A belgrádi születésű Goran Paskaljević rendező a híres prágai filmiskolában, a FAMU-ban végezte egyetemi tanulmányait. Harminc dokumentum- és 18 játékfilm (Bure baruta, Specijalni tretman, Tuđa Amerika, Varljivo leto '68...) rendezője. Alkotásait bemutatták neves nemzetközi filmfesztiválokon Cannes-ban, Berlinben, Velencében, Torontóban, San Sebastianban, a mexikói Valladolidban…, némelyeket díjazták is. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) 2008-ban és a londoni Brit Filmintézet 2010-ben filmretrospektív keretében bemutatta összes játékfilmjét, és megjelentette a munkásságát méltató angol nyelvű monográfiát.
A legutóbbi, 2019-ben készített, olasz nyelvű játékfilmje, a Nonostante la nebbia (Despite the Fog/Uprkos magli/A köd ellenére) sikeresen szerepelt több nemzetközi szemlén. Szerbiai bemutatójára az idei FEST főprogramjában, konkurencián kívül került sor. A járványügyi helyzet miatt sajnos csak egy napig láthatták a hazai mozik látogatói, és ilyen okból mondták le olaszországi bemutatóját Bariban, majd Rómában. A szerb forgalmazó Oktober film és Goran Paskaljević rendező-koproducer azonban lehetővé tette, hogy a hazai közszolgálati televízió első csatornájának nézői a világon elsőként és díjtalanul nézzék meg filmdrámát május 9-én.
„Az Interpol adatai szerint több mint tízezer kiskorú menekült bolyong Európában szülői felügyelet nélkül, a gyerekek fele ideiglenesen Olaszország útjain keres menedéket. Az ő életük sokkal nehezebb más gyermekek életénél” – mondta Paskaljević, akinek legújabb – első olasz nyelvű – filmdrámája éppen egy ilyen gyermekről szól.
Paolo (Giorgio Tirabassi), egy Rómához közeli kisváros vendéglőjének menedzsere egy esős estén hazafelé menet a buszmegállón megpillantja az átfázott kisfiút, és nem sokat gondolkodva, az autójában magával viszi. Valeria (Donatella Finocchiaro), a felesége zaklatottan és bizalmatlanul fogadja az átfázott, idegen gyermekkel, de beleegyezik, hogy éjszakára náluk maradjon. Mohammed vagyok – mondja a nyolcéves szíriai kisfiú (Ali Mousa Sarhan), akiről másoktól megtudják azt, amit ő nem is tud, hogy a szülők a tengerbe fulladtak, amikor gumicsónakon igyekeztek vele elérni az olasz partot. A kisfiú minden vágya eljutni Svédországba, mert a nagy fiú, aki gyaloglás közben, amikor ő nem tudott vele lépést tartani, lerázta, azt mondta: a szülei már Svédországban várják. A kisfiú elhitte ezt a kegyes hazugságot.
A film követi a történetet a házaspárról, aki az árvát befogadja otthonába. A korán elhunyt fiúgyermekük miatt depresszív Valeria Mohammeddel törődve fokozatosan kivirágzik. Úgy érzi, a Teremtő kárpótlásul ajándékozta meg őket vele. Paolo, aki rögtön nem jelentette be a kisfiút a rendőrségen, megérdeklődi, hová szállásolják el a menekülteket, és maga is elmegy megnézni a körülményeket. Elszörnyed, hogy az „árva” gyermekek a családos migránsoktól elkülönítve élnek. Nem akarja, hogy a kisfiú rácsokkal körülvett, gyűjtőtáborhoz hasonló helyre kerüljön.
