Gusztáv.
…
Szerettem, amikor az Újvidéki Televízióban az esti híradó előtt sugárzott rajzfilm címében a fenti név szerepelt. Gusztáv ingatag, Gusztáv gonosz, Gusztáv féltékeny, Gusztáv elidegenedik, Gusztáv henceg, Gusztáv makacs, Gusztáv csal, Gusztáv és a bűnbak, Gusztáv komplexusa, Gusztáv, a társaslény, Gusztáv balek, Gusztáv és az ügyeskedés…
Annál is inkább szerettem, mert Közép-Bánátban nem tudtuk nézni a magyarországi tévéadásokat, így nem sok lehetőség volt arra, hogy anyanyelvű műsorokkal találkozzam a televízióban. Ebből kifolyólag a több nyelven sugárzó székvárosi tévécsatorna magyar adásai külön élményt jelentettek számomra, hiszen a képernyőn valaki magyarul szólalt meg, vagy magyarul írt valamit. Részben ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy szinte rajongásig szerettem a Gusztáv rajzfilmsorozatot, függetlenül attól, hogy szövegnélkülisége miatt nem hallottam belőle semmit anyanyelvemen, csupán a magyar nyelven feltüntetett cím, és a rajzfilm befejezését jelző VÉGE felirat árulkodott arról, hogy magyar műről van szó.
A rajongáshoz azonban ennél a körülménynél mégiscsak sokkalta fontosabb volt a magyar rajzfilm emblematikus figurájának karaktere és a rajzfilm tartalma, az, ami miatt a Gusztáv rajzfilmsorozat nemcsak Magyarországon, a volt Jugoszláviában és Közép-Kelet-Európában örvendett nagy népszerűségnek, hanem nyugodtan mondhatjuk azt, hogy egész Európában, sőt még azon is túl.
(Fotó: Kosztolányi Dezső Színház)
Nem véletlen, hiszen a sorozat középpontjában egy átlagos városi ember áll, akivel a leghétköznapibb dolgok történnek meg. Gusztáv egy univerzális kisember, aki kora problémáival és kihívásaival néz szembe, eközben rendszerint a könnyebb ellenállás útját választja, semmiben sem tűnik ki, mégis kitüntetettnek érzi magát. Egy-egy epizód a hős különböző tulajdonságára mutat rá. Hiányzik belőle minden közösségi érzés, de ha bajba kerül, azonnal szüksége van embertársaira. Kisebbrendűségi komplexusban szenved, gyáva és megalkuvó, ám mindenre elszánt, ha a vélt sérelmeket kell megtorolni. Ahelyett, hogy dolgozna, mintaszerű talpnyalóként mindent megtesz, hogy főnöke kedvében járjon, amikor pedig nyer a lottón, koldusnak álcázza magát a rokonok előtt.
Akár szánjuk, akár megvetjük, Gusztáv karakterével kortól függetlenül sok mindenki azonosulhatott. A sokrétű rajzfilmben rejlő komikum gyerekként érdekes volt a számomra, nevettem a címhős szerencsétlenkedésein, holott nyilván akkor még nem teljesen jött át az a társadalombírálati él, az „esendő kisember kifigurázása”, és a kor visszásságainak szellemes módon történő problematizálása, ami egészében a rajzfilmsorozatot jellemzi.
De kicsoda Gusztáv valójában?
A hős jelleméből kiindulva és a rajzfilmszerepektől némileg elrugaszkodva, a következőképpen válaszolhatunk a feltett kérdésre:
A mindenkori kisember, aki besúg, s akiről jelentés készül.
Akit táborba internálnak, s aki táborba küld másokat.
Aki magára vállalja a pluszmunkát, ha munkatársát elbocsátják munkahelyéről.
Aki elbocsát, s aki sajnáltatja önmagát, ha őt bocsátják el, amikor már nincs rá szükség.
Aki mindig elégedetlen a sorsával, de aki sohasem megy szembe az árral.
Aki éljenez, amíg az előnyökkel jár, s aki hátat fordít, amint számára az a kívánatosabb magatartásforma.
Aki nem ódzkodik attól, hogy a másiknak keresztbe tegyen, ha a saját érdeke úgy kívánja meg, és aki mérhetetlenül tudja sajnálni önmagát, ha igazságtalanság éri.
Aki jódolgában fennhordja az orrát, s aki irigykedésre hajlamos, ha rosszul megy a szekér.
Aki aktív cselekvéssel vagy passzív magatartással előbb kiváltja, majd elszenvedi az eseményeket.
Gusztáv tehát végtelenül hálás, sokoldalú és rokonszenves figura, nem csoda, hogy december folyamán Szabadkát is ellepték a hasonmásai. Gusztávok mindenütt! – írták a lapok és hírportálok. A különleges teremtmények feltűntek a kávézókban, az utcán, a zsúfolt buszmegállókban, a könyvtár olvasótermében. Végül megállapodtak a Kosztolányi Dezső Színház színpadán, ahol Kokan Mladenovićnak, a térség egyik legkiemelkedőbb rendezőjének irányítása alatt életre keltették a mindenki előtt jól ismert magyar rajzfilmsorozatot.
