Éljünk régiónk bármelyik kisebb vagy nagyobb településén, faluban vagy városban, bizonyára mindannyian tudjuk, hogy pontosan hol, melyik utcában, kinél tudunk igazi házi pálinkát vásárolni. Tisztában vagyunk az árakkal, tudjuk, hogy ki milyen minőségben állítja elő ezen itókát, ki az, aki saját gyümölcsöséből biztosítja a pálinkafőzéshez szükséges alapanyagot, és tudjuk, hogy ki az, aki a nagybani piacokon vásárol. Az utóbbi időben, ahogy településeink (talán felsőbb sugallatra) igyekeznek nagyobb figyelmet fordítani a gasztroturizmusra és a mindenféle hagyományőrző rendezvényekre, észrevehettük, hogy mindig és mindenhol ott vannak a házi pálinkát árusító kisebb-nagyobb vállalkozások, és megsüvegelendő a tendencia, hogy ezek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a címkézésre, a csomagolásra, hisz ez amellett, hogy meg tudja emelni ezen nedűk árát, bizony vonzóbbá is teszi azokat a vásárlók előtt. A tavalyi karácsonyi vásáron Szabadkán például olyan vállalkozóval is találkozhattunk, aki féldecis üvegecskékben is árusította termékét – az üveg egyik oldalán közismert szabadkai és palicsi épületekkel találkozhattunk, míg a másik oldalára mágnest erősítettek, így azokat akár a hűtőszekrényükre is feltehették a vásárlók, vagyis a vevő nemcsak pálinkát vásárolt, hanem egy különleges szuvenírrel térhetett haza. Habár az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések még ritkaságszámba mennek, kijelenthetjük, hogy az irány jó, és kreatív ötletekből sincs hiány.
E helyütt azonban valójában a szerbiai szilváról, illetve a szilvapálinkáról – šljivovicáról szerettem volna beszélni. Az egyik belgrádi napilap a hét elején egy féloldalas cikkben foglalkozott azzal, hogy bizony a szilva idei terméshozama mind minőségben, mind pedig mennyiségben elmarad a sokéves átlagtól, a tavalyihoz képest egyenesen megfeleződött, ezáltal pedig az idén kevesebb šljivovica készül a kisebb-nagyobb (ipari vagy családi) pálinkafőzdékben. Pánikra azonban nincs ok, az árak nem fognak változni, állítják a szakemberek, a termelők a gyenge termésmennyiség ellenére nem emelhetik a szilva árát, ezáltal pedig a pálinkakészítőknek sincs okuk magasabb árat kérni termékükért. Az említett cikkben arról is olvashatunk, hogy az országosan megtermesztett szilva mennyiségének hetven százalékát pálinkafőzésre használják fel. A piacot a vásárlói igények határozzák meg – nálunk pedig erre van igény. Egy-egy nagyobb összejövetel, ünnep, rendezvény elengedhetetlen kelléke a pálinka, a šljivovica pedig, mint tudjuk, tőlünk kicsit délebbre nemcsak egyszerű alkoholos ital, hanem a kultúra része, fogyasztása pedig a hagyományőrzés alfája és ómegája. A szilvapálinka árának emelkedését a hozzá fűződő kultusz ellenére az gátolja, hogy a mai napig elsősorban belföldi fogyasztásra szánják, ugyanis a teljes mennyiségnek csupán kis százalékát sikerül exportálni. Export alatt a šljivovica esetében az egykori Nagy-Jugoszlávia utódállamaiba és a Németországba (gondolhatjuk, hogy itt elsősorban az ex-yu területekről származó polgárok a fő felvásárlói) történő szállítást kell érteni. Emellett elenyésző mennyiségben az Egyesült Államokba, Oroszországba, Ausztráliába, és minimális mennyiségben Kínába exportálják a szerbiai szilvapálinkát. Mindez arról árulkodik, hogy ezen nedűt még mindig nem sikerült teljes egészében megismertetni és megszerettetni a külföldiekkel, annak ellenére, hogy a világszerte megrendezett, különböző alkoholos italokat felvonultató rendezvényeken, fesztiválokon, megmérettetéseken rendre ott vannak a šljivovica készítői, és általában érmekkel, elismerésekkel térnek haza. Érdekes azonban azt is megfigyelni, hogy amennyiben valamely nagyobb üzletlánc alkoholos italokat árusító részlegében járunk, még nálunk is több fajta whiskyvel találkozunk a polcokon, mint szilvapálinkával. Pedig az igazi ínyencek bizony tudják, hogy ahány völgy, ahány évjárat, ahány üzem, annyiféle šljivovicát lehet előállítani, amelyek bizony ízükben, színükben és egyéb karakterisztikájukban is nagyban különbözhetnek egymástól, nem is beszélve a különböző módokon elkészített pálinkakülönlegességekről. Hogy a pálinkák az üzletekben nem kapják meg a megfelelő reprezentációt, annak talán az az oka, hogy az igényes fogyasztók jobban bíznak a kistermelőktől, kisvállalkozóktól, mint a hatalmas üzemekből kikerülő termékekben, és előbbiek nem tudnak nagy mennyiségben jelen lenni a polcokon. Viszont, ha jobban belegondolunk, talán nem is baj, a maximális élvezethez az is hozzátartozik, hogy a rögös utakat járva felkutassuk azt a šljivovicát, amelyik a legközelebb áll hozzánk.
