Az elmúlt héten több belgrádi napilap is arról számolt be, hogy a koronavírus okozta járványhelyzet következtében ugrásszerűen megnőtt a kereslet a kerékpárok iránt, illetve a biciklijavító műhelyek forgalma is megnőtt. Nem kizárólag szerbiai jelenségről van szó, hisz az egész világon egyre többen választják a közlekedés ezen módját. Biciklizni elsősorban egészséges, másodsorban környezetkímélő, harmadsorban pedig olcsó – és talán a végtelenségig sorolhatnánk a pozitív tulajdonságait. A kerékpározás pozitív tulajdonságaihoz most egy újabb csatlakozott – biciklizni azért is jó, mert elkerülhetjük a tömegközlekedési eszközök használatát, és ezáltal megkíméljük magunkat attól, hogy a zsúfolt buszokon kitegyük magunkat a mindenhol ott leselkedő koronavírus támadásának. Arról azonban nem szóltak a belgrádi hírek, hogy a kerékpározáshoz, különösen a városokban, a biztonság érdekében bizony jó minőségű és rendszeresen karbantartott bicikliutakra is szükség van.
(Gergely Árpád illusztrációja)
Lapunk szabadkai regionális oldalán rendszeresen hírt adunk azokról a beruházásokról, amelyeknek köszönhetően folyamatosan bővül a helyi önkormányzathoz tartozó kerékpárút-hálózat. Erre az elmúlt egy-két évben szerencsére sokszor nyílt alkalmunk. Ezen beruházások nem csupán magát a várost érintik, hanem a környező kisebb településeket is, így például Palicsot, Kelebiát, Hajdújárást, Királyhalmot. A beruházások természetesen szükségesek, és bizony fontos szerepük lehet a környezetvédelemben, az egészséges életmódban, a közlekedés ésszerűsítésében, a turizmusban, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindezek csak akkor tudnak megvalósulni, és hosszú távon is pozitív hatást kifejteni, amennyiben az illetékesek az utak elkészülte után is figyelmet fordítanak azok karbantartására. Hogy az odafigyelés elmaradásának milyen következményei lehetnek, azt a korábban, esetenként több évtizede elkészült utak állapota mutatja. A városban ilyen-olyan irányokba húzódó régebbi kerékpárutak rendkívül rossz állapotban vannak. Repedések, gyökérkinövések, csatornafedelek nehezítik a biciklis közlekedést, arról nem is beszélve, hogy a kerékpárutak és az autós közlekedésre szánt aszfalt találkozásánál a legtöbb helyen bizony hatalmas bukkanók várják a bringásokat. A legbosszantóbb azonban az, amikor a kerékpárút egyszer csak hopp, szőrén-szálán eltűnik, és a biciklisnek hirtelen döntenie kell, hogy vagy a járdára hajt fel, vagy éppen az autók mellett folytatja útját, hacsak a felfestett jelzések, illetve a táblák nem terelik át az úttesten, hogy a másik oldalon haladjon tovább. A kerékpárutak tervezői szemmel láthatóan nem gyakran használják ezeket az utakat, talán csak autóval haladnak el olykor-olykor egyik-másik bicikliút mellett, és talán eszükbe sem jut, hogy nem minden kerékpárnak felelnek meg az extrém terepviszonyok.
A belgrádi lapok nem tértek ki arra, hogy vajon az autósok közül hányan tértek át a kerékpárral való közlekedésre a koronavírus miatt. Vajon az üzemanyag viszonylag kedvező ára ellenére, volt-e olyan, aki korábban autóval, most viszont inkább kerékpárral jár dolgozni? Vagy ez a jelenség inkább csak a szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező tömegek miatt ilyen látványos, akik hosszútávon így próbálnak némi pénzt megspórolni?
