Kindle-re esküdött föl egy amerikai nagykövet, olvasom egy cikkben. A cikket tovább böngészve még meglepőbb sorokra tévedek: „Ez azonban nem az első alkalom, hogy a Biblia vagy Alkotmány elektronikus formájára teszi le valaki a hivatali esküt. Februárban New Jersey állam tűzoltói a Biblia iPad-változatára esküdtek, miután hirtelenjében senki nem talált hagyományos nyomtatott verziót”. Kicsit beleásva a témába, világosan kirajzolódik, hogy sok pap kényelmi szempontból használ már technikai újdonságokat hitéleti tevékenységéhez. Van, aki a papok számára mindennap kötelező zsolozsmát néha tabletről olvassa.
A technikai fejlődést, kiváltképp a digitális világét figyelemmel kísérem, sőt szívügyemnek is tekintem, szeretem kipróbálni az újdonságokat. Mondhatni a modernitás, a haladás híve vagyok, sok könyvem (sajnos) csak elektronikus formában van meg. Az viszont, hogy valaki egy elektronikus Bibliára esküdjön fel, vagy egy ilyen eszközt használjon liturgikus célokra, érdekes kérdéseket vet fel. Jobban belegondolva viszont el kell ismerni, hogy Isten igéje nem az anyaga, vagyis a papír által hat, ellentétben a szentségekkel, ahol kötöttek a hordozók. Isten igéjének a tartalma a lényeg, és mindegy, hogy papirusztekercsen, pergamenkódexen, nyomtatott könyvben, tableten, interneten vagy memóriakristályba van írva, a lényeg, hogy a szívünkben legyen. Az is tény, hogy nem a könyvnek adjuk a tiszteletet, hanem a tartalmának. A misekönyv nem azért szent, mert könyv, hanem mert a mise szavai vannak benne. A használat módja teszi szenté, vagyis a mögöttes tartalom. Ellenkező esetben bálványimádásról lenne szó.
A problémám valójában az, hogy egy Kindle, iPad, tablet, okostelefon olyan eszköz, amelyen több könyvet lehet elolvasni. Ezzel szemben egy kinyomtatott könyvben csak egy tartalom van, és azt nem lehet megváltoztatni, így szimbolikusan eggyé válik a tartalmával. A cikket olvasva azonnal felvillant előttem egy rémkép, hogy a szentmise közben egy pap megtömjénezi a tabletet, elolvassa az evangéliumot, majd utána azt mondja, hogy ezek az evangélium igéi, eközben pedig véletlenül megnyom egy gombot, és a Szentírás helyett egy Romana-regény jelenik meg a képernyőn. Ebből a szempontból egy tablet felmutatása nem lehet liturgikus aktus a római katolikus Szentmisében, hiszen az nem (csak) Istennek az Írásban is testté lett Igéjét jelenítené meg.
A könyvre is lehet azonban eszközként tekinteni, hiszen ceruzával bármit beleírhatunk, de az olyan, mintha elvennénk, vagy legalábbis megcsonkítanánk a könyv lényének lényegét. Mivel egy e-könyv-olvasó tartalmát bármikor megváltoztathatjuk, elveszik a lényege, és nehezen lehet szimbólumként tekinteni rá. Egy szentmisén a Szentírás viszont liturgikus tárgy, és mint ilyen szimbolikus üzenete van. Tehát nem a digitális eszközök használata kérdés (hiszen sok helyütt laptopról történik már a kivetítés, használnak online közvetítéseket is), hanem az, hogy helyettesíthetünk-e szakrális-liturgikus tárgyakat új digitális eszközökkel. Ezenkívül azon is el kell gondolkodni, hogy ha egy laptopról felolvasott zsolozsma miatt szétesővé válik az ima, akkor az nyilvánvalóan rossz lesz. Ha viszont az internetes zsolozsmával a gyakorlatlan laikus is könnyen (lapozgatás nélkül) tud elmélyülten imádkozni, akkor az jó. Ha egy internetes lelki (skype, chat) beszélgetés Istenhez segít valakit, akkor jó, ha arra szolgál, hogy lazábbá váljon a közösséghez kapcsolódása, akkor rossz.
A problémát boncolgatva két szemléletmódot különíthetünk el. Az egyik a szentmisére, a liturgikus tárgyakra, a szakrális cselekményekben felhasznált anyagokra úgy tekint, mint amelyek értékét elsősorban hasznosságuk és praktikusságuk adja. A másik szemléletmód szerint a szentmise szimbolikus cselekménysor, a liturgikus tárgyak mindegyike szimbolikus tárgy, és ez döntően meghatározza azt is, hogy milyen anyagokat és tárgyakat lehet és szabad felhasználni a liturgiában, és mi az, aminek helye lehet a szakrális térben. Ma már azonban létezhetnek olyan szimbólumok, amelyek a mai embernek már nem értelmezhetőek, vagy legalábbis nagyon nehezen, hiszen sokan vannak, akik például sosem láttak szőlőt és szőlőveszőt. Érdekes például, hogy Kínában nehezen értelmezhető az eucharisztia, hiszen ott a kenyér helyett a rizs az alapélelmiszer. Néhány teológus fel is vetette, hogy ott miért is ne lehetne rizzsel misézni.
Megmarad a kérdés, hogy vajon melyik szimbólumot, liturgikus cselekedetet frissíthetnénk fel úgy, hogy a szentmise értelmezhesse önmagát a ma emberének is, és melyikhez soha sem szabadna nyúlni. Úgy érzem, ma ez a kérdés nemcsak a katolikus szentmisékre, hanem magára a vallás megélésére (legyen az bármelyik) is aktuális.
