1994-ben valami különleges lehetett a levegőben, mivel a rockzenében és a filmgyártás terén is több kultikus alkotás született. A Green Day kiadta Dookie című albumát, amellyel az együttes tagjai nemcsak óriási sikert arattak, hanem megalapozták a punkzene második fénykorát is, ahogyan a Nine Inch Nails is a második, Downward Spiral című albumával a fősodor részévé tette az indusztriális zenét. Az Offspring is ebben az évben adta ki Smash címmel a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb albumát és ekkor jelent meg az Oasis Definitely Maybe címet viselő debütáló albuma is. A filmszínházak olyan filmeket mutattak be, mint többek között a Forrest Gump, A remény rabjai, a Léon, a profi, Az oroszlánkirály, nem utolsósorban Quentin Tarantino Ponyvaregény (Pulp Fiction) című filmjét is, amely harminc évvel később is órási hatással van korunk filmgyártására és popkultúrájára.
A manapság az egyik legjobb rendezőként számon tartott Tarantino a film elkészítése előtt egy videotékában dolgozó filmrajongó volt, aki sikertelenül házalt az általa írt forgatókönyvekkel. Lényegében a Ponyvaregényt is ez időben agyalta ki, előtte azonban leforgatta a Kutyaszorítóban című alkotását, amelyet a független filmesek Mekkájában, a Sundance Filmfesztiválon mutattak be, ez alapozta meg Tarantino hírnevét, és biztosított anyagiakat a Ponyvaregény elkészítéséhez, amellyel a szó legszorosabb értelmében berobbant a filmgyártás nagyágyúi közé, a film pedig 30 év távlatából is élteti magát a filmkedvelők körében.
Miképpen is formálta meg a Ponyvaregény a filmgyártást, és miért bír továbbra is oly nagy hatással a mai filmekre?
A Ponyvaregény egyik legnagyobb újítása az, hogy nem lineárisan mesél el egy történetet, hanem a karakterek sorsát több idősíkban, visszafelé és előrefelé ugrálva mutatja be. Ezzel Tarantino nemcsak az amerikai, hanem a globális filmgyártás számára is új utakat nyitott a narratíva terén.
Ezt az eljárást kiválóan ötvözi az ironikus párbeszédekkel, amelyek közül több is gyakran idézett szállóigévé nőtte ki magát, illetve a fekete humorral, amely a filmrendező többi alkotását is fémjelzi. Arról nem beszélve, hogy a történetek aláfestéseként a filmben elhangzó szerzemények ismét reflektorfénybe állították az ötvenes-hatvanas évek méltatlanul elfeledett előadóit. Például a Dick Dale neve által jegyzett Misirlou (egyébként arab népzene) címet viselő legendás szörfrock szerzemény ugyanolyan kultikus státuszt ért el, mint maga a film. A Tarantino filmjeiben, így a Ponyvaregényben is felcsendülő kompozíciók szerves részei a cselekménynek. Az amerikai filmgyártás fenegyereke egyébként saját bevallása szerint mindegyik filmjének a forgatása előtt áthallgatja lemezgyűjteményét, hogy megtalálja a történethez leginkább odapasszoló szerzeményeket.
A Ponyvaregény ugyanakkor nemcsak a filmnyelvet és a filmipart formálta, hanem a színészi karriereket is. A múlt század hetvenes évei vége, nyolcvanas évek filmcsillagának, John Travoltának újjáélesztette a kilencvenes évek elején romokban heverő karrierjét, továbbá a filmben úgyszintén emlékezetes alakítást nyújtó Samuel L. Jackson, Uma Thurman és Bruce Willis is filmipari ikonokká váltak azóta.
Quentin Tarantino filmjéből Guy Ritchie, Christopher Nolan és David Fincher is sokat merített az olyan filmjeik elkészítéséhez, mint amilyen a Harcosok klubja, a Blöff, vagy éppen a Batman: A sötét lovag.
Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 8,5 millió dolláros költségvetéssel készített film 214 millió dollárt aratott le a filmszínházakban, és ezzel akkoriban kiérdemelte a legtöbb bevételt hozó független film titulusát.
Tarantino stílusa és a film friss, újító szellemű nyelvezete a mai napig ékes példája annak, hogy a kreatív szabadság és az újító szellem milyen messze vihet egy alkotást.
