A katolikus egyházban a bíboros cím pápaválasztói joggal és a pápa segítésével, egyéni és testületi tanácsadással és egyházkormányzati támogatással együtt járó méltóságot jelent. A bíborosok saját jogi személyiséggel bíró testületet alkotnak, a Bíborosok Szent Kollégiumát, amely a római helyi egyház intézményéből alakult át fokozatosan az egyetemes egyház szenátusává. A bíborosok magyar megnevezése az általuk viselt öltözék színére emlékeztet. A bíbor viseleti jogát a pápa a római császártól örökölte, majd kiváltságként kiterjesztette legszorosabb tanácsadóira is.
A szintén általánosan használt kardinális kifejezés pedig arra utal, hogy az illetők a római helyi egyházban fontos helyet foglaltak el, ők voltak ugyanis a pápai székesegyházak „inkardinált” (egy részegyházhoz rendelt) klerikusai. A pápa kezdetben ugyanis a fontosabb kérdéseket a római „plébánosokkal”, diakónusokkal, valamint a várost körülvevő (azaz „szuburbikárius”) hét egyházmegye püspökével vitatta meg. Erre emlékeztet a mai napig is a bíborosok hivatalos címe, a „Római Szentegyház Bíborosa” (Sacrae Romanae Ecclesiae Cardinalis).
A bíborosok eredetileg püspökök, áldozópapok (presbiterek) és diakónusok voltak. A századok során a bíborosi méltóság egyre inkább összekapcsolódott a püspökséggel (bár volt példa világiak kinevezésére is), a jelenlegi szabályok szerint pedig minden bíborost püspökké kell szentelni, azzal, hogy a 80 év felettiek kérésükre felmentést kaphatnak alóla. Ezzel párhuzamosan a testület mind nemzetközibbé vált azáltal, hogy a távolabbi egyházmegyék főpásztorait is bíborosi méltóságra emelték. A reprezentativitás igénye miatt nem csupán a római rítusú egyházból kerülhetnek ki a bíborosok, hanem a keleti katolikus egyházak püspökei közül is.
A középkor folyamán 20 és 40 fő között mozgott a bíborosok száma, a XVI. században V. Sixtus megemelte ezt legfeljebb 70-re. Jelentős reformot vitt végbe 1975-ben VI. Pál, aki a 80 év feletti bíborosoktól elvette a pápaválasztói jogosultságukat és a Római Kúriában betöltött megbízatásaikat, a bíborosi kollégium választókorú tagjainak létszámát pedig 120 főben állapította meg.
A pápa szabadon választja meg, hogy kit nevez ki bíborossá, azzal, hogy figyelembe kell vennie az alkalmassági föltételeket, vagyis, hogy a bíborosoknak legalább papoknak kell lenniük,valamint tanbelileg, erkölcsileg, vallásosságra és okosságra nézve kiemelkedő személyiségeknek. Vannak továbbá olyan egyházi hivatalok, amelyek jogszabály vagy szokás alapján bíborosi méltósággal járnak. Ilyenek a Római Kúria legfontosabb hivatalai (például a pápai államtitkár, a kongregációk prefektusai, a Vatikánváros vezetője, a pápa római helynöke stb.), valamint egyes jelesebb egyházmegyék. Ez utóbbiak között hagyományosan nagyobb arányban képviseltették magukat az itáliaiak, és mindmáig meghatározó súllyal vannak jelen az európaiak. A 80 évnél idősebb főpásztorok számára mintegy életműdíjként ítélik oda rendszerint e méltóságot.
A bíborosok testülete három rendre oszlik. A püspökire, ehhez azok a bíborosok tartoznak, akiknek a pápa Róma környéki egyházmegyéket jelöl ki címül, valamint a keleti pátriárkák, akik a bíborosi testületbe nyertek felvételt. A presbiter bíborosok, akiknek a pápa egy-egy római templom címét adományozza és a diakónus bíborosok, akiknek a pápa egy-egy római diakóniát jelöl ki. A címül kapott Róma környéki egyházmegyét vagy római templomot a bíborosok ugyan „birtokba veszik”, de nem illeti meg őket semmilyen kormányzati hatalom, nem avatkozhatnak bele a vagyonkezelésbe, a fegyelembe, de a templomi szolgálatba sem. A címtemplomuk csupán a római kötődésük jelképe. A kardinálisok kinevezése (kreálása) pápai határozattal történik és konzisztóriumban (bíborosi kollégium ülése) történő kihirdetése során az új bíborosok esküt tesznek, hogy ha kell, vérüket is áldozzák a pápa iránti hűségükért, majd megkapják a kinevező oklevelet és a címtemplomot, a bíborosi birétumot (négyszögletes fejfedő) és a gyűrűjüket.
Ferenc pápa január elején jelentette be, hogy új bíborosokat kreál. A húsz új bíboros között 15 nyolcvan évesnél fiatalabb, vagyis jogosult arra, hogy részt vegyen egy esetleges pápaválasztó konklávén, illetve öt a nyolcvan év feletti, aki nyugalmazott bíborosi címet kap. A 15 új pápaválasztó bíboros között öt európai van, ketten Afrikából, hárman Ázsiából, hárman Közép- és Dél-Amerikából érkeznek, két bíboros pedig Óceániát képviseli. Közülük egyedül Dominique Mamberti francia érsek, volt vatikáni külügyminiszter, jelenleg az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának prefektusa dolgozik a vatikáni kúrián. A többi új pápaválasztó bíboros a Vatikántól távoli egyházakban szolgál, a világ peremvidékein.
A szombati konzisztórium után a világon összesen 227 bíboros van, akik közül 125 választó, 102 pedig nem választó. A pápaválasztó bíborosok közül 34-et még II. János Pál nevezett ki, 60 bíborost XVI. Benedek, 31-et Ferenc pápa. Ferenc pápa eddig összesen 39 bíborost kreált pápasága megkezdése óta. A bíborosi testületben a legnagyobb számban az európai főpásztorok vannak, 118-an. Észak-Amerika 27, Dél-Amerika 26, Ázsia 22, Afrika 21, Közép-Amerika 8, míg Óceánia 5 bíborossal képviselteti magát. Első alkalommal van bíborosa a Zöld-foki-szigeteknek, az óceániai Tonga-szigeteknek és az ázsiai Myanmarnak. A legfiatalabb új bíboros az 53 éves Soane Patita Paini Mafi a Tonga-szigetekről, a legidősebb, aki nem is tudott elmenni a Vatikánba, a 96 éves kolumbiai José de Jesús Pimiento Rodriguez.
Egyes források szerint Ferenc pápa – az első latin-amerikai egyházfő – a pápaválasztó testület létszámának 140 főre való emelését fontolgatja, ami tovább módosíthatná a következő egyházfőt megválasztó konklávé földrajzi egyensúlyát.
