A vegetarianizmust és a világvallások kapcsolatát vizsgálva a kereszténységhez jutottunk. A judaizmushoz és az iszlámhoz hasonlóan a kereszténység sem tiltja a húsevést, e két vallással szemben azonban a kereszténységben nem találunk általános étkezési előírásokat vagy megszorításokat. A húsevéstől való tartózkodás a katolikus vallásban kizárólag a szigorúbb szemlélődő rendeknél – a trappisták, a karmeliták, a karthauziak – és korábban a sivatagi remetéknél található, a nagyobb – nem katolikus – felekezetek közül pedig az újprotestánsok között, jellemzően az adventisták és a mormonok egyes szektái esetében kötelező a vegetarianizmus.
A katolikus szerzetesrendek esetében a húsevés tilalma a böjt egész életre való kiterjesztését jelenti, egyes újprotestáns szekták azonban a vegetáriánus nézet alapjait a Szentírásban, abból is a teremtés könyvében látják lefektetve, azt állítva, hogy Isten eredeti akarata az volt, hogy az ember vegetáriánus legyen: „És monda Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek” (1Móz. 1,29). Viszont a vízözön utáni leírásban látjuk, hogy Isten az állatokat is eledelül adta az embernek: „Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt” (Ter 9,3). A szóban forgó szekták a húsevést így a paradicsomból való kiűzetés átkának tudják be, az Újszövetség azonban nem sok szót ejt a húst nem evést illetően, kivéve az állítólag később betoldott húsevő részeket és történeteket, ahol Jézus halakat sokasít meg, sok halat eszik.
A kereszténység és a vegetarianizmus összekapcsolása céljából időről időre fölbukkannak olyan elméletek, melyek hitelességüket igyekeznek bibliai idézetekkel alátámasztani, közismert tény azonban, hogy a Bibliából az ördög is tud idézni. A kérdés eldöntéséhez nem elegendő néhány idézet, hanem ismernünk kell a Szentírás egészét, a nem kanonikus apokrif irodalmat, valamint az akkori történelmi-kulturális kontextust is.
Jézus feltételezett vegetarianizmusára egyrészt egy III. századi püspök bizonyos Kaiszareiai Euszebiosz művéből következtetnek. Az evangélium igazolása (Demonstratio Evangelica) című műve tartalmaz arra utalásokat, hogy János apostol sosem evett húst. Ugyanezt állítja Mátéról az ősegyház egyik atyja, Alexandriai Szent Kelemen, aki szerint az evangelista zöldségen és dión élt, Szent Péter pedig olajbogyón és kenyéren. Másrészt az I. században megjelent ebioniták, egy zsidókból álló keresztény szekta is vegetáriánus életet folytatott, sőt Jézus Krisztust és Keresztelő Jánost vegetáriánusként írják le. Tanításaik eretnekek voltak, a kereszténység alakulására nem voltak hatással, de a történelemben fontos szerepük volt, mivel rajtuk keresztül ismerkedett meg Mohamed a kereszténységgel és a jézusi tanítással. Leírásaik alapján Jézus megtiltotta az áldozatot, valamint a zsidó húsvétkor maga sem evett húst. Ezt a mai kereszténység is így tartja, hiszen Krisztus is böjtölt, és olykor tartózkodott a bárányevéstől. Egy régi szír evangéliumban az áll, hogy Jézus szerint tartózkodni kell a bortól való részegségtől, a szívet terhelő húsevéstől és a világtól való aggódástól, de a szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy mindig vagy csupán néha.
A történelmi Jézust kutatók táborában, főleg a holt tengeri tekercsek felfedezése után, a 20. század derekán ébredt remény arra vonatkozóan, hogy be lehet bizonyítani Jézus vegetáriánus voltát. Azt gondolták, hogy ha megállapítható, hogy Jézus tagja volt a qumrani közösségnek – mely valószínűsíthetően vegetáriánus közösség volt –, akkor bizonyítható ez a feltevés. Sőt, egyesek szerint a tekercseken említett „Igazságosság Tanítója” sem lenne más, mint Jézus maga. A kutatók szerint azonban nagyon valószínűtlen, hogy Jézus esszénus lett volna, hiszen a rituális tisztaság szabályaival kapcsolatos szabad nézetei nem összeegyeztethetőek a qumrani közösség nézeteivel, akik a rituális tisztaságot igen fontosnak tartották. Az esszénusok nem ültek volna le nyilvános bűnösökkel egy asztalhoz. Ami pedig az esszénusok vegetarianizmusát illeti, az egyik holttengeri tekercs, a Damascus Document elárulja, hogy ha nem is mindig, de néha ettek húst. Az esszénusok szoros kapcsolatban álltak az ebionitákkal, majd Krisztus után 70 környékén a zsidó szekta megmaradt tagjai feltehetőleg beleolvadtak az ebionitákba. Tehát az olyan írások, melyekből azt a következtetést vonják le egyesek, hogy Jézus tartózkodott a húsevéstől, mind apokrif iratokból származnak.
A kanonizált evangéliumok beszámolnak a húsevésről: Keresztelő Szent János sáskát eszik (Mt 3,4), Jézus csodája, amelyben kenyeret és halat szaporít (Jn 6,1-15; Mt 14,13-21), Jézus tanítása, hogy nem az szennyezi be az embert, ami a száján bemegy, hanem ami elhagyja a száját (Mt 15,11), az utolsó vacsora mibenléte, amely hagyományosan bárányból készült (Mk 14,1-2 és 12, Mt 26,17), a Jézus feltámadása utáni halevés (Jn 21,1-14), Szent Pál vívódása a föláldozott húsok megevését illetőleg (1Kor 8, 7-13), Szent Péter látomása, amelyben Isten engedélyezi a tisztátalan állatok evését (ApCsel 10,9-16), valamint ide tartozik Pál Timóteushoz írt figyelmeztetése a tévtanokkal szemben (1 Tim. 4,1-5).
Jól látszik tehát, hogy Jézus nemcsak evett húst, de a Bibliából kifejezetten kiderül, hogy nem tiltott a húsevés. A katolikus tanítás szerint lehet húst enni, de minden ételért hálát kell adnunk, és nem szabad megbotránkoztató módon elfogyasztanunk, az viszont, hogy vegetáriánusok vagyunk-e, kizárólag csak saját döntésünk.
