Nagyboldogasszony a katolikus egyházi év legnagyobb, legbensőbb és legmagasztosabb Mária-ünnepe. Az egyház e napot Szűz Mária mennybemeneteleként ünnepli meg. A Nagyboldogasszony elnevezés kizárólag a magyar nyelvben, magyar szóhasználatban létezik, az elnevezés Boldogságos Szűz Mária nevének Nagyasszony változata. A Nagyboldogasszony szóban az egyház Szűz Mária föltámadására és megdicsőülésére utal, a Kisboldogasszony pedig Mária születésére. Nagyboldogasszony ünnepét a katolikus egyház augusztus 15-én üli meg.
Az ünnep legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testével-lelkével együtt egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa.
Az ősegyházig nyúlik vissza a hagyomány, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Jeruzsálemben már az V. század elején ünnepelték Mária halálának napját, a VI. században a keleti egyházban mint Mária mennybevitele vált általánossá. A nyugati egyházban az ünnep meglétéről a VII. századtól tanúskodnak írásos emlékek, napjainkban pedig az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben erre a napra, augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep a Lányi-kódexben Nagyasszonyként szerepel. Az ünnep a vallonoknál Grande Notre Dame, horvátoknál Velika Gospa. Mohácsi sokácok ajkán Velika Gospojina. Nyolcada, melybe Szent István király napja is beleesik, a magyar egyházi év kiemelkedő időszaka. Boldogasszony a legkedvesebb hazai védőszentek egyike.
A katolikus egyházban a Mária-napok között Nagyboldogasszony napja a legbensőségesebb, legmagasztosabb ünnep, amelyhez számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt”, akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.
A század elején az egész magyar nyelvterületen élt a nagyboldogasszonyi virágszentelés, virágáldás szokása. Az oltáron megáldott virágokat azután szentelményként őrizték, és bajelhárításra használták. Az épülő ház alapjába, az új menyecske ágyába, a csecsemő bölcsőjébe vagy az elhunyt koporsójába helyezték, hogy szerencsét hozzon. A moldvai magyarok e napon mindenféle virágot, gyógynövényt szenteltettek, hogy majd ezzel füstöljék a betegeket, mennydörgésnél is ezt égették. Szeged környékén virágokból készített koporsó mellett virrasztottak a templomban, a virágokat három nap elteltével szenteltnek tekintve szétosztották egymás között. A Medves-fennsíkon a koporsóba szobor is került, rajta a többi között a fiatal lányoknak kijáró rozmaringággal. Ezt a koporsót a hívek aznap este zászlós, gyertyás körmenetben hordozták vállukon a virrasztás előtt.
Palóc vidékeken a gyerekágyas asszony ágyát, a lepedőkkel eltakart fekhelyét Boldogasszony ágyának nevezik. A Muravidéken dologtiltó nap, nem volt szabad sütni, mert a tűz kitörne a kemencéből. Nagyboldogasszony napja derült idejével a jó gyümölcs- és szőlőtermés előhírnöke. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen.
A nap időjárása termésjósló is. Ha a „nagyasszony” fénylik, jó bortermés van kilátásban. A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számított, és szerencsés időszaknak tekintették, különösen az asszonyi munkát illetően. Ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt, a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. Ilyenkor ültették a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek, és az összes tojásukat kiköltsék. Az ebben az időszakban tojt tojásokat összegyűjtötték, mert úgy vélték, hogy sokáig elállnak. Ekkor kellett szellőztetni a búzát, hogy ne legyen dohos, ne essen bele a zsizsik.