A december 21-én bemutatott Gusztáv a hibás mindenért című előadás a Gusztáv-rajzfilmhagyományból építkezve, mintegy húsz öt-hat perces, egymástól független, ám egymással szorosan összefonódó epizódon keresztül kutatja mindennapjainkat, a világot, amelyben jelenleg élünk. A produkció azt igyekszik megmutatni, hogy a kiváló alkalmazkodóképességgel rendelkező, sohasem lázadó, és szinte minden nehézséget elviselő Gusztáv-féle kisember, hogyan találja fel magát, és hogyan viselkedik a mai társadalmi körülmények közepette.
És hogyan is viselkedik a mai Gusztáv?
Rendületlenül dolgozik és tűr. Meg sem pisszen, ha egyik-másik kollégáját megtakarítási célból eltávolítják munkahelyéről. Ha szükséges, ő ugyanannyi pénzért kettő, három, akár négy személy helyett is elvégzi a feladatot.
Éveken át rendületlenül járja a hivatalokat egy bizonylatért. Az egyik hivatalnok küldi a másikhoz, az a harmadikhoz, a végeláthatatlan ügyintézéshez folyamatosan újabb meg újabb dokumentum szükségeltetik – és alkalomadtán némi kenőpénz.
Ő a fogyasztói társadalom tökéletes konzumembere. Ha nem tévét néz éppen, akkor shoppingol. A reklámoknak hála mindent meg lehet vele vetetni, bármit el lehet neki adni.
Számára az ideális nő: a robotnő! Akit nyugodtan lehet csicskáztatni, aki mindig úgy táncol, ahogyan azt őgusztávsága szeretné.
A rajzfilmsorozathoz hasonlóan az előadás is szöveg nélküli, a szereplők azonban mindvégig halandzsát mormolnak, ily módon árulkodva az adott személy lelki állapotáról, valamint különböző hangokkal játszanak, amihez hangszereket és egyéb eszközöket is használnak.
A munkahelyről a politikai felvonulásra kivezényelt dolgozók zászlócskákat lengetnek, szendvicset esznek, jelszavakat skandálnak, közben folyamatosan mindenfelől azt hallják: Tuttúru tuttúru tu tu! Amikor később otthon Gusztáv felkapcsolja a tévét, onnan is ez a dallam hallatszik, a nyitott ablakon keresztül az utcáról is ez a melódia szüremlik be, ugyanezt a hangot adja a vízcsap, amikor megereszti a vizet, ez a hang hallatszik a vécékagylóból, amikor ráül könnyíteni magán, s halála után a temetésén is ez a dallam csendül fel.
Az elmondottakból kitűnik, hogy az előadás társadalmilag teljesen elkötelezett, emellett szatirikus felhangú erős politikai színezettel (is) rendelkezik. Ezt maga a rendező is hangsúlyozta, a bemutató előtt adott egyik interjúban az előadás címe kapcsán elmondta, hogy a cím nem puszta irónia, hanem a valós helyzet megállapítása: „Gusztáv valóban hibás, mert nem vállalja fel a saját életének az irányítását. Retteg mindentől, a feleségétől, a főnökétől, a házmestertől, a politikai valóságtól. Nem akarja felfogni, hogy ez neki rossz, nem akar semmit sem tenni azért, hogy az élete, a világ jobb legyen. Elutasítja, hogy a polgári kötelességét végezze és felelősséget vállaljon a saját életéért. Nem akar felvilágosult polgár lenni. Ez a Gusztáv valóban hibás azért, amiért mindannyian ilyen körülmények közt élünk. A sorsukba belenyugvó »gusztávoknak« köszönhetően emelkednek fel a hatalomirányítók.”
A Gusztáv a hibás mindenért egy invenciózus előadás, teli remek megoldással. Ötletes szituációk, játékos geggek, hangulatfestő hangok, kivetített vágyak, árulkodó testbeszéd kavalkádja. Egyben kifejezetten színészpróbáló produkció. A bő másfél órás játékidő alatt az öt szereplő – Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Szorcsik Kriszta – megszakítás nélkül játszik, zenél, vetít, ki mikor mit, ám mind az öt tag testileg-lelkileg-szellemileg folyamatosan igénybe van véve, s mindvégig pazarul helytáll (nem mellesleg, játék közben mindannyian egy belebújós Gusztáv-maszkot viselnek).
Mi pedig ülünk a sötét nézőtéren, mintha csak a tükör előtt ülnénk, amelynek felületén mindennapjaink epizódjai tükröződnek. Néha felkacagunk, néha elszorul a torkunk. A másodpercek közben észrevétlenül peregnek. Tuttúru tuttúru tu tu!
Vajon ki a hibás mindenért?
…
Vége.
