Nincs semmi új a nap alatt, mégis szenzációként terjed a nemzetközi médiában, hogy az ateisták is üdvözülhetnek. Bár nem tartalmaz dogmatikai fordulatot, Ferenc pápa szerdai miséjén tartott prédikációja indulatokat keltett az interneten. Sokan azzal érvelnek, hogy az egyház már azt sem tudja, mit prédikál, és ettől kezdve mindegy, hogy valaki keresztény-e vagy sem, sőt a katolikus egyház létét is megkérdőjelezik, mondván, miért legyen valaki katolikus, ha ateistaként sem jut pokolra.
Az Úr mindenkit megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is – hangsúlyozta Ferenc pápa, aki Márk evangéliumához fűzött magyarázatot szerdai szentmiséjén. A szóban forgó versben (Mk 9, 38–40) Jézusnak azt panaszolják fel tanítványai, hogy olyanok tesznek a nevében jó cselekedeteket, akik valójában nem is az ő követői. Ezzel kapcsolatban a pápa kiemelte, hogy mindenki számára az a legfontosabb, hogy jót tegyen, függetlenül attól, hogy kinek mi a személyes hite: „Mondhatja erre valaki, hogy Atyám, én ateista vagyok. Tégy jót, és akkor ebben találkozunk. Jót tenni nem hit kérdése, hanem kötelesség.”
A homília nem csak az ateistáknál csapta ki a biztosítékot, ugyanis a katolikusok között vannak olyanok, akik szó szerint veszik azt a régi kegyelemtani alaptételt, mely szerint az üdvösség csak az egyház által érhető el, holott 1947-ben egy amerikai jezsuitát éppen amiatt közösített ki a katolikus egyház, mert azt hirdette, az egyházba nem tartozók mind kárhozatra vannak ítélve. A mai teológia, főleg a II. vatikáni zsinat alapján azt tartja, hogy az egyház az üdvösség hivatalos eszköze, és Krisztus a megváltás kegyelmeit az egyházra bízta. Aki üdvözül, az egyház kegyelmével üdvözül akkor is, ha formálisan nem tartozik a keretébe, tehát az egyház nélkül nincs üdvösség. Az üdvösség azon alapszik, hogy Jézus Krisztus a kereszt áldozatával mindenkit megváltott, azokat is, akik korábban éltek, vagy csak később fognak megszületni, függetlenül attól, hogy tagjai-e az egyháznak. Ha azonban egy megkeresztelt, tudva és akarva, megtagadja keresztségét, és elhagyja az egyházat, az már elítélte magát, tehát a keresztség nem biztosíték. A meg nem keresztelt is üdvözülhet, és a megkeresztelt is elkárhozhat. Érthető is, hiszen nemcsak a keresztények Isten bárányai, hanem az ateisták is, a szabadkőművesek is, a zsidók is, a muszlimok is, a buddhisták, meg a new age-esek is. A dogmatika ki is mondja, hogy Isten minden embert őszintén és előzetesen üdvözíteni akar. Ez nem jelenti azonban azt, hogy mindenki feltétlenül üdvözülne, és éppen ezért van szükség annak az egyháznak (a papság és a tanúságtevő hívők) a jelenlétére, amelyre Krisztus rábízta a megváltás kegyelmeit.
A kritikusok itt is fogást találnak egyház ellen, miszerint monopolizálja az üdvjavakat, vagyis csak a papság közreműködésével és az általa szentesített úton érhető el a megváltás. Mindez pedig kétélű dolog, hiszen azonkívül, hogy senki sincs kötelezve a hit felvételére, sokan csupán szokásból veszik fel a keresztséget vagy a további szentségeket, így például a bérmálást. Nem mai probléma ez se, kiváltképp a mi régiónkban, hiszen a kommunizmus alatt nem volt kívánatos vallásosnak lenni és felvenni a szentségeket, ezért valaki vagy titokban tette, vagy a papok hallgatólagos beegyezésével kereszténynek tartotta magát, miközben a templomot messze elkerülte. Eközben a népszokások tovább éltek, és élnek is, vagyis sokan azért keresztelik meg a gyereküket, választanak neki keresztszülőket, vagy kötnek templomban házasságot, mert ez így szokás, vagy mert a templomi esküvő milyen szép. Amikor szükség van az egyházra, sokan bemerészkednek a templomba, kérik a szentségeket, azonban a kapcsolat sokszor ennyiben kifullad, és a papok így elenyésző számú, általában idősebb hívő előtt misézhetnek. Ebből a szempontból érthető azok véleménye is, akik szigorítanák a szentségek kiszolgáltatásának feltételeit, ezzel viszont az egyház eltávolítaná magától azokat a potenciális hívőket, akik még valamiért kételkednek, vagy bizonytalanok. Ahelyett, hogy egy jegyespár jó fogadtatásban részesülne, megkérdezik tőlük, hogy rendben vannak-e a házassághoz szükséges keresztlevelek. Zárt ajtókra találnak, miközben a házasság révén, lehetőségük lenne arra, hogy egy új ajtót nyissanak ki. Az egyház az ilyen gyakorlattal elveszítené missziós valóságát, és a hit ellenőrévé válna.
Ferenc pápa nem mondott újat, amikor az ateisták üdvösségéről beszélt, hanem az egyház missziós feladatát erősítette meg, és utalt a maga egyszerű és megnyerő stílusával az egyház nyitottságára, valamint a nyitás egyre nagyobb szükségességére.
