A vegetáriánus táplálkozás gyakorlását két fő gondolatmenet támasztja alá: az egészséges életvitel és az erkölcsös életmód mellett szóló érvek. A világ vallásaiban gyakran találhatunk olyan parancsolatokat, melyek előírják vagy javasolják az erőszakmentes, vegetáriánus életvitelt. A vallások között többen abból az egyértelmű felismerésből tiltják a húsevést, hogy ahhoz halál kapcsolódik. Az állatot le kell ölni a húsáért, és mivel sokan a halált a szenvedéssel azonosítják, a húsevés szörnyűségesnek tűnik. Mivel a humánus, félelem és kínzás nélküli leölés még ma sem dívik mindenhol, valóban egyet lehet érteni ezzel a nézettel.
A világvallások közül a keleti vallásokban jóval hangsúlyosabban jelennek meg a vegetáriánus életmódot előíró, húsevést tiltó gondolatok. Amíg az iszlám és a zsidó vallás csak a disznóhúst tiltja, a buddhizmus, a hinduizmus egyes esetekben teljesen elutasítja a hústerméket.
A kereszténység és az iszlám után a világ harmadik legnépesebb vallása a hinduizmus. A hindu vallások követői közül sokan teljesen lemondanak a húsevésről, részben az erőszakmentesség elve miatt, részben azért, mert hitük szerint ez kedvezőtlen karmát és újraszületést okoz. Állatok közül legnagyobb bűnnek a tehén megölését tartják. A hinduk hite szerint a világon minden az egyetemes lélek része, így mindent tisztelni, megőrizni és megóvni kell. Ez igen közel áll a vegetarianizmus gondolatához. A hinduizmus egyik alapvető írása, Manu törvénykönyve foglalkozik a húsevés erkölcsi vonatkozásaival: „A következő emberek minősülnek az állat gyilkosának: aki megengedi, aki megöli, aki feldarabolja, aki eladja, aki megveszi, aki elkészíti, aki felszolgálja és aki megeszi.”
India társadalmát évezredek óta a kasztrendszer határozza meg. A mind a mai napig meghatározó kasztszabályok az élet minden területére, így például az együtt étkezésre is kihatnak, előírják, hogy mikor és mit kell enni, illetőleg, hogy ki kivel ehet. A hinduk négy nagy kaszt valamelyikébe születnek, ezek a bráhminok (a papok), a ksatriják (a harcosok), a vaisják (eredetileg a parasztok, majd a kereskedők, ipari munkások) és a súdrák (a szolgálók). A páriák (az érinthetetlenek), vagy más néven a haridzsánok a kaszton kívülieket képviselik, ők a kasztrendszerből kizárt tisztátalanok, a népesség mintegy egyhatodát teszik ki.
A legmagasabb kasztbelieknek, a bráhminoknak, mivel szellemi tevékenységet folytatnak, testüket óvniuk kell mindenfajta fizikai és rituális tisztátalanságtól, így a húsevéstől is. A második rendbe tartozó ksatriják, a harcosok, mivel elsősorban testi cselekedetekkel foglalkoznak, nekik nem kell tartózkodniuk a húsfogyasztástól. A dolgozó rendet alkotó vaisjáknak sem kell megtagadniuk a húsevést, hisz ők hasznos tevékenységet folytatva, nagyon igénybe veszik testüket. A negyedik kasztbéli súdrákra, akik munkájuk kapcsán szennyes tárgyakkal érintkeznek (közülük kerülnek ki például a dhobik, vagyis a ruhamosók) szintén nem vonatkozik a húsevés tilalma. Az érinthetetlen haridzsánok, akik tisztátalan tevékenységük során állatot is ölnek, halásznak, állatokat darabolnak fel, állatbőrökkel dolgoznak, utcát sepernek, latrinát tisztítanak, sokféle húst, marha-, sertés- és csirkehúst is ehetnek, hasonlóan, ahogy azt India legtöbb primitív törzse teszi.
Indiáról szólva meg kell emlékeznünk Mahatma Gandhiról is. A függetlenségi harcos filozófiájának egyik alappillére a vegetarianizmus volt. Gandhi szerint egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik: „Az élveboncolás az egyik legsötétebb bűn azok közül, melyeket a mai ember Isten és szépséges teremtése ellen elkövethet. Helytelen mindennapi imáinkban a könyörületes Isten áldását kérnünk, míg mi magunk nem gyakorlunk elemi könyörületet teremtménytársaink iránt.” A kasztrendszer igazságtalanságai ellen is harcoló szellemi vezető szerint a vegetáriánus étrend nem csak legjobban megfelel az emberi szükségleteknek, hanem gazdasági szempontból is igazolt volt. Mahatma tanítása szerint az étel csupán a létfenntartást szolgálja, és semmi mást. Ezzel szemben a Londoni Vegetáriánus Társaság gyűlésén, 1931. november 20-án mondott beszédében megjegyezte, hogy „...a világi tapasztalataim alapján a vegetáriánusok – szükségszerűen – sokkal jobb egészségnek örvendenek a húsevőknél. Szülőföldem egy olyan ország, amelynek lakossága nagyobb részben vegetáriánus, szokásból vagy szükségből. Mégsem állíthatom, hogy sokkal nagyobb kitartást, sokkal nagyobb bátorságot vagy sokkal kevesebb betegeskedést tapasztaltam”. A nagy gondolkodó úgy tartotta, hogy a vegetarianizmus a lélek építésére szolgál, a vegetarianizmus elve pedig erkölcsi alapokon nyugszik.
