Immár harmadik éve ünnepeljük február 18-án a magyar széppróza napját. Kárpát-medence-szerte e napon számos rendezvényen a regény, a novella kerül az érdeklődés homlokterébe, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az íróról és az olvasóról szól ez az ünnep.
– Mit keresünk a prózai műben? – kérdezték egy alkalommal az egyik neves irodalomtörténészt.
– Saját magunkat! – adta meg szinte gondolkodás nélkül a választ. És mennyire igaza van! A jó regény vagy novella segít végiggondolni, újragondolni mindazt, amit életről, szerelemről, családról, halálról, gyűlöletről, környezetről, közösségről, múltról tudunk. Az irodalmi mű tükröt tart elénk, az író segít, hogy a saját életünkben eljussunk a jó kérdésekig. Gyakran nagyon kényelmetlen, kínos kérdések ezek. Ám jó – a dolgok velejéig hatoló – kérdés nélkül jó válasz sincs.
Talán naivitás azt hinni, hogy az irodalom megváltoztatja a világot, de az írók történetein keresztül könnyebb megérteni a világot, az emberi cselekedetek mozgatóerőit, azt, hogy milyen is az a bonyolult szerkezet, amit emberi természetnek nevezünk.
A szakemberek szerint a szépirodalom olvasása egyebek mellett fejleszti a képzelőerőnket, a szociális készségeket, az empátiát, tehát így is segít a mindennapokban. Ezért ne hanyagoljuk el az olvasást! A magyar széppróza napján természetes, hogy a hangsúly a magyar írók, köztük a vajdasági magyar írók regényein, novelláin van. Ha betévedünk egy akár közepesen ellátott könyvtárba, sok-sok ezernyi mű sorakozik a magyar irodalmat kínáló polcokon kezdve Jókai Mórtól – akinek ma van a születésnapja, nem véletlenül ez a dátum lett a Magyar Írószövetség kezdeményezésére prózánk ünnepnapja –, egészen az újonnan megjelenő művekig, a legifjabb, elsőkötetes szerzők alkotásáig. Sok-sok évig találunk magunknak kedvünkre való olvasnivalót. Mert olvasni továbbra is jó!
