Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) 2008-ban átadott részecskegyorsítója és ütköztetőgyűrűje, a nagy hadronütköztető (LHC), 2015 márciusában indult újra. A világ eddigi legkomplexebb berendezése a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat hivatott újraalkotni. A történelem eddigi legnagyobb tudományos beruházását sok megválaszolatlan kérdés övezi, céljait pedig sok hívő mellett egyre több ateista tudós is megkérdőjelezi, sokan azt várják tőle, hogy megmagyarázza a világegyetem keletkezését, vagy éppen megcáfolja az isteni teremtés elképzelését.
Az embert ősidők óta érdekli, hogy miként és miért keletkezett. A miértre a filozófia, a teológia keresi a választ, a mikéntre, vagyis a hogyanra pedig a fizika. A kozmológia jelenlegi álláspontja szerint a világegyetem ősrobbanásban keletkezett. Az ősrobbanást gyors felfúvódás követte, amely eléggé eltávolította egymástól a kezdeti sűrűségingadozásokat, hogy azok ne tudjanak kiegyenlítődni, és magjai lehessenek a galaxisok kialakulásának. Sokan úgy tartják, hogy az ősrobbanás a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy nem létezik Isten, holott – például – a katolikus egyház azt hangsúlyozza, hogy nincs, nem lehet ellentét a Szentírásra támaszkodó teológia igazsága és a tudományok igazsága között, nincs szükség arra, hogy egyeztessük a Biblia hatnapos teremtéstörténetét és a ma már általánosan elfogadott evolúciót, egyetemes világfejlődést, mert a Szentlélek nem tudományos ismereteket, hanem üdvösségünkre vonatkozó igazságokat akart közölni. Talán kevesen tudják, de a Vatikán már jóval előbb, 1951-ben elfogadta az ősrobbanást a világ kezdetének (azaz Teremtésnek), mint a tudományos közösség. Maga a jelenleg elfogadott forró ősrobbanás elméletének kidolgozója a belga Georges Lemaître (1927) belga katolikus pap, a Leuveni Katolikus Egyetem fizikaprofesszora volt, aki 1931-ben publikált egyik tudományos cikkében a világ kezdetét „a tegnap nélküli napnak” jellemezte, az elmélete szerint ugyanis a tér és az idő is akkor képződött.
Végképp érdekes, hogy Szent Ágoston, az észak-afrikai Hippo püspöke a IV. század végén írt Vallomásokban a Biblia logikus elemzésével elképesztően közel került a modern kozmológia világképéhez. A Vallomások XI. és XII. könyvében az egyházatya a Teremtéssel foglalkozik. A XI. könyv V. fejezetében megjegyzi, hogy „Isten a világot semmiből teremtette”, majd a VI. fejezetben megállapítja, hogy a teremtő ige nem lehetett valami időben elhangzó parancs: „Akárminek képzelem ugyanis azt a teremtést megelőző valamit, ami hordozója lett volna parancsodnak, biztosan nem volt, hacsak azt is meg nem teremted vala.”
A két könyvben többször is felteszi a kérdést, hogy működött-e Isten a világ teremtése előtt. Ennek megválaszolásához hosszan elemzi az idő fogalmát, és eljut a modern kozmológia időfogalmához. A XI. fejezetben kiemeli, hogy Isten örökkévalóságához nincs köze időnek, a XII. fejezetben pedig azt, hogy a teremtés előtt Isten kifelé, vagyis teremtő módon semmit nem cselekedett. A XIII. fejezetben arra az álláspontra jut, hogy a teremtés előtt nem volt idő, mert ez maga a teremtmény: „A te éveid, Uram, egyetlen napot számítanak; de napodban nincs tegnap, hanem csak ma, mert a te mádat nem váltja fel a holnap, s nem következett a tegnap után. Napod az örökkévalóság; azért nemzetted öröktől fogva azt, akinek mondottad: »Ma szültelek téged!« (Zsolt 2,7). Minden idő a te alkotásod. Minden időt megelőz örök jelened, s időtlen idő nem volt sohasem.”
A XVI. fejezet az idő mérését elemzi, és megállapítja, hogy csak a jelen időt lehet mérni. A XXX. fejezet újra felveti: mit művelt Isten a világ teremtése előtt, vagy hogyan jutott eszébe teremteni valamit, mikor azelőtt soha semmit sem teremtett? A válasza pedig ugyanaz, amit arra a kérdésre válaszolnak a fizikusok, hogy mi volt az ősrobbanás előtt: „... nem lehet ott sohasemről beszélni, ahol egyáltalán nincsen idő. ... teremtmény híján idő sincs”. Konklúziója tehát az, hogy az idő is a Teremtéskor jött létre, az idő pedig mozgással mérhető, de nem azonos a mozgással.
A XII. könyv visszatér a teremtéshez. A VII. fejezet megállapítja, hogy semmiből lett az ősanyag, az ősanyagból az egész világ. Ez megint csak a kozmológia világképével egyezik, csak semminek hívja az Ősrobbanást megelőző, fizikailag nem létező állapotot. A IX. fejezete szerint sem a mennyország, sem az ősanyag megteremtése nem időben történt. Szent Ágostont mélyen foglalkoztatja a Genezis első mondata, „Kezdetben teremté Isten a Mennyet és a Földet”. A XIII. fejezetben megállapítja, hogy „... a mennyet én szellemi égnek tartom, amelyben a megismerés nem »rész szerint«, nem »tükör által és homályban« (1Kor 13,12) történik, hanem egyenlő a teljesen megvilágosított: a színről színre való látással. Nem hullámzik egyszer erre, egyszer arra; hanem, amint említettem, egyszerre és együtt való látás, időbeli változás nélkül.” Az egek egén, vagyis a mennyországon tehát lényegében a természeti törvényeket érti. Végezetül megjegyzi, hogy „mivel a »puszta és üres« föld szintén nem tartozott bele semmiféle időrendbe – az idő ugyanis szakadatlan változás, ahol pedig még nincs forma, nem lehet változás sem –, e kettőt tekintve, t. i. az ős-alkotást, az »egek egét« és az ős-anyagot, az alakítatlan »puszta és üres« földet, megértem, miért mondja Írásod anélkül, hogy időt említene: »kezdetben teremté Isten a mennyet és földet«”.
