Amikor a keleti keresztény egyházakról beszélünk, rendszerint a nyugati kereszténységtől elszakadt, különböző pátriárkák fennhatósága alá tartozó szláv ortodox egyházakra gondolunk, holott létezik egy olyan csoportja is, amely a mai napig elismeri a római pápát. Ezek az egyházak a Rómától független egyházakhoz hasonlóan ugyanúgy a IV. és a X. század között kialakult bizánci rítust követik, azzal, hogy az egyházszakadások során unióba léptek a nyugati kereszténységgel. Ilyen egyház a magyarországi görög katolikus egyház is, amelyet Ferenc pápa a hétvégén emelt önálló egyházzá.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága pénteken jelentette be: Ferenc pápa március 20-án megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat a bizánci rítusú katolikusok számára. A pápa a Hajdúdorogi Egyházmegyét – Debrecen székhellyel – metropolitai székké emelte. A döntés értelmében a görög katolikus egyház önálló egyházzá vált, eddig ugyanis az esztergom–budapesti érsekségnek volt alárendelve, mostantól viszont közvetlenül a pápa alá tartozik.
A magyarországi görög katolikusok csak a rítus, azaz az istentisztelet formáiban különböznek a római katolikusoktól. A keleti egyház és a nyugati egyház szokásai között az első nagy különbség a keresztvetés módja: a görög katolikusok jobb kéz három ujját (hüvelyk-, mutató- és középső) összefogva, a másik kettőt behajlítva vetik; fölülről lefelé rajzolják magukra a kereszt szárát, majd pedig jobb válltól a bal felé haladva húzzák át. A szent liturgia végzése is teljesen elér a latin formától, általában Aranyszájú Szent János szentmiseszövegét imádkozzák, a legtöbbször énekelt formában. A liturgikus eltérések esetében a racionális és emocionális elemek nagyobb hangsúlya jelenti a különbséget. A nyugati rítus – főként annak évszázadok során alakult változata inkább az értelemre hat, a keleti pedig jobban az érzelemre. A keletiben jobban megmutatkozik az egész test bevonása, mint a nyugatiban. Fontos azonban látni, hogy csupán hangsúlyeltolódásról van szó, hiszen mindkettőben roppant fontosak az értelmi és az érzelmi elemek is, de talán nem egyforma hangsúlyt kapnak egyik és másik oldalon. Mivel a pap a hívek tevékeny részvételével végzi a szertartást, így szinte a kezdetektől fogva a nép nyelvén imádkoznak, nem pedig görögül. Az Eucharisztia: a hívek is mindig két szín alatt áldoznak, borral és kovászos kenyérrel. A keleti egyházban a keresztelés és a bérmálás egyszerre történik, csecsemők esetében is, és általában nem püspök, hanem pap szolgáltatja ki ezt a szentséget is. A naptár is bizánci, azaz más szentek szerepelnek benne, mint a római naptárban. A görög katolikus egyházban nős embereket is pappá szentelnek, tehát a kispapok szentelés előtt megnősülhetnek. Püspök azonban csak nőtlen pap lehet.
A keleti böjti fegyelem sokkal szigorúbb, mint a nyugati. Négy böjti időszakot tartanak: nagyböjt; karácsonyi böjt (november 15.–december 24.); az apostolfejedelmek böjtje (pünkösd utáni mindenszentek vasárnaptól június 28-ig) és a nagyboldogasszonyi böjt (augusztus 14.). A böjti időszakokban egy héten kétszer nem ehetnek húst: szerdán és pénteken. A szigorú böjti napokon (nagyböjt első napján és nagypénteken) viszont sem húsos, sem zsíros, tejes, tojásos, vajas azaz semmiféle állati eredetű ételt nem fogyaszthatnak.
Ha hihetünk egyes történészeknek, akkor kevesen múlott, hogy a magyarság nem vált görög katolikussá, ugyanis a magyarság és a keleti kereszténység kapcsolatának kezdetei egészen a vándorlás korszakába visszanyúlnak: a kialakulóban lévő magyarság már a honfoglalást megelőző századokban belekerült a bizánci politika és művelődés hatáskörébe, ami politikai részről a Bizánccal kötött szövetségeket, a kultúrát tekintve pedig a keleti kereszténység missziós szándékát jelenti. A XI.–XII. századi bizánci történetírók tanúsága szerint – melyek hitelességét a történészek nagyobb része is elismeri – 948 táján Bulcsú, a magyarok egyik magas rangú vezére is látogatást tett a bizánci fővárosba, ahol – egyesek szerint érdekből – görög szertartás szerint keresztelkedett meg. Sőt egyes történészek szerin Géza fejedelem is görög rítus szerint volt megkeresztelve. A bizánci egyház mögül hamar előbújtak a bizánci birodalom közvetlen hatalmi érdekei, vagyis a katonacsászárok hódításai, ez pedig mindinkább Nyugat felé és a latin egyház irányába térítette a magyarok figyelmét. Más források szerint a Taksony kori görög–magyar háborúskodás, amelyben a magyarok Bulgária szövetségesei voltak, befolyásolhatta döntő módon Géza állásfoglalását a görög egyházzal szemben. Amikor 971-ben Tzimiszkész János bizánci császár elfoglalta Bulgáriát, megszüntette az önálló bolgár patriarchátust, ami miatt Géza fejedelem végleg elfordult a bizánci egyháztól.
A görög egyház vezetői egy évszázad múltán fájdalommal észlelték, hogy a sokat ígérő kezdetek után a bizánci misszió abbamaradt Magyarországon és a sikertelenséget a háborúskodás mellett azzal okolták, hogy: a magyaroknak „saját nyelvükön írott könyveik nem voltak”. Ez a megjegyzés egyes munkák szerint azt sejteti, hogy a bizánci misszió megerősödése esetén a magyar kereszténységre a bolgár egyház fejlődéséhez hasonló út várt volna: görög rítusú, de magyar nyelvű liturgia, az ortodox püspökségek élén magyar pátriárkával, ez pedig a görög betűs magyar nyelvű egyházi irodalom X. századi elindulását vonta volna maga után. A bizánci papság a mulasztásuk nyomán beállt fordulatot végül így jellemezte: „A latinok pedig, látván a görögöknek számukra kedvező tétlenségét, Rómából felkerekedtek és... könyveikkel és írásaikkal istentelen hitökre térítették őket”.
