– Jó napot!
– Jó napot kívánok. Tessék, kérem, miben segíthetek?
– Ez itt a kettes salter, ugye?
– Elnézést, hogy tetszett mondani?
– Hát hogy ez itt a kettes salter-e? Merthogy ide szól ez a cetli, amit adtak a portirnicán. Tessék, nézze meg!
– Igen, ez a kettes tolóablak. Miben segíthetek?
– Hát én a magyar állampolgárságot gyüttem intézni, tudja. Hoztam a papírokat.
– A kettős állampolgárságot szeretné kérelmezni? De az okiratok átadását miért nem otthon végezte el, Szerbiában?
– Hát nekem az opstinában azt mondták, hogy aztat itt is lehet intézni, Magyarországon. Rosszul mondták?
– Nem, valóban lehet kérelmezni az állampolgárságot itt is. Csak tetszik tudni, ha valamelyik okirata esetleg hiányos, és hiánypótlásra van szükség, akkor a kérelmét nem tudom elfogadni, és akkor ön most hiába utazott. Ezért célszerűbb az ilyet otthon elintézni.
– Jaj, tudja, nálunk otthon a salt..., szóval az ilyen ablakok előtt mindig olyan nagy a gúzsva, hogy azt az ember nem győzi kivárni.
– Gúzsva? Elnézést, nem értem. Önöknél kiraknak valami akadályokat a tolóablakok elé?
– Akadályt? Milyen akadályt? Nem raknak oda akadályt, hanem a gúzsva nagy mindig, érti. A sor. Nagy a sor.
– Aha. Értem. Rendben van, mutassa, kérem, az okiratokat. Elnézést, mi ez a folt itt ezen a kivonaton?
– Jaj, tudja, hát az úgy vót, hogy mielőtt begyüttünk ide a hivatalba magukhoz, az asszonnyal elmentünk egy kafanába. Megszomjaztunk az úton, tudja. Én egy limenkás sört kértem, az asszony meg szokkot, oszt ahogy ott űtünk, eccé csak az asszony átnyúlt az asztal fölött, hogy elvegyen valamit, oszt közben fődőtötte a szokkos üveget. Kiabátam én rá, meg minden, de akkó má mindegy vót.
– Szokkot? Limenkás sört? Itt nálunk tetszett vásárolni ezt a sört? Nem is tudtam, hogy ilyen fajta sört is forgalmaznak Magyarországon...
– Nem tudta? Nahát! Pedig lehet venni minden kocsmában. Tudja, én abbú szeretem inni a sört.
– Abból? Miből? Na mindegy. Tehát emiatt a folt miatt nem tudom tisztán kiolvasni a lakcímét.
– Ott írja. Narodne revolucije 24. II/7. Kúlában lakunk, tudja.
– Kúlában? Elnézést, de itt mintha nem ezt a várost írná...
– Várost? Az nem a város. Hát mondom szépen, hogy egy kúlában lakunk. A második emeleten, egy kis lakásban. Kreditbű vettük...
– Jó, köszönöm, hogy miből vették a lakást, az a hivatalt nem érdekli. Mi a foglalkozása?
– Hát én a zadrugában dolgozom.
– Hol???
– A zadrugában. A második szmenában, ha ez fontos...
– Elnézést, most a Zadrugában dolgozik vagy a Szmenában? Itt azt írja – ha jól látom – „Zemljoradnička Zadruga”...
– Hát ott, ott. Mondom szépen. Meg írja is, hát lássa aztat maga...
– Jó, jó, rendben van. És a kedves felesége hol dolgozik?
– Ő a gyerekdiszpanzérban van pripravnicskin. Nem nagy a fizetés, de legalább megy neki a sztázs...
– Ki megy neki? Mindegy, hagyjuk is inkább! És ez az okirat micsoda?
– Ja, az? Hát az egy uverenye arról, hogy mink van. Nem vagyunk mi gazdagok, tudja, de a lakás mellett még van egy kis tanyánk, oszt ott van egy traktor, meg két prikolica...
– Köszönjük szépen, de vagyonjogi bizonylat nem szükséges az állampolgárság kérvényezéséhez.
– Nem? Tényleg? Annál jobb. Akkó... Akkor most meg-e van minden papír, ami kő... kell?
– Igen, az okiratok rendben vannak.
– Igen? Na és akkó... akkor, mondja, meg-e kapjuk majd az állampolgárságot!
– Az okiratok rendben vannak, de tetszik tudni, a hivatalos eljárás szerint a kérelmet átvevő szervnek kell ellenőriznie a kérelmező magyar nyelvtudását...
– A magyar nyelvtudását? Az én magyar nyelvtudásomat? Hát magyarú má csak tudok, ezt láthassa maga is, nem?