Amióta élek az elektronikus levelezés nyújtotta kommunikációs lehetőséggel, folyamatosan érkeznek postaládámba nem kért és nem várt üzenetek. Időről időre föllángol a körlevelek divatja, szerencsére egyre inkább a humoros tartalmúak gyakoribbak, a továbbküldés elmaradását különböző veszélyes következményeit taglaló fenyegetések szerencsére elmaradozni látszanak. Viszont néha olyan küldemény is befut, ami elszórakoztat, vagy éppen fölkelti az érdeklődésem valami iránt. Egy ilyet megőriztem, mert érdekes szokásokat ír le benne a szerző a középkori Angliából. Többszörösen továbbított levélről van szó, az eredeti szerzőjét nem sikerült kiderítenem, mivel pedig járatlan vagyok a művelődéstörténetben, különösen az angolban, így a levélbe foglalt állítások hitelességét nem tudom elbírálni. Viszont kétségkívül szórakoztató művelődéstörténeti morzsákról van szó, szeretném megosztani egy részüket az Olvasóval. Mint valami nem várt, nem kért küldeményt. Az eredeti szerző bizonyára megbocsátja ezt a továbbküldést.
Az 1500-as évek Angliájában (miként másfelé is) nem volt nagy divatja a fürdésnek. Évi egy alkalommal, májusban letudták a generális tisztálkodást. Ebből eredően a legtöbb házasságot júniusban kötötték, akkor még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedése céljából a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak a kezükben. Ebből lett a későbbi menyasszonyi csokor.
Maradjunk még a fürdőzésnél, amit a família egy forró vízzel teli nagy kádban oldott meg. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a család többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utoljára a csecsemők. Időközben olyan koszos lett a víz, hogy akár el is lehetett tűnni benne. Innét ered a mondás: Don’t throw the baby out with the bath, vagyis: Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
A házakat magas nádtető fedte, a beltérnek viszont nem volt mennyezete. A meleg háztetőn sütkéreztek a macskák, kutyák, meg patkányok, bogarak. Esős időben az állatok gyakran lepotyogtak a nedves, csúszós tetőről, amit az It’s raining cats and dogs mondás örökített meg, magyarán: Macskák és kutyák potyognak az égből. Padlás és mennyezet híján a nádfedélből a férgek egyenesen a szobákba potyogtak, ami különösen a hálószobában volt kellemetlen, ezért az ágy fölé rudakon lepedőt feszítettek ki. Ez volt a baldachinos ágy őse.
A tehetősebb házak padlója kőlapokkal volt kirakva, ami esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban, meg hogy melegebb legyen. Idővel annyi szalma összegyűlt, hogy ajtónyitáskor kicsúszott az ajtón. Ennek megakadályozására egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb, angolul threshold.
A gyakori fürdéssel szemben az angolok a középkorban sem vetették meg az italozást. Ólomkupákból vedelték whiskyvel a sört, és ez a kevert ital napokra leverte lábáról a fogyasztóját. Rendszerint a szinte kómás állapotban lévő részeget 2–3 napig kinyújtóztatták a konyhaasztalon, a körülötte összegyűlt család pedig evett, ivott, és várta, felébred-e. Így vált szokássá a virrasztás.
Amikor a temetők beteltek, kiásták a koporsókat és a csontokat az úgynevezett csontok házába (bone-house) vitték, így a sírhelyeket újból fel lehetett használni. A kiásott koporsók felnyitásakor elég sok koporsó falán karcolásokat fedeztek föl és rájöttek, azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor fundálták ki, hogy temetéskor egy zsineget kötöznek a halott kezére, amit kivezettek a koporsón és a sírgödrön keresztül, a másik végére pedig egy csengettyűt kötöttek. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte, fölhangzik-e csengettyűszó. Így jelent meg az éjszakai őrjárat, a graveyard shift, ami ma az éjszakai műszakot jelöli. Akinek az életét a csengő hangja mentette meg, arra mondták: saved by the bell.
A nagyfokú halálozás egyik oka a betegségek és járványok pusztítása volt. Ezek egyik előidézője volt az a szokás, hogy az éjjeli edénybe végzett dolgokat nemes egyszerűséggel kilódították az ablakon. A várakban kissé rafináltabb megoldást találtak, de az eredmény ugyanaz maradt. A várfalba úgynevezett gardróbot, egyfajta, a fal síkjából kiemelkedő, zárt teraszt építettek, aminek lyuk volt az alján, ezen keresztül pottyant a szabadba a bent ülő salakanyaga. Az angol vécét a XVI. században találta fel Sir John Harrington, számkivetett poéta, de a vízöblítéses angol toalett csupán a XIX. században vált népszerűvé.
Végül a középkori angol szokásokat egybegyűjtő, ismeretlen szerző még egy gyöngyszeme: Az alattvalóknak, a királyi családdal szemben, tiltott volt a szex. Amikor egy család gyereket szeretett volna, a királyhoz kellett engedélyért fordulniuk. Akkor a király küldött nekik egy táblát a következő felirattal: Fornication Under Consent of the King (F.U.C.K.), magyarul: Paráználkodás a király engedélyével. Ezt a táblát az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy innét ered a mai „fuck” angol kifejezés.
