Minden nyelv megtanulható. Ezért a kérdés számomra mindig az, hogy miért tanuljon meg az ember egy nyelvet, és legfőképpen miként. Hiszen bárki az anyanyelve mellett elsajátíthat egy vagy akár több idegen nyelvet, köztük a szerb nyelvet is. Ez gyakorlatias nyelvi kurzus vagy oktatási program, illetve szakkönyvek, befektetett munka, idő és pénz, de legfőképpen akarat kérdése. Sokszor azonban önmagában az akarat nem elég, hogy valaki jól elsajátítsa a szerb nyelvet, hanem ahhoz sok munkára is szükség van. Különösen, ha olyan magyar többségű közegben él, mint például a Tisza menti községek lakossága, amely helyben minden ügyes-bajos dolgát a bevásárlástól a hivatali ügyintézésig lebonyolíthatja az anyanyelvén. Ez egyébként teljesen rendjén is van, ez megillet bennünket, magyarokat, sőt ennél több is. Ez azonban hátrányos is lehet a szerb nyelv elsajátításakor, mert sokan nem érzik szükségét, hogy minél jobban megtanulják. Különösen érvényes ez a diákokra, akik motiválatlanok abban, hogy már idejekorán, vagyis általános és középiskolában minél alaposabb szerb nyelvi tudásra tegyenek szert. Jóllehet a későbbiekben a szerb nyelv ismerete akár jelentősen megkönnyíthetné a boldogulásukat a továbbtanulás vagy a munkába állás során, de akár előnyös lenne számukra a mindennapokban az országon belül, akár az egész délszláv régióban is. Gondoljunk csak akár újvidéki bevásárlásra, vagy belgrádi orvosi vizsgálatra és gyógykezelésre, vagy éppen montenegrói nyaralásra. Gond nélkül megértethetjük magunkat, ha beszélünk szerbül. Ezt kellene beláttatni a fiatalokkal is, hogy elsősorban a saját boldogulásuk miatt kell megtanulniuk szerbül, és csak másodsorban más megfontolásból vagy elvárásból.
A motiválatlanság miatt azonban nemcsak a magyar fiatalok okolhatók, hanem a szerb nyelv oktatásának módszertana is, amely kevés sikerélménnyel szolgál a diákoknak. A gyerekem szerb nyelvkönyvét látva nem sokat változott az elmúlt néhány évtizedben a módszertan. Egyre többször fogalmazódik bennem az a gondolat, hogy szándékosan olyan az oktatási program, amilyen, hogy minél hiányosabb és gyengébb legyen a magyar diákok szerb tudása. Az itteni fiatalok ugyanis legalább olyan okosak és talpraesettek, mint az ország többi részén élők. A nyelvtanulásban is legalább olyan motiváltak. Hiszen közülük sokan eredményesen tanulnak angolul és németül, amivel boldogulnak a világban, és ha a szükség úgy hozza, akkor itthon is. Mint az a magyar anyanyelvű kisdiák, aki iskolai kirándulásra ment a társaival Szerbiában, ahol az ottani, szerb anyanyelvű tanulóknál szállásolták el őket. A két gyerek végül németül kommunikált egymással, mivel azon jobban megértették egymást, mint szerb nyelven. Egyébként soha nem értettem, hogy a szerb nyelvet, illetve akár melyik másikat, miért kell úgy oktatni, mintha a diákok rendelkeznének bizonyos előtudással. És mi van akkor, ha ez az előtudás hiányzik? És sokszor bizony hiányzik. Szerintem minden nyelvet csak az idegen nyelv módszertana szerint javasolt oktatni, az alapoktól kezdve. A szerb nyelvet is így kellene tanítani az iskolákban. Az alapoktól kezdve és gyakorlatias elvek szerint, hogy a gyerekek a mindennapokban alkalmazni tudják a megszerzett tudást, és sikerélményük legyen a szerb nyelv használatakor.
