A szent kapu megnyitása egyszerű, de jelképekben annál erősebb gesztus, segít felfedezni az Úr irgalmasságának mélységét, olvashattuk a sajtóban Ferenc pápa szavait, amelyeket múlt kedden a Szent Péter téren az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévet megnyitó mise homíliájában mondott. Az alábbi írásban a szent kapu megnyitásának mára talán annyira nem ismert hagyományát foglalom össze.
A szent kapu ősi bibliai képet idéz. Még mielőtt Jézus kapunak, ajtónak mondja magát János evangéliumában, amelyen a juhok ki- s bejárnak, már az Ószövetségben is többet jelentett nyílászáró szerkezetnél. A küszöb, a félfa, a kitáruló és bezáruló kapu fontos üdvtörténeti eseményeket idéznek (szolgaság, kivonulás, zarándoklás, ünnep). Jézus feltámadása után már zárt ajtón keresztül is megjelenhetett tanítványainak, addig azonban ajtókon, kapukon kell áthaladnunk, míg a Jelenések könyve szavaival „az ég kapuja ki nem nyílik”, azaz be nem jutunk a menyegzőre, vég nélkül tartó üdvösségünk lakomájára. Jézus Péterre bízza országa kapuinak (a mennyei Jeruzsálemnek) kulcsát. A katolikus egyház számára ez teológiai jelkép: a megtisztulásnak, a megtérésnek, életünk megváltoztatásának szimbóluma.
A szent kapu tág értelemben bármely templom kapuja, melyet az első keresztény időktől fogva az Oltáriszentséghez vezető „szűk kapu”-nak tekintettek, s ennek megfelelően tiszteltek. Később szűkült a körük, és csak azoknak a templomoknak vagy bazilikáknak a kapuját mondták szent kapunak, melyek Szent Péter vagy Szent Pál apostolfejedelmek tiszteletére voltak szentelve. Az ilyen szent kapukba olykor ereklyéket illesztettek a tisztelet növelése érdekében. A szent kapu küszöbét tiszteletteljesen megcsókolták, mielőtt beléptek a bazilikába vagy a templomba. Szoros értelemben szent kapunak nevezik a négy római bazilikának (a Szent Péter-, a lateráni Szent János-, a Santa Maria Maggiore- és az egykori római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikának) azt az ajtaját, amelyet a katolikus egyházi hagyomány szerint csak a szentévekben nyitnak ki. Ezekben az időszakokban a bazilikákba zarándokló hívek ezen a kapun lépnek be. Megfelelő lelki felkészülés után az áthaladás bűnbocsánat elnyerését is jelenti.
Az első kapunyitás 1450-ben viterbói Giovanni Rucellai leírása szerint a lateráni bazilikában történt. A Szent Péter-bazilikában 1499-ben volt először, amelyet a nem túlzottan dicső emlékű VI. Sándor pápa celebrált. Ettől kezdve található egy erre a célra fenntartott kapu a vatikáni bazilika előcsarnokában, de a Santa Maria Maggiorében és a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában is. A megnyitás (és majd a bezárás) szertartása körülbelül 1500-tól rögzített módon zajlik.
1500 és 1975 között a szentévi kapu megnyitásának szertartása nagyjából változatlan maradt. A pápa és kísérete a Sixtus-kápolnából körmenetben indult a Szent Péter-bazilika előcsarnoka felé, miközben a kórus a Jubilate Deo vagy a Veni Creator Spiritus himnuszt énekelte. A kapu kívülről téglafallal, belülről faajtóval volt lezárva. A pápa, miután elmondta az ide vonatkozó imádságokat, egy díszes arany kalapáccsal háromszor megkoppintotta a falat, azután pedig az Actiones nostras könyörgés után a kőművesek lebontották.
Napjainkban a kibontás, az úgynevezett recognitio liturgiája az előkészületekhez tartozik. Ez már november 15-én megtörtént, amikor is a lebontásra került falból kivették a fémdobozt, amelyet a 2000-es szentév végén helyeztek el a fal mögött. A dobozban őrzik a legutolsó szentév dokumentumait, közöttük a kulcsot, amely lehetővé teszi majd a szent kapu megnyitását, a kilincseket, a közjegyzői pergament, a téglákat és az emlékérmeket.
A szentévi kapu bezárásának szertartása is hasonló volt: ünnepélyes Vesperás után vonultak a kapuhoz (átvitték rajta a Veronika kendőjének és a lándzsának az ereklyéit), a pápa ment át utoljára rajta, majd miután megáldotta a köveket, téglákat, egy erre a célra készített díszes malteros kanállal megtette a befalazás első mozzanatait, három téglát és a falba kerülő érmeket maga helyezte el. A kőművesek azután felépítették az egész falat, miközben a kórus énekelt, végül a pápa ünnepélyes apostoli áldást adott.
A korábbi szentévek történetében tehát a kapunyitás fontos elemei voltak: a kőfal, a kalapács, a malteros kanál, a téglák (amelyeket a szentévi kaput lezáró fal lebontásakor sokszor ereklyeként széthordtak), a pénzérmék (amelyeket 1575 óta kis fémkazettában falaznak be, manapság is), a szenteltvíz (a befalazáskor megáldották a téglákat, illetve falbontáskor a penitenciáriusok áldották meg a megnyílt küszöböt) és a faajtó (amely belülről fedte a bronzkaput, illetve a szentévek során, amikor a kapu nyitva volt, mégis elzárta a templomot a zarándokok elől).
A liturgia – a II. vatikáni zsinat tanítása szerint – tartalmaz változásnak alávetett részeket is, amelyek az idők folyamán átalakulhatnak, vagy át is kell őket alakítani. Ennek szellemében egyszerűsödött a szentévi kapu megnyitásának a rítusa is. 1975 óta a pápa a bezáráskor nem használ többé malteros kanalat és téglákat, egyszerűen becsukja a bronzkapu zárát. A falat ugyan felépítik, de a bazilika belsejéből.
