Még talán a mikrohullámú-sütő nélkül el is lehetnénk, de nem szívesen mondunk le a felmelegített szendvicsről, a mosógép nélkül pedig kifejezetten nehezen boldogulnánk. De amíg egyes berendezések megkönnyítették a munkánkat és időt takarítottak meg, más berendezések időt vontak el tőlünk. Például a tévé már szinte családtaggá vált. Egyes felmérések szerint több mint három órát ülünk átlagban naponta a tévé előtt, sok esetben a beszélgetéshez a témák is tévéműsorokból kerülnek ki. A számítógép jelenléte ugyanakkor egyre elfogadottabb, és egyre nagyobb teret hódít a közép és az idősebb korosztály körében is, akik ily módon tartják fenn külföldön élő és dolgozó gyermekeikkel és unokáikkal a kapcsolatot. A fiatalok legtöbbször szórakozásra, a közösségi oldalakon kommunikációra használják, erre utal az a nemrégiben készített tanulmány is, amely szerint a fiatalok nem tudják használni a számítógépet, legalábbis nem funkcionálisan, a programokat nem tudják kellőképpen kezelni, hiszen alkalmanként egy-egy táblázat elkészítése is gondot jelent, de sokszor az önéletrajzuk elkészítésénél is formai gondok merülnek fel. A közösségi oldalakon ugyanakkor a saját kis kódjeles világukban nagyon jól tudnak beszélgetni. Aki nem ismeri az ilyen kódjeleket, csak pislog a :DD,"menő" xd <33 megjegyzésnél, illetve a :PP♥, vagy ilyen *-*xd♥ válasznál.
Egy alkalommal a barátnőmmel éppen a heti nagy csevej közepén voltunk az egyik kávézóban, amikor a szemben levő asztalhoz egy tizenéves „szerelmes”pár foglalt helyet. Nem szóltak egymáshoz, csak leültek, megrendelték az italukat és az egyik elővette a notebookját, a másik pedig a táblagépét és... igazából nem tudom mit csináltak, feltételezem, hogy korszerű beszélgetést folytattak... valakivel... talán egymással. Némaságban, egymás mellett ültek, néha megjelent az arcukon egy enyhe mosoly, vagy egy bosszús tekintet, majd amikor elfogyasztották a teájukat, rendeltek másikat, de ezen kívül egy szó nem hagyta el a szájukat.
Ezt figyelembe véve nem is csodálkozom, hogy a PISA legutóbbi eredményei alapján a Magyarországon élő fiatalok aktív szókincse átlagosan 1000 szó, de ez az arány a Szerbiában élő fiatalok körében sem sokkal jobb. Ez nagyon rossz arány, az aktív szókincs ugyanis felére csökkent a korábbi években végzett felmérésekhez képest. De a fent említett kódjeles beszélgetésnél talán még ennyire sincs szükség.
És nem csak a kommunikációs készség, a beszélgetési szokások változtak. Az érzelmek kifejezésében is számos változás fedezhető fel. Valahogy jobban tudunk ragaszkodni gépeinkhez és türelmesebben tudunk hozzájuk viszonyulni, mint embertársainkhoz, szeretteinkhez. Hogy ezt miből vontam le? Legutóbb a vonaton egy anya és egy gyermek beszélgetésére lettem figyelmes, de arra is csak azért mert a 2-3 éves gyerek már tizedszer próbálta magára vonni anyja figyelmét, az anya szó ismételgetésével, miközben anyja az okos telefonját pötyögtette ujjaival türelmesen perceken keresztül, olykor egy szót odavetve gyermekéhez, majd „maradj nyugton már!” felszólítással lecsillapítva őt.
Ha most kérdeznének meg, hogy mi várható 20–30 év múlva... lehet, azt mondanám: új nyelv jelenik meg a Földön, univerzális, kódjeles, amihez nem kellenek kimondott szavak, csak írott kódok, jelek, amikor inkább simogatjuk meg számítógépünket, hogy valamilyen programot indítsunk el vele, mondjuk a mosásnál, mint gyermekünk, vagy kedvesünk arcát.
