A vegetarianizmus és a világvallások kapcsolatát vizsgálva el kell időznünk még egy kicsit Indiában. Az útleírások és a különféle beszámolók szerint, ha létezik a vegetáriánusok számára kedvező hely, akkor India biztosan ilyen, a szubkontinens ugyanis tobzódik a hús nélküli ételekben, a kizárólag növényi alapanyagokból készített fogások sokszínűsége pedig valósággal meghökkentő. A hagyományos indiai vegetáriánus konyha a tejen és a mézen kívül nem használ más állati eredetű ételalapanyagot. Az általános hiedelemmel ellentétben azonban nem minden hindu veti meg a húst, hiszen a hinduizmus csak a papok kasztjától, vagyis bráhminoktól követeli meg a húsevéstől való tartózkodást.
Vallási eloszlás szerint India lakosságának 80,5 százaléka hindu vallású, de itt található a harmadik legnagyobb muszlim közösség a világon Indonézia és Pakisztán után (a lakosság 13,4 százaléka iszlám vallású). További jelen lévő vallások még a kereszténység (2,3 százalék), a szikhizmus (1,9 százalék ), a buddhizmus (0,8 százalék) és egyéb (1,1 százalék), mint például a dzsainizmus, amely 4,2 millió fős hívőszámával sohasem lett világvallás (0,35 százalék).
Ugyan a húsfogyasztástól való tartózkodás India egészére közel sem jellemző, a világon ez az egyetlen olyan ország, ahol a húsevést erkölcsi alapon, az ahimszá (nem ártás), vagyis az erőszakmentesség elvére hivatkozva utasítják el. Az erőszakmentesség elsősorban az indiai dzsainok körében alapvető morális erény, de a hinduk és a buddhisták is igen nagyra becsülik. Annak ellenére, hogy a buddhisták „ne ölj!” parancsa nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is vonatkozik, sem ők, sem a hinduk soha nem követelték meg olyan mereven az ahimszá betartását, mint a dzsainok.
A dzsainizmus az ortodox védikus (azaz korai hindu) rituálékkal szemben határozta meg önmagát, első követői valószínűleg olyan irányzathoz tartozhattak, amely ellenezte az élet kioltását, tehát az akkoriban mindennapos állatáldozatokat. Valamivel korábban keletkezett, mint a buddhizmus, és hozzá hasonlóan brahmanellenes reformmozgalom volt. Ellenzi a kasztrendszert, elveti a brahmanok (hindu papok, a legfelsőbb kaszt) felsőbbrendűségét és a Védák tekintélyét, de hisz a reinkarnációban. Erkölcsi lényege az erőszakmentesség, valamennyi élő teremtmény kímélete. A teremtő isten fogalma nem érdekli, vallási ideálja az emberi természet tökéletesítése, amelyet mindenekelőtt szerzetesi, aszketikus életvitellel tart megvalósíthatónak. Követői úgy tartják, hogy az univerzum végtelen, s az ember végül elérheti a felszabadulást azzal, hogy követi a tanítóik, vagyis az úgynevezett tirthankarák (ösvénycsinálók) útját. A hagyomány szerint 24 ilyen tanítójuk közül az utolsó Mahávíra herceg volt, aki az időszámításunk előtt 599–527 közötti időszakban élt és prédikált.
Az ortodox dzsainisták szigorú vegetáriánusok, és vöröshagymát és fokhagymát sem esznek. Nem művelnek földet sem, hogy elkerüljék a földben lakó rovarok és kis állatok elpusztítását. A hívek nagyon jámbor emberek. Kerülik a hazugságot, a haszontalan tevékenységeket, a felesleges beszédet vagy gondolatokat, csak tiszta ételt esznek. Mahávíra azt tanította, hogy az ember tudatállapotát rendkívüli mértékben befolyásolja az, hogy milyen táplálékot eszik. A dzsainok úgy tartják, hogy nemcsak az ember és az állat él, hanem a föld, a víz, a levegő, a tűz és a növények is szintén érző és élő lények. A dzsáinok számára a szennyezés, a zavargás, a bántás és a pusztítás erőszakot képvisel, ami bűnös cselekedet.
A szigorú értelemben vett vegetarianizmus manapság elsősorban az árja lakosságra, illetve a későbbi muszlim befolyástól érintetlen déli államokra, valamint a nyugat-indiai Gudzsarát államban jellemző, ahol ennek köszönhetően igen erősen elterjedt a dzsainizmus is. Itt a alakosság 69 százaléka vallotta magát vegetáriánusnak. A vegetáriánusok magas száma az említett Gudzsaráton kívül még olyan északi államokban jellemző, mint a Rádzsasztán (60 százalék), Pandzsáb, Harijána (54-54 százalék) és Uttar Pradés (50 százalék, a sor másik végén pedig egyaránt 6 százalékkal Kerala, Orissza valamint Nyugat-Bengál állnak, melyekben – tengerparti államok lévén – a hal igen olcsó táplálék. Mindennek ellenére az 1,2 milliárd lelket számláló Indiában a lakosság mindössze 30 százaléka vegetáriánus. A lakosság egykilencedét kitevő muszlimok vallása csak a sertéshús fogyasztását tiltja, a szikhek a marhahús kivételével bármilyen húst ehetnek, a keresztényekre pedig semmiféle húsevési tilalom nem vonatkozik A vegetarianizmus változatlanul a legelterjedtebb a dzsainok és a brahminok között (55 százalék), a muszlimoknak pedig mindössze 3 százaléka vallja magát vegetáriánusnak. Egy másik közvélemény-kutatás a vegetáriánusok részarányát 20–42 százalékra becsüli, de jelzik egyúttal, hogy a húsevők nagy része is – elsősorban gazdasági okokból – csak ritkán fogyaszt állati eredetű táplálékot, ezért a rendszeresen húst fogyasztók részaránya nem éri el a 30 százalékot sem.
