Az advent az V. században, a gallikán liturgia területén alakult ki. Ekkor még vízkeresztkor kereszteltek, és az advent a keresztelésre szóló háromhetes előkészületi időt jelentette. Az V. századra a karácsony ünnepe elterjedt és előtérbe került, az advent pedig átkerült karácsony elé, és hathetesre nyúlt, Szent Márton napjától december 24-ig tartott. Róma az V. században, valószínűleg Szent Simplicius pápa idejében fogadta be négyvasárnapos változatában. Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt. Az írországi ktori liturgiában az advent az ítéletre érkező Krisztus várásával gazdagodott, ezt később az ír misszionáriusok terjesztették el Európában. A középkorban a négy vasárnap további jelentéssel bővült, ami után az advent az Úr négy eljövetelét állítja szemünk elé: először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor jön el, és készülni kell az eljövetelére.
A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap – Örvendjetek az Úrban) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Az advent kiemelkedő napjai az örömvasárnap és a december 17. és 24. közötti hét. Az adventben a Mária-tisztelet is megnyilvánult hajnali miséken és az Ó-antifónákon (nevük onnan ered, hogy az „Ó!” felkiáltással kezdődnek) keresztül. Régebben az advent böjti idő volt, mivel a keresztények az Úr eljövetelét bűnbánó lélekkel várták. Keleten december 15-től, a gallikán liturgia területén december 11-től (Márton-napi lúd) böjtöltek. A latin egyház egyéb területein csak hús- és tejterméktilalom volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia területére XIV. Kelemen 1774-ben csak szerdai, pénteki és szombati szigorú böjtöt írt elő, ami 1918-ig volt érvényben, karácsony vigíliája, vagyis december 24-e pedig 1956-ig volt szigorú böjti nap.
Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. A korábban heti három, majd kétnapos (szerdai és pénteki) adventi böjt és a szombati hústól való tartózkodás hagyományőrzőbb vidékeken még a XX. század közepén is szokásban volt az idősebbek körében. A legutóbbi évtizedekig kerülték az adventi időszak alatt a zajos mulatságokat, táncot, lakodalmat sem tartottak, számos kocsmában csak utasokat szolgáltak ki. Az advent hagyományos vallásos alaphangulatát Közép-Európa-szerte a hajnali mise, a roráte jelentette. Ez jellegzetesen közép-európai hagyomány, angyali vagy aranyos misének is nevezték, amelyhez azonban pogányos varázscselekedetek, különösen szerelmi varázslások sokasága fűződött. Roráte előtt minden ólat, istállót be kellett zárni, harangozás előtt jártak ugyanis a boszorkányok. Ha az eladósorban lévő leány hajnalban három kis darabot letépett a harangkötélből, és azt hajfonó pántlikájában viselte, farsang idején sok kérőre számíthatott. Főképp katolikus vidékeken a gyermekek kántálása jelezte az advent kezdetét. Karácsonyi énekeket, jókívánságokat tolmácsolva járták a falut, némi adomány reményében. Sok helyütt szokás volt, hogy a gyermekek énekszóval, csengetéssel keltegették a híveket, hogy a szentmisére odaérjenek.
Az adventi időszak jellegzetes hagyományai közé tartozik az adventelés (kántálás) és a szálláskeresés is. Karácsony vigíliáján vagy az előtte levő adventi időszakban házról házra járva énekeltek a kántálók. A kántálók a házaknál engedélyt kértek az éneklésre, azt az ablak alatt vagy a házban adták elő. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, majd megköszönték, és mentek tovább.
Az ünnep gondolatkörét felidéző énekekhez gyakran kapcsolódtak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, prózai szövegek is. A karácsonyi kántáló énekek közül a legrégebbi réteghez tartozik a „Csordapásztorok...” kezdetű, melynek első ismert alakja a Cantus Catholici 1651-es egyházi énekgyűjteményben is szerepel. Kedveltek a „Mennyből az angyal...” és a „Pásztorok keljünk fel” kezdősorú karácsonyi énekek, melyek már a 18. századi énekeskönyvekben is szerepelnek, a betlehemes játékaink azon jelenete, amely Szűz Mária és Szent József betlehemi szálláskeresését jeleníti meg. A szálláskeresést karácsony előtt kilenc este kilenc családnál végezték, miközben a Mária és József szálláskereséséről és a vak és kéz nélküli lány csodás gyógyulásáról szóló verses legenda valamelyik változatát is elénekelték. Az Alpokban, Salzburg tartományban például még ma is szokás, hogy az adventi hetekben a várandós Máriát ábrázoló szobrot vagy Mária és József betlehemi szálláskeresését ábrázoló képet adnak tovább házról házra, énekszó és imádság kíséretében.
Ugyancsak erre az időszakra esik számos jeles nap, amelyeknek népi hagyományköre kisebb-nagyobb mértékben vallásos elemeket is tartalmaz (András, Borbála, Miklós, Luca – disznóölő Szent András napjától kezdődnek meg a disznóölések és disznótorok). Ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos mágikus népi szokáshagyományának nagy részén érezteti hatását.
