Művészeti alkotások, életviteli tanácsadó kézikönyvek, önkeresésre buzdító ezoterikus tanok egész sora hangoztatja önmagunk megismerésének fontosságát. Honnan jövök? Mit akarok? Merre tartok? A látszólag egyszerűnek tűnő kérdések megválaszolása a teljes élet tekintetében meglehetősen bonyolult feladatnak bizonyul, annál is inkább, mert az élethelyzetek függvényében „menet közben” is folyamatosan alakulunk. Hiába fogalmazzuk meg relatíve könnyen magunkban, mit szeretnénk, az élet sokszor olyan megdöbbentő helyzeteket teremt, amikor a viszonylag egyszerű cél is elérhetetlennek tűnik, gondoljunk csak Ivo Andrić híres aforizmájára, miszerint „különös, hogy az embernek mily kevés kell a boldogsághoz, és még különösebb, hogy leginkább éppen ez a kevés hiányzik neki”. Beszélhetünk-e önmegismerésről – egyéniségünk belső feltérképezéséről – anélkül, hogy nem vagyunk tisztában azzal, mire lennénk képesek ennek a „kevésnek” a megvalósításához?
Emberi voltunk alappillére a szabad akarat, a lehetőség, hogy egyedül döntsük el, mikor mit teszünk, a kiválasztott cselekedettel (vagy mulasztással) egyben arról is határozva, hogy az etika útját járjuk vagy sem. Filozófiai értelemben azonban a szabad akarat viszonylag „megfoghatatlan fogalom”. Merthogy állást foglalhatok én egy kérdésben úgy, hogy előtte higgadtan végiggondoltam a lehetőségeket, és a döntésem a „szabad akaratomból” fakad, ám kérdés, hogy eközben mennyi társadalmi konvenciót vettem figyelembe, nem mellesleg, hogy a „saját véleményem” mekkora arányban egyéni produktum és mennyire a közösségi elvárások és a médiamanipuláció terméke. Ami társadalmi létünk tekintetében egy újabb kérdést vet föl: mennyire lehet az ember önmaga? A külső elvárásoknak való megfelelés és a beszűkült életlehetőségek mellett azonban az is megtörténhet, hogy „azért nem dönthetünk szabadon, mert a puszta tény, hogy élhetünk egy lehetőséggel, rossz irányba terelhet minket”. Ezt vallási nyelven kísértésnek hívják.
Kimondatlanul is a kísértés a témája Paolo Genovese The Place (A hely) című játékfilmjének. Az olasz direktor előző filmjével, a Teljesen idegenekkel is kényes témát boncolgatott, a házastársak, szülő és gyerekek, barátok közti bizalom kérdését járva körül. Annak kiderítésére, hogy a „legközelebbiek” mennyire ismerik egymást igazából, s kinek mennyi titka van a másik előtt, veszi kezdetét az az eszement játék, amelynek során egy baráti összejövetel alatt mindenki kiteszi az asztalra a mobiltelefonját, és az est során minden bejövő hívást kihangosítva fogad, és minden beérkező üzenetet felolvas a többieknek. (A mű alapján BÚÉK címmel készült magyar remake.)
A rendező új alkotásával egy lépéssel tovább megy: ezúttal nem a mások előtt, hanem a magunk előtt is rejtegetett titkokat segít felszínre hozni. A történet középpontjában egy titokzatos név nélküli férfi van, aki a The Place elnevezésű kávézóban fogadja ügyfeleit. Egyikük sem tudja, ki az illető, ennek ellenére mindegyikük bizalommal fordul hozzá kívánságával, amelyet önerőből képtelen megvalósítani. A titokzatos férfi a kérés meghallgatása után felüti vastag füzetét, belelapoz, és megmondja a rendszerint meghökkentő feladatot: vagyis azt, hogy az illetőnek mit kell tennie ahhoz, hogy teljesüljön a kívánsága. Mindenki egyedül – szabad akaratából kifolyólag – dönt arról, hogy vállalja-e az egyezséget. Az egyéni vágyak változatosak – a megvalósulásukat lehetővé tevő feladatok nemkülönben. A feleség azt szeretné, hogy férje jobban ragaszkodjon hozzá – ezért egy másik házasságot kell szétzúznia. Az apáca ismét közelebb szeretné érezni magához Istent – ehhez teherbe kell esnie. Az édesapa beteg gyereke gyógyulásáért epekedik – ezért meg kell ölnie egy másik gyereket. A vak fiatalember ismét látni szeretne – ennek megvalósulásáért kénytelen megerőszakolni egy nőt. Az autószerelő szeretne egy éjszakát tölteni a műhelye falát díszítő poszteren lévő modellel – amiért cserébe két hétig egy kislány őrangyalát kell játszania. A rendőr közelebb szeretne kerülni eltávolodott fiához – amihez el kell tussolnia egy rendőrségi ügyet. És így tovább.
A film szinte teljes egészében az ismeretlen férfi kávézói asztalánál játszódik, a kamera csak néhányszor vonul ki a belső térből külső felvételt készíteni a kávézóról. Az ügyfelek folyamatosan érkeznek a titokzatos férfihoz, beszámolnak neki a feladat megvalósítása érdekében tett fejleményekről, olykor egyezségmódosítást követelnek, nem ritkán perlekednek vele. A leszűkített mozgástér ellenére A hely rendkívül dinamikus film. Az élettörténetek kereszteződésével és fordulatokkal teli izgalmas tartalomnak, a pergő dialógusoknak és a színvonalas színészi játéknak köszönhetően a rendezőnek mindvégig sikerül fenntartania a feszültséget. A nézőben közben akaratlanul is felmerül a kérdés, egy adott helyzetben vajon ő hogyan döntene. Nem utolsósorban: ha tehetné, akkor ő milyen kéréssel fordulna a titokzatos férfihoz, és kívánságának teljesüléséért meddig lenne hajlandó elmenni – szabad akaratából.
