A 2000-es évek elején a Magyar Szó székháza adott otthont a második világháborús honvédek találkozójának, amely viszonylag nagy visszhangra lelt nem csupán az ügyben érintettek, azok hozzátartozóinak, hanem a nagyközönség körében is. Több mint fél évszázaddal a történések után valaki megszervezte ezt a találkozót, egy fedél alá hozta az öregedő délvidéki honvédeket, akik közül sokan már hajlott háttal, de a régimódi tiszteletet árasztva és ünnephez méltóan viselkedve, szorosra gombolt fehér ingben, fekete öltönyben és kalappal a fejükön jelentek meg.
Fiatal újságíróként feladatom egy riport megírása volt. A szerkesztőm azt mondta, erigyj, beszélgess velük. Egyikük sem tartózkodott attól, hogy mesélje élményeit, embere válogatta, ki dióhéjban vagy éppen bő lére eresztve tárta ki lelkét és ecsetelte hányattatásait, nélkülözéseit, a háború borzalmait. Könny csordult valamennyiük szemébe, és áradt belőlük a mesélnivaló, én meg minden egyes szavukat szívtam magamba, hallgattam történeteiket és élveztem a vidéki emberek ékes tájszólását. Mint a falusi emberek többsége, viszonylag kevés szóval, szegényesebb szókinccsel, de pontosan, érthetően és követhetően tárták elém élményeiket. Riportalanyom volt az egyik kishegyesi parasztbácsi is, aki mondanivalójának végén elismerően szólt arról, hogy ennyi év után megrendezésre kerülhetett egy ilyen találkozó, mint mondta, örül, hogy valaki végre egybehívta őket, de – tette hozzá az évtizedekig beléje tuszkolt félelem tudatában – bízik benne, hogy nem lesz az egésznek rossz vége, mert mint tudjuk, a politika forog! Ezt a ritkán használt, de számomra rendkívül találó szófordulatot hagytam riportom utolsó mondatának, az írás csattanójának, és elégedetten adtam át a szöveget a szerkesztőnek. Másnap kezembe véve az újságot, átolvasva előző napi alkotásomat, elszontyolodtam. A szöveg végi csattanót a lektor kijavította. A nyomtatásban már nem az állt, hogy a politika forog, hanem az volt olvasható, a politika változékony. A józan gondolkodású, megpróbáltatásokat átélt parasztbácsi szókészletében ilyen szófordulat nem létezett. Hiába finomkodott, szépítgetett a lektor, a bácsi szava többé nem volt hiteles.
Kijelentése viszont megállta az idő próbáját. A honvédtalálkozó megszervezésének híre a szerb sajtót is bejárta. A közvéleményben ilyen és amolyan vélemények is formálódtak. A vajdasági magyarsággal addig szimpatizáló pártok közül némelyek méltatlan cselekedetnek minősítették a honvédtalálkozó megszervezését. Az aggodalom bevált, a politika ismét fordult.
