Beiktatta a szentek sorába az egyiptomi kopt pátriárka a másfél hete az Iszlám Állam által Líbiában kivégzett 21 kopt vértanút; 220 keresztényt rabolt el az IÁ; szír keresztények ezrei menekültek el az IÁ elől Szíria északkeleti részén – olvashattuk a napokban a sajtóban. Sajtóhírek szerint tavaly augusztusban már meghaladta a hárommillió főt a Szíriából elmenekültek száma, Irakban pedig már másfél millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. Az ott élő keresztények annak ellenére kénytelenek menekülni, hogy a Közel-Keleten nem jövevények és nem is bevándorlók, hanem őslakosok. Egyiptom, Palesztina, Szíria, Kis-Ázsia, Észak-Afrika 632-ben, az iszlámot megalapító Mohamed halálakor mind keresztény terület volt.
Jeruzsálem, Konstantinápoly, Alexandria, Antiochia – az első századokban a kereszténység öt patriarchátusából négy keleten jött létre – az ötödik volt Róma. A terület szerves részét alkotta a „keresztény” világnak, olyannyira, hogy a pápa 2006-ig viselte „a Nyugat pátriárkája” címet is. A mára elavult, történelmileg homályos címtől azért vált meg akkor XVI. Benedek, hogy az ne álljon az ökumenikus párbeszéd útjába.
A Nyugat pátriárkája címet Keleten vezették be, Jusztinianusz (527–565) birodalmi egyházi rendszerének keretében, a négy keleti patriarchátussal együtt. Rómában viszont ekkor még nem használták ezt a titulust, hiszen a három péteri püspöki székhely (Róma, Alexandria, Antióchia) elképzelését részesítették előnyben. A titulust 642-ben I. Teodor pápa használta, azt követően csak ritka alkalmakkal jelent meg, a jelentése nem volt világos. Használata akkor vált általánossá, amikor a XVI–XVII. században a pápák titulusai megsokasodtak.
A négy keleti patriarchátus közül ma egyik sem a „keresztény” világ része. A legbékésebb a helyzet talán Konstaninápolyban, azaz Isztambulban van, ahol a patriarchátus egykori székhelye, a Hagia Sophia a XV. századtól dzsámiként működött, az 1930-as évektől pedig a felvilágosult Kemal Atatürknak köszönhetően múzeumként működik. Jeruzsálemben nem nyomják el a keresztényeket, de az izraeli–palesztin konfliktus őket is érinti. Alexandria ma egyiptomi kikötőváros, és bár Egyiptomban sem fenékig tejföl a keresztények élete, még mindig viszonylag tűrhető hely a számukra. Antiochia ma Antakya néven egy százezres város a török riviérán. Az ősi alapításokon kívül azonban még van néhány patriarchátus: 1553-ban alapították a babiloni káld patriarchátust, amelynek székhelye Bagdad volt. 1742-ben az örményt Bejrútban, 1886-ban a kelet-indiait Goában. A lisszaboni érsekség 1716-ban lett patriarchátus.
Ma a közel-keleti keresztények a térség lakosságának 5 százalékát teszik ki, holott a huszadik század elején még 20 százalékos volt az arányuk. Az egyiptomi koptok − akik még látták az ősi egyiptomi vallás haláltusáját − 6–11 millióan vannak, a libanoni maroniták lélekszáma pedig 1,1-1,2 milliót tesz ki. Az arab nemzetiségű keresztények, akik többnyire görög ortodoxok, illetve kisebb protestáns felekezetek tagjai, félmillióan vannak, ahogy félmillió a száma a melkita keresztényeknek is. Bahreinben ezer, Kuvaitban négyszáz „bennszülött” keresztény él, utóbbi államban azonban ott lakik 450 ezer bevándorló keresztény is. Az asszír, avagy káld keresztények 2-3 millióan vannak Irak, Törökország és Szíria vidékén. Közülük az ország 2003-as amerikai lerohanása előtt 1,4 millióan éltek Irakban, tavaly alig 250-300 ezren. Az örmény keresztények félmillióan vannak, ebből 250 ezren Libanonban élnek. A becslések szerint, ha így folynak tovább a dolgok, 2020-ra hatmillió közel-keleti keresztény marad.
A sajtótudósítások szerint az Iszlám Állam északkelet-szíriai asszír keresztény falvak elleni támadása során körülbelül ezer embert kellett kitelepíteni, és a térségből háromezren már elmenekültek. Mario Zenari damaszkuszi apostoli nuncius beszámolója szerint a II. világháború óta ez a legsúlyosabb helyzet. A tudósítások szerint a kitelepített és elűzött keresztények attól tartanak, hogy újabb tömeges kivégzések lesznek. Mindez annak ellenére történik, hogy a Korán szerint „Nincs kényszer a vallásban”, vagyis az iszlám szerint mindenki szabadon követheti a hitét. Annak ellenére, hogy az iszlám minden embert egyenlőnek tekint: bőrszín, nyelv, faj, haza szerinti hovatartozás nem számít. Nem, itt rég nem az iszlámról és nem is keresztényüldözésről van szó. Hanem érdekekről. Tudatlanságról. Emberi gyarlóságról.
