„Szeretek az emberek közt lenni, a szenvedők mellett állni, örülök, ha meglátogathatom a plébániákat. Nem tetszenek az ideológiai értelmezések, nem tetszik, ha egyfajta Ferenc pápa-mítoszt gyártanak. Amikor például azt híresztelik, hogy éjszaka kiszököm a Vatikánból, hogy enni adjak a koldusoknak az Ottaviano úton. Meg se fordult a fejemben. Sigmund Freud mondta egyszer, ha nem tévedek, hogy minden idealizálás mögött agresszió lapul. Bántónak érzem, ha valaki Supermannek vagy valamiféle sztárnak ábrázolja a pápát. A pápa olyan ember, aki nevet, sír, nyugodtan alszik, és vannak barátai, mint mindenki másnak. Egyszóval normális ember” – vallott Ferenc pápa az olasz Corriere della Sera című napilapnak az elmúlt egy év pápaságáról és a személye körül kiépült mítoszról.
Egy év telt azóta az egyszerű „buona sera” – jó estét – óta, amellyel 2013. március 13-án Ferenc pápasága elkezdődött, ám szerénysége mit sem változtat a tényeken: ez alatt az idő alatt a világ egyik legnépszerűbb személyiséggé vált. A Time magazin tavaly az „Év emberének” választotta, idén a legnépszerűbb zenei magazin, a Rolling Stones címlapjáról integetett az „Idők változnak” című Bob Dylan-dalfelirat kíséretében, valamint Nobel-békedíjra is jelölték.
Azt, hogy a világ a „jófej” pápát látja benne, leginkább magának köszönheti, és bár II. János Pál pápa is sikerrel építette az emberközeli, utazó pápa képét, és XVI. Benedeknek is volt Twitter-profilja, a pápaság kétezer éves történelme során egyetlen pápa sem bánt ilyen ügyesen a kommunikációs csatornákkal, mint ő. Többek között ennek köszönhetően ma sokan vannak, akiknek semmi közük az egyházhoz, vagy nem is keresztények, de pontosan tudják, hogy Vatikánban él a katolikus egyház vezetője – és hogy ő egy jó ember.
Ferenc pápa életmódjában szakított a reneszánsz pápai udvar stílusával, amellyel azt akarta jelezni, hogy az evangéliumi egyszerűség, az alázat, a hétköznapi viselkedés reformját akarja követni, nem zárkózik el a fényképezőgépek villanásai elől, kávét iszik a brazíliai barakknegyed lakosaival. A neki küldött levelekre válaszol, és azon sem kell csodálkozni, ha valakinek megcsörren a telefonja és a vonal másik végén a Szentatya jelentkezik: „Ha valaki telefonál, azért teszi, mert szeretne beszélgetni, kérdést feltenni, tanácsot kérni. Papként Buenos Airesben könnyebb volt. Azóta is megmaradt ez a szokásom. Ez egy szolgálat. Belülről jön. Persze most nem olyan könnyű telefonálni, hisz rengetegen írnak nekem”. Egy nyolcvanéves özvegyasszonyt, aki elvesztette a fiát, például rendszeresen felhívja: „Írt nekem és én most minden hónapban felhívom. Ő ettől boldog. Pap vagyok. Szeretem ezt csinálni”. Az interjúban, amikor a kúria megreformálásáról faggatták, egy óvatlan megjegyzéssel burkoltan így vall pápaságáról: „Nem számítottam arra – mondjuk így –, hogy egyházmegyét kell váltanom”. Nem rejtette azt sem véka alá, hogy már volt szerelmes: „Az El Jesuita (A jezsuita; magyarul: Ferenc pápa. Beszélgetések Jorge Mario Bergoglióval) című kötetben elmesélem, hogy tizenhét éves koromban volt egy barátnőm. Megemlítettem ezt az El Cielo y la Tierra (Az Égről és Földről) című kötetben is, amelyet Abraham Skorkával együtt írtam. A szemináriumban elcsavarta a fejem egy lány egy hétre”. De hogy mi lett ennek a vége, mosolyogva csak ennyit mondott: „Fiatalokra jellemző dolgok voltak. Megbeszéltem a gyóntatómmal”.
Ferenc pápa elődjeitől eltérő gesztusai mindig nagy médiafigyelmet kapnak: nemrég megölelt és megcsókolt egy neurofibromatózis nevű kórban szenvedő súlyos beteget, mosolyogva engedte, hogy egy gyermek elfoglalja pápai trónját, tavaly húsvétkor pedig egy római börtönben a hagyományos nagycsütörtöki szertartás keretében megmosta tizenkét fiatal elítélt lábát. Közülük ketten muszlimok voltak. A következő pénteken az iszlám közösség tagjai a római mecsetekben, és máshol is, nyilvánosan imádkoztak a pápáért. A jó emberi kapcsolatok híve, és a Szentszék az ő pápasága alatt épített ki először jó kapcsolatot például Kínával.
Sok mindennel megvádolták már, utoljára például marxizmussal, amivel kapcsolatban annyit mondott, hogy soha nem értett egyet a marxista ideológiával, mert nem igaz, de ismert nagyon sok kiváló embert, akik a marxizmus hívei voltak. Szembe szállt a római kúriával, a vatikáni bankkal és fellépett az egyházi személyek fényűző életmódja ellen, valamint a kiskorúak megrontása ellen is. Ugyanakkor nem idegenkedik az olyan, a világ számára is aktuális problémáktól, mint a születésszabályozás, a homoszexualitás, az elváltak kérdése, az eutanázia, ez utóbbival kapcsolatban viszont megjegyzi, hogy a bioetikai problémák nem tartoznak a szakértelme alá.
Ferenc pápát sokan a gyöngédség apostolának nevezik, de valójában rendkívül határozott abban, amit a püspököktől és a papoktól elvár. Azt kéri tőlük, hogy küzdjenek a gondjaikra bízott népért. Legyenek „bárányszagú” lelkipásztorok, vigyázzanak a nyájra, hogy egyetlen bárány se tudjon elveszni. Világos, egyszerű, ám mély tartalmat hordozó szavai közvetlenül a mindennapi életből fakadnak, megérteti magát az emberekkel. Talán azért is van így, mert a gesztusok és az érzelmek nyelvét műveli, amely mindannyiunkat megérint.
