Háborúk, gazdasági mélyrepülés, hiperinfláció, az ország bombázása a NATO részéről, tüntetéssorozatok a hatalom ellen, küzdelem a szabadságért és a polgári jogokért, a rendezetlen politikai helyzetet kihasználó egyének hirtelen meggazdagodása, szerencsétlen módon végrehajtott privatizáció, a bűnözés elharapózása, a társadalom összes pórusát átható korrupció, politikailag motivált gyilkosságok, folyamatos elvándorlás, médiamanipuláció…
Ha visszagondolunk a Szerbiában uralkodó társadalmi állapotokra életünk utóbbi harminc évében, nem lehetetlen, hogy az a különleges érzés kerít bennünket hatalmába, hogy rendszer- és rezsimváltások ellenére a hatalom működésének terén lényegében nem sok minden változott. Időről időre ugyan szabadnak nevezett választásokat tartanak, és léteznek a parlamentáris demokráciára jellemző intézmények, mindennek ellenére az ember olykor nem tud szabadulni a gondolattól, hogy azok csupán látszattevékenységet folytatnak, az érdemi döntések pedig valahol máshol születnek.
Efféle gyanú merülhetett fel Vladan Matijevićben is Sloboda govora (Szólásszabadság) című regényének megírásakor. A napjainkban játszódó történet egy újságíró haláláról szóló sajtóhírrel veszi kezdetét. Saša Čomski holttestére a Maljen hegyen lévő Panorama szállodában találnak rá. A halál oka ismeretlen, annyi azonban bizonyos, hogy a Jutarnje novine újságírója erőszakos halált halt, mivel a holttesten kínzás nyomai láthatók. Nem hivatalos információk szerint a gyilkosság elkövetésével az áldozat titokzatos módon eltűnt kollégáját, Vladimir F.-t gyanúsítják. A gyilkosság indítéka ismeretlen.
A szerző pillanatok alatt berántja az olvasót az események sűrűjébe. A regény felvezetésében dinamikusan sorjázó újsághírekben végig követhetjük hogyan kezdődött, majd változott a híradás a gyilkosságról, a tudósításokban mikor mire fektették a hangsúlyt, hogyan lett a kiemelkedő újságíró idővel külföldi ügynök, majd államellenes összeesküvő, ki mindenki és milyen megközelítésből szólalt meg az üggyel kapcsolatban, és az eset kapcsán mit követel az illetékesektől időről időre az Újságírók Független Egyesülete.
A folytatásban Matijević, apránként adagolva az információkat, lassan felfejti azokat a körülményeket, amelyek a sajnálatos eseményhez vezettek, miközben egy lendületes fejezetben a két főhős származásának, megismerkedésének, barátságának, majd egymástól való elhidegülésének elmesélésével az elmúlt harminc esztendő fontosabb eseményeit is feltárja előttünk, egyúttal a társadalmi értékek megváltozásának folyamatát is érzékeltetve az olvasóval.
A kiváló felépítésű mű legnagyobb részét a kafkai hangulatú Panorama hotelben játszódó történések teszik ki. Az ott uralkodó állapotok és ott lévő személyek – a recepciós, a takarítónő és a pincér – magatartása a maga abszurditásában egyszerre szellemes és hátborzongató. Itt minden hihető, mégis különös, az igazság néha változásokon esik át, és senki sem az, akinek látszik.
A két főhős foglalkozása révén a regényben nagy szerep jut a média világának a fejtegetésére. A média hatalma manapság megkérdőjelezhetetlen, ezért mindenki, aki befolyásolni szeretné a tömegeket, igyekszik hatást gyakorolni a médiumokra – ki így, ki úgy. A hatalmi játszmák során az egyik oldalon vannak mindig azok, akik parancsolnak, és azok, akik a parancsokat végrehajtják, a másik oldalon pedig azok, akik egyik fenti csoportba sem szeretnének tartozni.
Mindennek tükrében a regényben felmerül az újságírókat folyamatosan kísértő kérdés, hogy miről és kiről szabad írni; az állandó kalkulálás, hogy meddig szabad elmenni; az ebből a hozzáállásból eredő kompromisszum lehetősége, miszerint bíráljuk például egy állami tisztségviselő politikai döntését, de azért ne bonyolódjunk bele a magánüzleteibe; akárcsak az öncenzúra jelensége. Mint elhangzik, az újságíró számára a fennmaradásért sokszor létfontosságú időben felismerni a bekövetkezendő változásokat. Jó példa erre a regényben a Jutarnje novine főszerkesztője, aki még öltözködésében is követi az éppen aktuális hatalom által diktált közízlést.
A regényben egyaránt jelen van a mindenféle hatalmat kiszolgáló médiadolgozó és a minden rezsimmel szemben ellenzéki magatartást tanúsító újságíró. A kötet lapjain feltűnnek továbbá a kétes háttérrel rendelkező üzletemberek, a velük üzletelő magas rangú állami tisztségviselők, a különleges szolgálatok képviselői, a kereskedelmi tévécsatornák szennyműsoraiban szereplő celebek, az utcákon tapasztalható erőszak résztvevői. A regény arra is rávilágít, hogy turbulens időkben a politikai történések hogyan férkőznek be a családokba, a barátok közé, a szerkesztőségekbe, és hogyan mérgezik meg és zúzzák szét az emberi kapcsolatokat.
Az elmondottak mellett a regény azt a megdöbbentő kérdést is felveti, hogy a huszonegyedik században mi van előbb: az esemény vagy a róla szóló hír. Nem lehetetlen ugyanis, hogy sok esetben a farok csóválja a kutyát, és bizonyos jelenség csupán amiatt történik meg, mert a média korábban már beszámolt róla, vagyis a médiumok immár nemcsak tájékoztatnak a valóságról, hanem sokkal körmönfontabb tevékenységet is folytatnak: a valóság aktív alkotói lettek! A médiamanipuláció terén ugyanis ma már számos lehetőség áll az arra vágyat érző személy számára, amivel az illető befolyásolni tudja a közvéleményt.
Nem véletlen, hogy a szerző egy újságírógyilkosság köré épített kafkai thrillerben dolgozza fel közelmúltunk történetét. A Szerbiai Újságírók Egyesületének adatai szerint 1991 és 2001 között Szerbiában 39 újságíró és médiadolgozó vált gyilkosság vagy emberrablás áldozatává, tűnt el vagy vesztette életét tisztázatlan körülmények között. A nyilvánosság számára a legismertebb Slavko Ćuruvija, Milan Pantić és Dada Vujasinović esete. A legszörnyűbb az egészben, hogy mind a mai napig egyetlen ügyet sem zártak le teljesen, a legtöbb esetre pedig nem derült fény.
Vladan Matijević egy nagyon kényes jelenséget helyezve regényének középpontjába, átfogó társadalmi látleletet nyújt életünk utóbbi három évtizedéről: egy újságírógyilkosságból kiindulva, abszurd történetbe sűrítve tárja elénk lepusztulásunk rövid krónikáját.
