A Vatikánnak folyton meggyűlik a baja a sajtóval. A napokban a The New York Times azt írta, hogy az egyházfő egy kedvenc állata haláláért szomorkodó fiút azzal vigasztalt, hogy a mennyország az emberekhez hasonlóan az állatok előtt is nyitott. Ferenc pápa szavai pozitív fogadtatásra találtak az amerikai médiában. A Vatikán azonban tagadta, hogy Ferenc pápa így fogalmazott volna. Ciro Benedettini helyettes szentszéki szóvivő kijelentette, hogy bár az idézet pontos, de az nem Ferenc pápától, hanem VI. Páltól származik, aki 1978-ban valóban azt mondta, hogy állatainkat egy nap Krisztus örökkévalóságában látjuk majd viszont.
Az ortodox katolikus gondolkodás sohasem tagadta, hogy az állatoknak van lelkük, azonban csak az emberi lélek halhatatlan, mivel csak az ember képes racionálisan gondolkodni. A keresztény hitben valójában mindig igen alacsony státusa volt az állatoknak. Értelem és erkölcsi érték nélküli lényeknek tekintették őket, melyeknek nincs halhatatlan lelkük. A kérdéssel Aquinói Szent Tamás is foglalkozott, szerinte az állatoknak is van lelkük, de másmilyen, mint az emberé. A Summa contra gentiles című művében megállapítja, hogy: „az állat lelke nem része az öröklétnek”, mert „az állatokban az öröklét igényének még a legkisebb nyoma sem fedezhető fel, csupán az a kényszer, hogy a faj mindörökre fennmaradjon, az a nemzési ösztön, amely csak magát a fajtát élteti tovább”. Assisi Szent Ferenc ugyanakkor az állatok tiszteletére tanított és azt mondta, hogy az egyház szeretettanítása az állatokra is kiterjed, hiszen ők is Isten teremtményei. A Ferences-rend megalapítójának és az állatok védőszentjének életéről sok kedves anekdota és számos legenda terjedt el. Egyes források szerint gyakran prédikált az állatoknak, madaraknak, megszelídítette a városban garázdálkodó gubbiói farkast.
Egyes keresztény magyarázatok szerint az állatok feltámadásának azonban nincs bibliai alapja. Isten lehelte az élet leheletét az emberbe (1 Mózes 2:7) és az állatokba (1 Mózes 1:30;6:17;7:15,22). A fő különbség az emberi lények és az állatok között az, hogy az ember Istenhez hasonlónak, az ő képmására készült (1 Mózes 1:26-27). Az állatok nem Istenhez hasonlónak készültek. Az, hogy az ember hasonló Istenhez, azt jelenti, hogy ugyanúgy van lelkisége tudattal, érzelmekkel és akarattal, és hogy ez a tulajdonsága halála után is tart. A Prédikátorok könyvében viszont az áll, hogy: „Mert az emberek fiainak vége hasonló az állatoknak végéhez, egyenlő végük van. Amint meghal az egyik, úgy meghal a másik is; egy szellemük van mindegyiküknek, úgyhogy nem áll felette az ember az állatnak, hisz minden hiábavalóság. Mindegyik egy helyre megy, mindegyik a porból lett, és mindegyik a porba tér vissza” (Prédikátor 3:19-20).
Más vallások vezetői is eltérően nyilatkoznak a kérdésről. A Korán nem beszél kimondottan az állatok örök sorsáról, de egy helyen utal arra, hogy a paradicsomban az embernek minden kérése teljesül, ez pedig azt jelenti, hogy aki akarja, hogy vele legyen a háziállata, annak ez a kérése is teljesülni fog. Az iszlám tanítása szerint továbbá Allah nemcsak az embereket, hanem az állatokat is meg fogja ítélni.
A hinduizmus szerint az állatoknak van lelkük, de – az embertől eltérően – nem képesek gondolkodni, és nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Meghalnak, majd újjászületnek, így jutnak egyre magasabb létformába, végül az emberi szintre. Ugyanakkor a legtöbb hindu úgy hiszi, hogy az állatok az emberhez képest alárendeltek. A buddhizmus nem ismer túlvilágot. Habár a buddhizmus egy állatbarát vallás – úgy hiszik, hogy állatokat megölni vagy bántani helytelen, mert valamennyi élőlény fél a bántalmazástól és a haláltól –, hagyományai szerint az állati létforma alacsonyabb rendű. A karma törvénye maga után vonja, hogy a lelkek, múltbeli bűneik miatt, állatként születnek újjá. Mivel az állatok tudatos cselekvésekbe nem tudják bevonni önmaguk fejlődését, ezért nem tudják fejlődésre vinni karmikus állapotukat, és lelküknek folyton állatként kell újjászületniük, míg rossz karmájuk ki nem merül. Csak mikor emberi lényként születnek újjá, képesek folytatni a nirvána kutatását.
Az, hogy mi történik az állatokkal a haláluk után, vagyis a kérdés, hogy halhatatlanok-e az állatok, arról szól, hogy van-e az állatoknak lelkük. A keresztény dogmatika emberi lélekről szóló elképzelései az arisztotelészi filozófiából vannak levezetve. Érdekes megjegyezni, hogy az arisztotelészi filozófiát meghonosító Aquinói Szent Tamás előtt az egyházatyák Platón filozófiáját vallották magukénak. Platónnak a lélek halhatatlanságáról szóló filozófiai tételei pedig – valószínűleg a pitagoraszi vallás hatására – bizonyos mértékig még nyitottak voltak a lélekvándorlás tana felé is. Platón szerint nemcsak az embernek, az állatoknak is van lelkük, az ember és állat közti különbség még egymásba folyó, még nem rögzített, nem merev.
Van az állatoknak lelkük, vagy sem, egy biztos, az állatok nem bűnösek, csalók és erőszakosak, mint mi, emberek. Az állatok ártatlan teremtmények. Ebből a szempontból nézve érthető az a nézet, hogy miért is ne lenne nyitott a paradicsom Isten minden teremtménye előtt.
