Az emberek nagy része, legyenek hívők, nem hívők, félig-meddig hívők, általában maximális elismeréssel adóznak Krisztusnak. Az egyházat viszont sokan bírálják, mi több, elutasítják szolgálatait és nem akarnak hozzá tartozni. Jézus és mai követői közt óriási különbség mutatkozik. Ha megpróbálnánk tömören összefoglalni, hogy mi baja lehet a világnak az egyházzal, akkor azt mondhatnánk, nem az a baja, hogy követi a mestert, hanem hogy alig követi. Hogy ugyanazok a gyarló emberi bűnök jellemzik őket, mint bárki mást, és ezért végtelenül képmutatók.
Valójában Jézus sohasem állította, hogy az apostolok és az ő követőik mindig hűek lesznek hozzá a gyakorlati életben, hanem azt, hogy a tanításban lesznek hűségesek. Sőt, az egyház gyengeségei már a kezdetektől fogva szembeötlőek voltak: „Bizony mondom neked, még éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz” (Mt. 26,34), Krisztus rögtön hozzá is tette, hogy Péter hite segítséget kap, hogy majd megerősíthesse testvérei hitét: „De imádkozom érted, nehogy meginogj hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet” (Lk.22,32).
Tény, hogy a múltban voltak egyházi emberek, akik olykor nagymértékben eltértek Krisztus tanításaitól. A botrányok főleg olyan korokban történtek, amikor egyes egyházi vezetők, hogy ne kerüljenek doktrinális és pasztorális kérdésekben a királyok uralma alá, politikai szuverenitást szereztek és tartottak fent. Ezáltal a külső beavatkozásoktól függetlenné vált a tanítóhivatal, de nagy gondot jelentett az az embertömeg, amely földi érdekekből lépett be az egyházi rendbe. Botrányok ma is vannak, felesleges is lenne sorolnom őket. Sokan e botrányok miatt kérdőjelezik meg az egyház létjogosultságát.
Valójában Krisztus akarta az apostolokat, ő parancsolta, hogy segítségével prédikáljanak minden népnek, tanítsanak a „világ végezetéig” (Mt. 28,20). Ebből kifolyólag a katolikus egyház természeténél fogva konzervatív, hiszen arra kapott Krisztustól küldetést, hogy évszázadokon át őrizze híveinek egységét és tanításának teljességét. E küldetés teljesítése nehéz, hiszen az emberek gyarlósága mellett Krisztus üzenetének egysége országonként eltérő problémákba ütközik. Latin-Amerikában a szegényeket támogató, a társadalmi egyenlőtlenségeket gyakorlati úton megszüntetni kívánó felszabadítási teológia osztja meg az egyházi hierarchiát. Az Egyesült Államokban és egyes európai országokban a szexuális erkölcs területén vallott szigorú álláspont, kiváltképp az abortuszt, a homoszexualitást és a születésszabályozást illetőleg okoz felháborodást. A harmadik világban, különösképpen Afrikában, de Indiában is az inkulturáció okoz problémát, azaz, hogy a katolikus tanítást a helyi vallási és kulturális viszonyok között fejtsék ki.
Minden nehézség és kísértés ellenére az egyház ma is él és hiába tépázta a történelem folyamán keresztényüldözés, az egyházszakadás, a tévtanok, a tudomány fejlődése, mindig képes volt újjáéledni. Talán azért, mert a Szentlélek jelenlétét Krisztus örökre megígérte az egyháznak: „Én majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad” (Jn. 14,16-17).
Ez utóbbi révén érthető az a tanítás, hogy miért nem lehet Krisztusban hinni úgy, hogy eközben elutasítjuk az egyház szolgálatát. Amennyiben nem alakult volna meg az egyház, nehezen hihető, hogy Jézus tanítása fennmaradt volna. Ha pedig meg is maradt volna, kérdés, hogy a kétezer évvel ezelőtt elhangzott szavak és tettek mennyire torzultak volna. Természetesen az egyházzal kapcsolatban is felvethetjük, hogy az évszázadok során eltorzította az eredeti tanítást, de számomra nehezen hihető, hogy kétezer év hagyománya, iskolák és tudományok megalakulása, számtalan gondolkodó és tudós munkája ilyen célt szolgálna.
