– A pedagógusi pálya nektek, lányoknak ideális. Szép, változatos munka, nem kell napi nyolc órát egy irodában senyvedni, több idő jut otthon is a gyereknevelésre, a házimunkára – így valahogy hangzott a pályaválasztással kapcsolatos tanácsa negyven évvel ezelőtt az akkori szabadkai pedagógiai középiskolában a magyartanárnőnek (jól megjegyeztük, mert a házimunkára vonatkozó rész többünket igencsak felháborított).
– És a fiúknak? – kotyogtam közbe, mert a 30 fős osztályunkba 4 fiú is járt.
A tanárnő lázasan gondolkodott, majd rávágta:
– Nekik is. Ez egy megbecsült hivatás. No, de most már térjünk rá az új anyagrészre.
Tíz évvel később, fiatal újságíróként az akkori újvidéki munkaközvetítő hivatal vezetőjével készítettem interjút, aki a legfrissebb felméréseket is szóba hozta, amelyek alapján a pedagógusi szakma az alacsonyabb presztízzsel rendelkező foglalkozások között volt.
– Ez baj. Nagy gond lesz még ebből – ismételgette.
Ez a két párbeszéd jutott eszembe, amikor azt olvastam, hogy az Újvidéki Egyetemen mindössze egy jelentkező választotta a fizika tanári szakot, csak ketten akarnak majd kémiatanárok lenni, öten szeretnék néhány év múlva biológiára oktatni a kis- és nagydiákokat, de a matematika- és a földrajz tanári szakon is 11–11 felvételiző volt. A Belgrádi Egyetemen sem sokkal rózsásabb a helyzet. Olvasóink bizonyára nem lepődnek meg különösképpen azon, hogy az Orvostudományi Kar 100 százalékban teljesítette a beiratkozási tervét, a bölcsészkaron a pszichológia szak 80 meghirdetett férőhelyére majd 400-an szerettek volna bejutni, a művészeti akadémia is a vonzó fakultások közé tartozik.
Annak, hogy ilyen kevesen választják már jó pár éve a matematika, fizika, kémia, biológia szakot, igen komoly következményei lesznek az egész társadalomra: sok iskolában továbbra is olyan tanárok oktatják majd e fontos tudományágak alapjait, akik nem tanultak pedagógiát, pszichológiát, az adott tantárgy tanításának módszertanát. Lehet, hogy közhelyszerűen hangzik, de attól még igaz: ahhoz, hogy erős, versenyképes legyen az ipar, legyenek műszaki és más újítások, találmányok, az kell, hogy a leendő szakembereknek nem csak szakmailag, hanem módszertani szempontból is jól felkészült, hivatástudattal rendelkező pedagógusok alapozzák meg a tudásukat. Valamint, hogy elsősorban matematikaórán, de a többi reál tárgyból is a logikus gondolkodásra neveljék a leendő műszaki- és természettudományokkal foglalkozó szakembereket, sőt, például a jövendő jogászokat, közgazdászokat, orvosokat is. Arról nem is szólva, hogy az oly vonzó orvosi hivatásnál épp a kémia, biológia, matematika, fizika képezi az alapokat.
Érdekes, hogy a közgondolkodásban is e tantárgyak, tudományágak mennyire háttérbe szorulnak. Szégyennek számít, ha valaki nem ismeri fel valamely nagy költő versét, egy zenemű szerzőjét, egy híres festő alkotását. Ám nem tartják műveletlennek azt, akinek fogalma sincs legalább nagy vonalakban Einstein relativitáselméletéről vagy Newton törvényeiről, sőt a piacon sem restelli el magát az, aki nem tudja fejből kiszámítani, hogy mennyit kell fizetni másfél kiló krumpliért, két kiló paradicsomért, fél kiló hagymáért. Holott mindezt még az általános iskolában kellett volna, kellene elsajátítani.
Persze, sok minden hozzájárul ahhoz, hogy már hosszabb ideje a legtöbb érettségizőnek meg sem fordul a fejében, hogy matematika- vagy fizikatanár legyen. Jó néhány diákgeneráció megszenvedte például a kilencvenes években, kétezres évek elején az olyan abszurd szituációkat, mint amilyen az volt, hogy a gimnázium első osztályos tantervében szerepelt olyan fizikapélda, amely kiszámításához olyan matematikai ismeretre lett volna szükség, amit majd csak negyedik osztályban tanulnak matematikából. Évekbe tellett, mire ezt orvosolták. Ám az ilyen „apróságok” is kedvét szegik a tanárnak, riasztóan hatnak a diákra.
A mai fiatalok gyakorlatiasak: ki akar egy életen át kis fizetésért, vagy állandóan meghosszabbított szerződéssel alkalmazva olyan tantárgyat tanítani, amely a tanulók többségéből érdektelenséget, unalmat, vagy épp szorongást vált ki? Nem könnyű az ásítozó, a kicsengetést váró diákok érdeklődését felkelteni a tudományok iránt, nem könnyű a gyerekek magasabb osztályzatáért küzdő szülőkkel megküzdeni, a tanárokról lekicsinylően beszélő tanulókkal, szülőkkel nap mint nap szembenézni. (Csak félve és zárójelben jegyzem meg, hogy régebben szüleink leintettek bennünket, ha csúnyán beszéltünk valamelyik tanárunkról, nem segítettek szidni, mint sok szülő manapság teszi.) Az is közhelyszámba megy, de az állítás igazságtartalmához nem fér kétség, hogy vannak kiváló tanárok és vannak gyenge tanárok, akik jobb híján választották ezt a hivatást, és akiket cseppet sem motivál, hogy az a társuk, aki az egyetemi előadásokon mellettük ült, és semmivel sem voltak jobb osztályzatai, most kétszer akkora fizetésért valamilyen kevésbé felelősségteljes, kevésbé stresszes állást tölt be.
Tudjuk, a tanárok nincsenek kellőképp megfizetve, hisz a gyakori pedagógussztrájkok alkalmával dinárra pontosan értesül a közvélemény a bérükről, és az is tény, hogy az oktatásügyet is sújtó létszámstop sem teszi a realitásokkal pontosan tisztában levő tizenévesek szemében vonzóvá a pedagógusi pályát. Nem sok köszönet van abban, ha valaki nem lelkesedésből, „szerelemből” választ hivatást, hanem csak kényszermegoldásként. Amikor az egyik nyugat-európai országban másfél, két évtizede rádöbbentek arra, hogy leépült a szakmunkásképzésük, nincs olyan mesteremberük, aki meg tudja javítani a csöpögő vízcsapot, a leszakadt redőnyt, nemcsak az oktatási minisztérium feladatává vált, hogy orvosolja ezt a problémát, hanem össztársadalmi üggyé duzzasztották. Mindenki, aki hozzájárulhatott a megoldáshoz – a legfelsőbb döntéshozó szintektől a konkrét oktatási intézményekig, személyekig – tett is a nagy horderejű ügy érdekében. Mondani sem kell, sikerrel jártak.
Ilyen közüggyé, össztársadalmi üggyé kellene nálunk is válnia annak, hogy a pedagógusi pálya ténylegesen visszakapja a megbecsültségét, tekintélyét, és nem lehet csak egy egyetemi kar gondja az, hogy ilyen kevéssé vonzó az általa meghirdetett fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanári szak.
