Vladimir Kopicl, kortárs szerb költő első magyarul megjelent kötete kihívások elé állítja olvasóját. A Lenkes László fordításában megjelent Szurdokok nem mindennapi képzettársításokkal operál, látszólag össze nem illő dolgokat kapcsol egymás mellé, látszólag egymástól távol álló jelenségeket hoz közel egymáshoz. Az olvasóban egyfajta elveszettség-érzés alakulhat ki, egy olyan szöveguniverzumban találja magát, amelyben kényelmetlenül érzi magát. Már a versek első sora után azon kezd el dolgozni az agyunk, hogy valahogy megtaláljuk azt a fonalat, amely végigvezet bennünket a labirintuson, amely tele van buktatókkal, és olyan jelenségekkel, amelyek hajlamosak a korábbiakkal szöges ellentétben álló irányba terelni bennünket. Érezhető, hogy valódi filozofikus tartalmak húzódnak a szövegek mélyén, azonban ezeket a tartalmakat nem tudjuk megragadni és maradéktalanul a felszínre hozni – érezhetjük, akár magunkévá is tehetjük, de megfogalmazni nem fogjuk tudni.
A versekben hétköznapi jelenségek öltenek formát. Egy asztal, amelyen morzsák pihennek, egy kórház folyosója, néhány halálra ítélt pók, egy pohár vízben lebegő citromszelet, és megfigyelhető, hogy a versek kiindulópontja sokszor valamilyen személyes élmény – amit a szerző azután sajátságos, a korábban említett módon kibogozhatatlan masszává formál.
A kötet darabjai közül a leginkább figyelemre méltók az 1999-es NATO-bombázások idején született művek. Ezen versek esetében a megírásuk dátuma megjelenik a művek végén, egyértelművé téve, hogy ezek a versek az Újvidéken élő alkotó első benyomásainak adnak formát. Mindössze három versről van szó, amelyek ugyan nem alkotnak különálló ciklust, mégis önálló egységként értelmezhetőek. Ezek a versek arra a kérdésre keresik a választ, hogy a bombázások, a háború alatt van-e lehetősége az embernek arra, hogy normálisan éljen, vagy a hétköznapi gondtalan életünket feltétlenül felcseréli-e a puszta létért való aggodalom, valamint az ebből fakadó letargia és kilátástalanság-érzés.
A kötethez Orcsik Roland írt értő utószót A nevetés kalapácsa címmel, amelyben a játékosságra, az iróniára hívja fel az olvasók figyelmét, és utal Vasa Pavlović azon meglátására is, miszerint Kopicl költészetében nem mindig lehet eldönteni, hogy a lírai alany blöfföl-e, vagy sem. A szerző humorának megértéséhez, és egyáltalán a felismeréséhez azonban az olvasó részéről nagy figyelemre van szükség.
Vladimir Kopicl Szurdokok című kötetének olvasásához különleges hangulat szükségeltetik, a szerző képeit, mondatait sokáig kell ízlelgetni ahhoz, hogy megtalálják azt a helyet, ahonnan kiindulva ki tudják fejteni hatásukat.
