Jól kitoltak velem a maják. Tönkretették a december 21-émet. Mint minden hiszékeny, babonás jóravaló ember, jómagam is egész nap várakozó állásponton voltam (néha érezni is véltem valami ingadozást a talpam alatt, (de kiderült, hogy egészen másról van szó) végül aztán, ahogyan tapasztalták is: semmi! Mondhatom egy világ omlott össze bennem. Még szerencse, hogy aznap volt a legrövidebb a nappal és korán le lehetett feküdni (mégiscsak könnyebb a meleg szobában végigélni egy világvégét, mint a ködös nyirkos utcán, vagy udvarban).
Nem vetettem el persze olyan könnyen a lehetőséget, hiszen az ember ha hisz a világ végében, akkor hinni fog, ha nem is következik be. Elfogad, mondjuk egy másik magyarázatot (mert azokból aztán tényleg nem volt hiány) például azt, hogy a december 21-e csak a kezdet, vagyis ekkor kezdődik a vég, ami hosszú lesz mint nálunk a válságból való kilábalás szokott lenni, és évekig fog tartani, mint a reformok. Ez az elmélet azért nagyon jó, mert ad még egy kis időt számunkra (mintha nem tudnánk mindannyian, hogy halálraítéltek vagyunk: tetszik vagy sem, meg fogunk halni). Bár meg kell jegyeznem a hosszú és keserves haldoklás sem tudott igazán megnyugtatni. Fél tíz körül azután megszakadt az internetkapcsolatom és mindjárt gondoltam, hogy most kezdődik, de semmi... Azért dolgozott bennem is a kétely, hogy éppen Tamás napján...
A híreket olvasgatva (persze az idevágókat) az az ötletem támadt, hogy a világ vége kapcsán egy kicsit meg is szedhetnénk magunkat, ha már ennyien érdeklődnek iránta. Eszembe ötlött, kihasználhatnánk a névhasonlóságot a francia Pireneusok-beli falucskával. Bugarach és Bogaras között nem is olyan nagy a különbség, és miért ne lehetne itt is ufótámaszpont. A kis zöld emberkék is tudják biztosan, hogy túl nagy a Föld ahhoz, hogy csak egy helyről próbálják kimenteni az emberiséget. A kitörő pánik őket is elsodorná. Kezdő (PR) lépésként a zentaiak, felsőhegyiek, tornyosiak eskü alatt állítanák, hogy ufót láttak Bogaras felett. Ezt követhetnék a beszámolók a helybeliek időnkénti elragadásáról (és utaztatásáról) az idegen világról szóló részletes leírásokkal. A dolgot fokozhatná, ha az akcióhoz csatlakoznának mindazok a települések, amelyeknek határában van Bogaras nevű határrész, mert akad ilyen másutt is (mi ezen a magyar nyelvterületen igencsak bogarasak vagyunk). Ha kezdenek jönni a katasztrófaturisták felkészíthetnénk őket azzal a legrosszabbakra, ha túlélési programot szerveznénk nekik. Egy komolyabb hóesés után kivinni őket például Tornyos vagy Csantavér felé, s ott hagyni őket. Aki élve visszatalál az győz, aki belepusztul azt hősként temetik el. (A tanyákra betérni és élelemért könyörögni szigorúan tilos, mint nagyvárosainkban a koldulás. Kizárólag a téli szolgálatok által letakarított utakat használhatják. Ha nincs letisztítva az az ő bajuk.) A hazatérők számára a fűtetlen csárdában lehetne foglalkozást tartani a civilizációs elvonási tünetekkel küszködő turisták számára olyan munkacímmel, hogy miért kell a szemetesbe dobni a laptopot, vagy az android mobiltelefont...
Az ötlettel végül magam sem voltam megelégedve (és a bogarasiakkal sem konzultáltam, lehet nem is tartanak igényt minderre, a katasztrófák közül éppen elég nekik a hófúvás vagy a nyári szárazság). Meg eszembe jutott az is, hogy a maják egyáltalán nem is akartak jósolni, csak nem birtak magukkal és számoltak rendületlenül évezredekre előre – mi meg jól elkúrtuk. Ettől aztán igen mély depresszióba is estem, és eszembe jutott, hogy Kishegyesen meg már Pokol sincs. De én azért még mindig bízok politikusainkban: a poklot tudják majd garantálni a 2013-as (micsoda szerencsétlen szám!) évben is, akárcsak eddig bármikor.
