Sokan hajlamosak a régmúlt időket idealizálni, mondván, régen minden jobb, finomabb, nyugalmasabb és persze élhetőbb volt. Haj-haj-hajdanán még a gyerekek is csapatokban rohangáltak kint az utcán, manapság meg bezzeg nem. Szerencsém van immár többedik alkalommal is megcáfolni ezt a világlátást! Miközben a számítógép képernyőjén megjelennek ezek a szavak, akkor is népes gyermekcsapat zsibong az átmenetileg építkezési törmelék tárolójaként szolgáló házunk előtti rész körül, az utcán. A falusi közeg egyik csodás előnye, hogy ebben a pillanatban éppen négy gyermekből álló csapat sárgaföld-kupacot, téglarakást mászik, várat épít, útszéli pocsolyában „víztározó gátat” gyárt. A sártól, homoktól, a fáról lehullott félig érett szilvától maszatos arcocskák hangosan csacsognak a jó kötelező győzelméről a rossz felett, a kis lábaik, ruhácskáik koszosak a sárgaföldtől, és az útszéli portól, kezükben még a tavasszal lemetszett mogyorógallyakból varázsolt „fénykardok” állnak készen egy azonnali ütközetre. Ez a kőkemény fiús lendület szinte mindennap elébünk vonz néhány környékbeli óvodás, kisiskolás korú gyerkőcöt, fiúkat, lányokat egyaránt. Van, hogy egyszerre több gyermek alatt is „nyög” a szemközti szomszéd meggyfája, és csak imádkozunk mi, felnőttek, hogy ne adja meg magát az ifjú fácska ága a sok súly alatt. Meg azért, hogy odafigyelve, sérülésmentesen tanulják meg csemetéink a „fára mászás” gyermekkorban elsajátítható, életre szóló tudományát. Imádkozunk, mert a szépen kért óvatosság, vagy a hangos dorgálás lepereg se perc alatt az érintettről. Van néha, hogy pokróc kerül ki a mellettünk levő lakatlan szomszédház előtti terebélyes diófa alá a fűbe, és keksz, ropi, szörp oltja a gyermekeink, kis szomszédaink szomját, feneketlen éhségét, vagy előkerül egy társasjáték, kártyajáték. Aztán elcsendesednek, megbeszélik azt, amit a felnőttek felől szűrődik feléjük a mindennapok rohanásában, a nagyvilág dolgait, a vírus miatt keletkezett hisztit a maguk szája-íze szerint formálják, vesznek el belőle lényegtelen dolgokat, vagy tesznek hozzá mesebeli elemeket.
Víztározó gát épült sárból, sóderból és homokból a Hideg utca közepén a nyári melegben, aminek a környékbeli gyerekek is a csodájára jártak (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)
Persze nem mindig csakis vidámak, könnyűek, ártatlanul gyermekiek ezek a játékok, van, hogy kemény vita, veszekedés, akár komolyabb „baleset” is megesik Pacséron, a Hideg utca közepén, amit duzzogás követ, majd a szánom-bánom után a felnőttektől következetesen elvárt bocsánatkérés zár le ideig-óráig. Akár a bosszankodó szülő jelenlétében. Emlékezhetünk talán, a gyermeki világ még gyorsan felejti, bocsájtja meg a gyarlóságot, és néhány perc múlva újabb világmegmentő jelenetek kezdődnek a házunk előtt, és aztán folynak sötétedésig, vagy amíg a játék heve, no meg a rendezkedő szülők zöld utat adnak neki.
Természetesen a mi gyermekeink nem a manapság csodabogárnak tekinthető kivételek, ami a digitális tér vonzását illeti, mert van, hogy csak erélyes szigorral lehet kidurrantani őket a számítógép elől, vagy a telefon mellől. A családunk televíziómentes, tehát remélhetőleg egy gonddal kevesebb.
Nem szégyellem, nálunk több téren is kemény „diktatúra” uralkodik, és férjemmel eszünkben sincs demokráciát bevezetni! Követjük, vagyis igyekszünk követni azt, amit éppen néznek, játszanak csibészeink, és az értelmetlen, bugyuta, rombolásra tanító tartalmak esetében előbb magyarázunk, majd könyörtelenül „cenzúrázunk”. No, nem megy az olyan egyszerűen! A gyakorló szülők már biztosan bólogatnak is, de a diktatúrában nincs nagyon választása a polgárnak! Bizony, a mi fiaink is gyakran forradalmi hangulatban égnek. A diktatúra szorítását mi, felnőttek csak olykor-olykor engedjük fel, amikor olyan kiváltságban részesülhetnek a gyermekeink, hogy egyedül maradnak rövid időre idehaza, mert éppen dolgunk van valahol. Ekkor minő véletlen, egyik fiunk sem tiltakozik, és szemrebbenés nélkül vágják rá, hogy: „Sziasztok, jók leszünk!”, majd tapadnak rá a számítógép képernyőjére, és beállítanak valamilyen, a szülői hatóságok által előzőleg engedélyezett, könnyebb bunyós tartalmú filmet, még meg nem unt rajzfilmet keresnek ki a videomegosztó portálok egyikén. És mi, szülők, mint ahogy a házunkkal szemközti meggyfa mászása esetében is, csak imádkozhatunk, hogy a testük után a lelkük se sérüljön a képernyőt bámulva.
