A nyolcadikosok szövegértése nem megfelelő, de hát hogy is lehetne az? A könyveik helyett az okostelefonjukba bújnak, regények helyett legföljebb kommenteket olvasnak, és egész nap beszűkülve, információra éhesen várják, hogy történjen valami az online világban.
Nem szeretem, amikor álszent módon a mai gyerekeket tesszük felelőssé az ehhez hasonló dolgokért, és szirupos romantikával gondolunk a saját gyerekkorunkra. Mert hogyan is lehetnének mások a mai gyerekek, mint amilyenek? A társadalom formálta őket azzá, amik.
A nyolcadikosok szövegértése nem megfelelő, de hát hogy is lehetne az? Senki nem mondott nekik esti mesét, senki nem beszélgetett velük éjszakába nyúlóan. Nem volt, ami megdolgoztassa a fantáziájukat, ami gyarapítsa a szókincsüket, ami észrevétlenül megtanítsa nekik egy-egy szöveg értelmezésének alapjait.
Erről a legkevésbé sem ők maguk tehetnek. Könnyű lenne a szülőket hibáztatni: miért nem meséltek többet, miért nem kapcsolták ki a számítógépet? De a legtöbb szülő valószínűleg igyekszik, jót akar, csak valamiért mégsem megy. Például azért, mert attól, aki reggeltől estig robotol éhbérért, nem várható el, hogy minden este újabb izgalmas, részletgazdag mesét ötöljön ki a gyerekeinek.
Ráadásul a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy a fölnőtt népesség egy jelentős hányadának szintén nem megy a szövegértés. Márpedig nehéz úgy beszélgetni, társadalmi jelentőségű párbeszédet folytatni egy vitatémáról, hogy a résztvevők egy része azt se tudja, mit mond a másik. Az érvekig ilyenkor el se jutunk, teljesen természetessé válik, hogy nem az győz, akinek nagyobb a szakértelme, hanem az, akinek nagyobb a hangja.
Számtalanszor előfordul, hogy mondunk valamit, majd kapunk egy választ, amiből úgy tűnik, mintha valami egészen mást mondtunk volna. Hatványozottan igaz ez az internetre: a közösségi média kommentháborúit látva az embernek néha az az érzése, hogy a vitatkozók csak írnak és írnak, de soha nem olvassák el azt, amire válaszolnak. Pedig valószínűleg elolvassák, csak nem jól értelmezik.
De nem lenne igazságos az online világot hibáztatni a jelenségért, hiszen ugyanez zajlik a való életben is. Amikor megkérdezzük az orvost, kell-e szedni probiotikumot is, vagy biztosan elég csak az antibiotikum, akkor megvetést, gúnyt és toporzékolást kapunk válaszul. Pedig csak megosztottuk a kételyeinket, a fenntartásainkat, nem a szakértelmét kérdőjeleztük meg. Mégis így hiszi, és ennek megfelelően reagál.
Ezt látják maguk körül a gyerekek. Nincs azon csodálkozni való, hogy azt hiszik, ez a dolgok rendje, és a szövegértelmezés kimerül az egyes szavak jelentésének értelmezésében. Az, hogy a nyolcadikosok szövegértése nem megfelelő, nem az ő kudarcuk. Sokkal nagyobb ebben a felelőssége a szülőknek, akik nem mesélnek, a munkáltatóknak, akik kizsigerelik az anyákat és az apákat, a tanároknak, akik belefásultak a munkájukba, és már csak megszokásból tanítanak, vagy azoknak a döntéshozóknak, akiket ez az egész nem érdekel. Vagyis azoknak a fölnőtteknek, akik tetteikkel és viselkedésükkel így vagy úgy, de példát mutatnak a gyerekeknek, és kialakítják számukra azt a társadalmi közeget, amiben boldogulniuk kell.
