„Egy társadalmat nem nevezhetünk demokratikusnak, ha eltűri, hogy a nőket bántalmazzák és meggyilkolják. Ráadásul pont azokban a közegekben, ahol a legvédettebbnek kellene lenniük: az otthonukban, a közvetlen családi vagy ismerősi körükben” – emelte ki néhány éve Minou Tavárez Mirabal, aki csupán 4 éves volt, amikor édesanyját, Minervát, annak a három nővérnek az egyikét megölték, akiknek emlékére 1999-ben az ENSZ éppen a gyilkosság napját jelölte meg a nők elleni erőszak világnapjaként.
A világnapra való megemlékezés Latin-Amerikából ered, ott 1981 óta emlékeznek meg a három nővér – Minerva, Patria és Teresa Mirabal – meggyilkolásának napjáról. Őket a dominikai diktátor, Rafael Leónidas Trujillo parancsára, 1960. november 25-én verték agyon, majd a testvérek testét egy dzsipbe rakták, amit aztán Salcedóban, a szigetország észak-keleti részén balesetnek álcáztak. Salcedóban emlékmúzeumot is nyitottak a politikailag legaktívabb nővér, Minerva emlékére, egyébként mindhárman női aktivisták voltak, középosztálybeli, egyetemet végzett családanyák, akik többek között Trujillo, a dominikai diktátor ellen tevékenykedtek.
A Dominikai Köztársaságban, amely megközelítőleg 11 milliós lakossággal számol, azóta sem változott sokat a helyzet, évente több, mint 200 nő válik az erőszak áldozatává. A 2017-es adatok alapján Közép-Amerikában naponta átlagosan 12 nőgyilkosságot regisztrálnak. A spanyol nyelvben már két szó is létezik, amivel a nők ellen elkövetett erőszakot jelzik: feminicidio vagy femicidio. A feminista mozgalmaknak köszönhetően november 25-én százezrek tüntetnek az utcákon a nők biztonságának védelmében. De Ázsiában, például az indiai Delhiben is többnapos felvonulást tartanak a nők jogainak védelmében. Eközben Európa sem mentes a nők elleni erőszaktól, több országban is megemlékeznek erről a világnapról. Az Eurostat legutóbbi adatai alapján kontinensünkön évente körülbelül 215 000 szexuális bűncselekményt regisztrálnak, ennek egyharmada nemi erőszak, az áldozatok 90 százaléka nő, és az erőszaktevők 99 százaléka férfi. A megdöbbentő adatok mégsem ábrázolják a valóságot, ugyanis azok a bejelentett eseteken alapulnak, miközben tudjuk, hogy az áldozatok többsége nem jelenti a bántalmazást a rendőrségen, mert fél vagy nem bízik abban, hogy valódi segítséget kap.
A legújabb felmérések alapján, amit az EBESZ szerbiai missziója végzett a Nyugat-Balkánon, a Szerbiában élő nők 85 százaléka szerint gyakori a nők elleni erőszak, ám 29 százalékuk szerint ez magánügy, amit a családon belül kell megoldani (miközben a nőket nemcsak a saját családjukban éri az erőszak, hanem sokszor az utcán). Az ENSZ szerbiai képviselete ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy minden második nő pszichikai bántalmazás áldozata, míg minden harmadikat fizikailag is bántalmaznak.
A szigorú törvényrendelkezések ellenére, amelyek 2017 közepétől léptek hatályba, a mai napig nagyon magas a családon belüli erőszak áldozatainak száma. Az év elejétől novemberrel bezárólag Szerbiában 24 nőt gyilkolt meg a férjük, vagy élettársuk, illetve egy nő azért vetett véget a saját életének, mert már nem tudta elviselni az éveken át tartó bántalmazást. Tanja Ignjatović az Autonóm Női Központ képviseletében nemrégiben rámutatott, hogy Szerbia továbbra is olyan „kultúrát ápol”, amely tolerálja az erőszakot, természetes jelenségként tekint rá, miközben egy családi tragédiáról a média szenzációként, figyelemfelkeltő módon számol be, ahelyett hogy oktatná az olvasót, vagy a nézőközösségét.
Nagyon nagy felelősség hárul az intézményekre, a rendőrségtől kezdve, az SOS-szolgálatokon és a médián át, az áldozatokkal foglalkozó intézményekig. Sajnos még mindig leggyakrabban csak akkor reagálnak, amikor már nagy a baj. Lehet, hogy felhívja a figyelmet az ország több városában a nők elleni erőszakot szimbolizáló narancssárga autóbuszok jelenléte, amely megmozdulással Szerbia a világ több, mint 100 államához csatlakozik, mégis azt gondolom, hogy ha egy fiatal lány veszi a bátorságot, hogy felhívjon egy segélykérő számot, ne azzal utasítsák vissza, hogy ők nem tehetnek semmit, neki kell a rendőrségen feljelentést tennie. Mikor kerül erre sor, ha már a szüleit sem merte beavatni a problémájába? Gondolom: soha.
