Legalább 250 000 személy, államkasszán élő foglalkoztatott és ki tudja hány legközelebbi hozzátartozó és családtag még egy évig tartó egzisztenciális nyugalmának meghosszabbításáról döntött a minap a Köztársasági Képviselőház, amikor kiszavazta a 17 stratégiailag fontos szerbiai közvállalat privatizációjának egyéves elodázását. Az ezzel párhuzamosan meghozott másik fontos törvénymódosítás pedig az eddig is állami védelmet élvező vállalatok adósságai megfizettetésének további öt hónapig tartó tilalmának meghosszabbítására vonatkozik. Lényegében az egyik és a másik csoportba tartozó vállalatok adósságait is a hitelezők még egy ideig képtelenek lesznek megfizettetni.
Mint ismeretes, a Privatizációs Ügynökség listáján összesen 526 cég szerepel, amelyeknek magánosítását a korábbi törvény értelmében ez év végéig kellett volna véghez vinnie az államnak.
A magánosítás terén azonban nem ez az egyetlen probléma. Több vállalatot, pontosabban 116-ot csőd fenyeget, miután ez év közepén megszűnik az a védelem, amelyet eddig a hitelezőkkel szemben foganatosított az állam. Az ebbe a csoportba tartozó gyárakban és cégekben közel 40 ezer ember dolgozik, akiknek jövőjét egyelőre homály fedi.
Željko Sertić gazdasági miniszter a privatizáció végének elhalasztását szorgalmazó törvénymódosítás beterjesztésekor váltig hangoztatta: az állam igyekszik minél több vállalatot megmenteni, időközben lábra állítani, amivel szavatolnák a hitelezőknek kinnlevőségeik megfizettetését, de – tegyük hozzá – nem utolsósorban államérdekről is szó van a munkahelyek megtartásán keresztül. Ha utcára jutna ennyi ember, nem csupán a hatalmi pártok korábban munkába állított és most csalódott sorkatonáiból összeállt szavazóbázis megtépázása kerülhet szóba, hanem az államkassza is megsínyli, ha elfogadható szociális program, vagy azután számukra munkanélküli segély folyósítására kényszerülne. Az illetékesek már rég kiszámították, az államnak sokkal olcsóbb (még külföldi hitel felvétele árán is) és kevesebb kiadással jár akár mesterséges lélegzésen tartani a szóban forgó vállalatokat és szimbolikus fizetést osztani a foglalkoztatottaknak, mint a vállalat felszámolása után szociális juttatást fizetni.
Szerbiában tulajdonképpen 25 éve, vagy ha a 2000. október 5-ei félfordulat után meghozott privatizációs törvényt vesszük figyelembe, akkor is immár 15 éve tart a privatizáció, ami valljuk be koránt sem kis időszak. A legnagyobb, mondhatjuk létfontosságú vállalatok magánosítása viszont a mai napig sem történt meg. Az emlegetett több száz vállalat esetében már egy új terminológiával, a reprivatizáció fogalmával találkozhatunk, ugyanis ezek többsége korábban már átesett a szerkezeti és tulajdoncserén, de csődközelbe juttatásuk után az állam ismét szárnyai alá vette azokat. Tehát végeláthatatlan folyamattal szembesül az állam, mert olyan vállalatok kerülnek eladásra, amelyek senkinek sem kellenek.
Említsük meg azt is, hogy az utóbbi hat évben Szerbiában egyetlenegy állami bábáskodás alatt álló céget sem sikerült magánosítani. A mostani 526 vállalat döntő többsége is kilátástalan helyzetben van, a Privatizációs Ügynökség adatai szerint számos esetben már huzamosabb ideje egyáltalán, vagy nagy késéssel fizetik az alkalmazottak bérét. Tehát egy bűvös körbe jutott az állam, amelyből egyetlen kiút létezik, határozott érvágással felszámolni a jobb sorsa érdemes vállalatokat. De, ember, vagyis politikus legyen a talpán, aki ezt megteszi! Így marad minden a régiben, és takaréklángon mímeljük továbbra is a privatizációt.