A jeles szerb rendező egy nem tipikus filmet készített a migránsokról és a migránsválságról. Bevallása szerint e témakörben megtekintett mintegy tíz filmet. „Szinte valamennyi tele volt erőszakkal és szomorú sorsuk nyomorával – mondta a médiumoknak nyilatkozva. – Egy gyöngéd játékfilmet akartam forgatni, egyszerű történetet, amely elsősorban az idegengyűlöletről, az idegenektől való beteges félelemről szól. Olaszország a migránsáradat miatt sokkal nagyobb nyomásnak van kitéve, mint más ország Európában. Láttam Olaszország országútjain kóborló kisgyerekeket. Feltettem magamnak a kérdést: mit tennék én, ha egyikükkel találkoznék a buszmegállón. Hazavinném-e vagy sem, és hogy mindez miért történik... A filmbe beleszőttem Filip David meséjének egy-egy részletét egy gyermeket örökbe vevő házaspárról” – mondta Paskaljević, aki alkotását nem politikai kommentárnak tartja, hanem érzelmi utazásnak nevezi. A muzulmán migráns kisfiú Olaszországban a vallási hovatartozása miatt szembesül a problémákkal. Egyre több gondja lesz neki is és a helybeli házaspárnak is, akik elhatározzák, hogy a társadalom előítéletei ellenére befogadják őt otthonukba. Saját bevallása szerint a rendező nem megrendelt filmet forgatott, a téma az övé volt. „Mint mindig, az igazság nyomdokait követtem...
Olaszországban a film forgatása idején nagymértékben terjedt a gyűlölet a migránsokkal szemben. Nem akartam a filmben megkerülni a médiumoknak és a Katolikus Egyháznak a viszonyát a migránsválsághoz” – magyarázta Paskaljević, aki ezzel a filmmel több, migránsokat érintő témát/kérdést nyitott meg, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. A filmben látjuk, hogy a házaspár nemcsak a környezetük ellenállásába ütközve kerül választás elé, hanem a szűkebb családjuk meg nem értésébe is. A család, a rokonok úgy vélik, veszélyes befogadni azokat, akik másmilyenek, mint ők, és akik nem beszélik az állam nyelvét, s így nem tudnak velük szót érteni. A filmdrámában többek között tanúi vagyunk annak is, hogy Paolo fivérének kamasz fia milyen kegyetlen gyűlölettel támad rá a muzulmán kisfiúra. Nem véletlenül, mert a szüleitől és a környezetétől is ezt a viszonyulást látja.
A rendező a film kapcsán beszélt az újságíróknak az igencsak bonyolult helyzetről, arról, hogy a migránsok iránti gyűlölet elterjedt Európa- és világszerte, szervezett csoportokat provokál, amelyek tagjai verekedéssel akarnak „igazságot” szolgáltatni. Mivel az Európai Unió nem tud néhány millió menekültet beengedni a saját területére, Paskaljević reményét fejezte ki, hogy sikerül kompromisszumos megoldást találni, ami nem pusztán anyagi eszközök elkülönítésével oldja meg a helyzetet. Úgy vélekedett, hogy azoknak a menekülteknek, akiknek az élete veszélyben forog, meg kellene engedni a hátáron való átkelést, ennek viszont nem kellene vonatkozna a jobb megélhetésre vágyó, úgynevezett gazdasági migránsokra is.
A filmet bemutatták 2019-ben Mexikóban, a Valladolid és Indiában, a goai nemzetközi filmfesztiválon is.
Az olasz–szerb–észak-macedón–francia koprodukciós alkotásban a rendező állandó munkatársa Milan Spasić, a zenét pedig Vlatko Stefanovski szerezte. A neves Donatella Finocchiaro és Giorgio Tirabassi színművészek mellett Ali Mousa Sarhan, Francesco Acquaroli, Francesca Cutolo, Anna Galiena, Luigi Diberti és a fiatal, már ismert hazai Tamara Aleksić meggyőző alakítását láthatjuk. A szerb rendező első olasz nyelvű produkciója mindvégig izgalomban és bizonytalanságban tartja a nézőt. A remek forgatókönyv rajta kívül Marco Alessi, Filip David és Giuseppe Eusepi munkáját dicséri. Az 1 óra 40 perces filmdráma bizonyára valamennyi néző szívét megérinti, személyes válaszadásra kényszeríti a téma kapcsán felvetődő kérdésekre.
