Óriási sajtófigyelem követte Vatikánban a családpasztoráció kihívásaival foglalkozó püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlését. Ferenc pápa egyes nyilatkozatai és interjúi miatt sokan azt remélték, hogy az egyház jelentős lépéseket tesz az azonos neműek kapcsolatai vonatkozásában és az újraházasodottak ügyében, annak ellenére is, hogy Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár október elején kijelentette, hogy a rendkívüli szinóduson nem születnek döntések, ugyanis ezeket a szintén a családról szóló, 2015 őszére kitűzött rendes püspöki szinódus hozhatja meg.
Végeredményben a rendkívüli szinódus októberben nagy többséggel jóváhagyta a munkákat lezáró végső üzenetet, amely a világ összes családjához szól, különös tekintettel a keresztény családokra, valamint felhívást intéz a kormányokhoz és a nemzetközi szervezetekhez, hogy mozdítsák elő a családok jogainak érvényesülését a közjó érdekében. Emlékeztet továbbá azokra a megfontolásokra is, amelyek az újraházasodott elváltak szentségekhez való járulásával foglalkoztak, valamint megemlékezett a vegyes házasságokban élőkről (egy katolikus és egy nem katolikus házasságáról van szó), a házasság előtti párkapcsolatokról, a nehéz helyzetben élő családokról, az örökbefogadásról, a menekültekről, a hitük miatt üldözöttekről, a háborútól és elnyomástól sújtott családokról, az erőszakot elszenvedett nőkről, az emberkereskedelem és a papi pedofília gyermek- és fiatalkorú áldozatairól.
Az üzenetről szavazó 174 püspökből 158 voksolt igennel (a szinóduson 191-en vettek részt). A záródokumentum 62 pontjából 59-re kétharmados többséggel szavaztak a püspökök, hármat egyszerű többséggel fogadtak el. Nem kapott kétharmados támogatást az elváltak és polgárilag újraházasodottak áldozása, valamint az azonos nemű párkapcsolatok. Azt a pontot, amely szerint semmilyen alapja nincsen annak, hogy az azonos neműek párkapcsolatát hasonlónak tekintsék az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz, a püspökök 118 igen és 62 nem szavazattal fogadták el. A dokumentum szerint az elváltaknak és az újraházasodottaknak az áldozás szentségében való részesítéséről megoszlottak a vélemények és a kérdést tovább kell vizsgálni.
A felsoroltakon kívül rengeteg témát érintettek a konferencián, amelyen a püspökökön kívül a keresztény egyházak képviselői, valamint laikusok, családok is részt vettek, sőt felszólalhattak.
Az újraházasodott elváltak esetében a szentáldozáshoz való járulást illetően a szinóduson több javaslat is elhangzott: meg kell őrizni a jelenlegi szentségi fegyelmet; nyitottabbnak kell lenni különleges, felbonthatatlan, megoldhatatlan esetekben anélkül, hogy újabb igazságtalanságokat vagy szenvedést okoznánk; az esetleges szentségekhez való járulást előzze meg az egyházmegye püspökének felelősségével kísért bűnbánati folyamat, kifejezett elkötelezettséggel a gyermekek érdekében. Nyitott maradt még a „lelki áldozás” kérdése, amelyet a szinódus szerint jobban el kell mélyíteni teológiai szempontból, valamint nagyobb megfontolásra van szükség a vegyes házasságokat kapcsolódóan. Ami a házasságok semmisségére irányuló pereket illeti, többen észrevételezték, hogy szükséges az eljárások egyszerűsítése, valamint megerősítést nyert, hogy a házasság felbonthatatlan, ezen a téren nincs kompromisszum. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a konkrét eseteket, a nagy szenvedést okozó helyzeteket kell szem előtt tartani, különbséget téve például a között, aki elhagyta házastársát és a között, akit elhagytak. Kijelentették, hogy az újraházasodott elváltak számára az a tény, hogy nem járulhatnak az Oltáriszentséghez, egyáltalán nem jelenti az egyházi közösségből történő kizárást.
A homoszexuális személyek esetében a szinóduson kihangsúlyozták, hogy az egyház legyen „befogadó otthon” számukra, de továbbra is szigorúan nemet mond az egyneműek házasságára és arra a nemzetközi szervezetek által gyakorolt nyomásra, amely társítja a pénzügyi segélyeket a gender-elmélethez (az elmélet különválasztja a biológiai nemet a gendertől, vagyis a társadalmi nemtől) fűződő normatívákkal. Az egyháznak különleges figyelmet kell fordítania az egynemű párokkal együtt élő gyermekekre, hangsúlyozva, hogy jogaikat mindig előtérbe kell helyezni.
Azokról a párokról, akik gyereket vállalnak, de nem házasodnak össze, azt mondták, hogy ez sokszor gazdasági okokkal magyarázható, és nem az egyház tanításának elvetését jelenti, hiszen sokukban változatlanul megvan a vágy a keresztény életre.
Magának a szinódus megtartásának lényegét legjobban a záróüzenet ezen mondata írja le: „A szinódus napjaiban folytatott párbeszédünk révén kölcsönösen gazdagítottuk egymást, és hozzásegítettük egymást ahhoz, hogy meglássuk azt az élő és összetett valóságot, amelyben a családok élnek.” Annak ellenére, hogy látszólag semmi korszakalkotó nem történt, a szinódus olyan témákról vitázott, amelyek korábban szinte tabutémák voltak, mint például az azonos nemű párok kérdése. A témák nyitottak és a változások lassan, kis léptékben érkezhetnek csak – bár kötve hiszem, hogy az azonos neműek házasságát valaha is elfogadják –, ugyanis az egyházban egy olyan folyamat indult el, amelyet már nem lehet visszafordítani, ám alapos teológiai, antropológiai, pszichológiai, jogi stb. vita előzi meg őket.
